A horgászat olykor egy sakk-partihoz hasonlít. Nemes ellenfelünk, a víz, nem adja egykönnyen a tisztjeit, néha még a gyalogjait sem. Egyszer hosszúra nyúlik a játszma, máskor csak egy rapidra jut idő. Nem egyszer hisszük, hogy gyenge ellenféllel van dolgunk, már-már elbíznánk magunkat, mígnem előveszi mesteri arcát, a kiismerhetetlent, a szinte kibogozhatatlant…

Már a hétvégém „megnyitása” is rendhagyó volt. Előszeretettel játszom irányító játékot, így már jó előre tudtam, hogy egy kiadós legyes domolykózás vár az Ipolyon. A természet azonban keresztbe húzta számításaimat, és átvette az irányítást. Hűvös légtömeg érkezését jósolták médiabölcseink nyugat felől. A bezúduló hidegfront alatt dőreség lett volna a domik étvágyát tesztelni, mivel a szél nehézkessé, az eső pedig kínlódássá tette volna a horgászatot.

Őrültség vagy kihívás?

A kialakult helyzethez rugalmasan kell alkalmazkodni – gondoltam – és inkább a hazai pálya mellett döntöttem. A Tisza felettünk kavargó kilométereit szerettem volna célba venni, ezért megkértem Laci barátomat, hogy igen jó siklási tulajdonságokkal rendelkező ladikját hadrendbe foghassam, az én ütött-kopott, több sebből vérző (pontosabban repedésből eresztő) lélekvesztőm helyett. Laci készségesen igent mondott, aminek azért is örültem, mert tudnivaló, hogy ennek a csónaknak lelke van, ugyanis gazdája saját kezű, míves munkáját dicséri. Ez pedig nem másban mutatkozik meg, mint abban, hogy különösen vonzza a halakat (az alig egyéves csónak már több rekordlistás halhoz segítette hozzá a fiúkat).

Mivel a vízállási lehetőségek nem kecsegtettek túl sok jóval, a könnyebb pergetésre szavaztam. Ez egy 30 gramm dobósúlyú botot, a twisteres táskámat és egy vagon wobblert jelentett. A főként fahalak reneszánszukat élik most nálam, és ez köszönhető a tiszaroffi Rapala-Kupának, ahol épp e műcsalik kaptak főszerepet. Ott jártamkor számos új ötlet fogalmazódott meg bennem, és néhány új típust is beszereztem, pedig százakban mérhető a készlet. Hiába, ez már gyűjtőszenvedély.

Wobblerből sosem elég?!

Pénteken, 19 óra tájban érkeztem, és elsőként a balinokra próbáltam rá. Furcsa volt, hogy a kisimult víztükröt alig-alig törte meg az őnök játéka, pedig egyre közeledtem a naplementéhez. Az időjárás vezércselének okán ez a jelenség aznap elmaradt, legalábbis nem látszott a túl korán megérkező, egyre csak hízó bárányfelhők miatt.

A sötét beálltával egyidejűleg, észrevétlenül a fejem fölé tornyosult egy vészjóslóbb fergeteg, azonban távoli dörgéseit, villanásait harcsa-ébresztőnek tulajdonítottam. Kár, hogy a harcsák ezt másképp értelmezték, mert így a következő órákat megúsztam kapás nélkül. S hogy mindez ne legyen elég, kövér cseppekben és erőteljes ütemmel megindult az égi áldás. Gyors helyzetfelmérés után a hazaindulásról letettem, mivel így nem csak én, de a felszerelés és végső soron a kocsi is csurom vizes lett volna.

Az eső fogságában

Nem volt mit tenni, a támadás elől behorgonyoztam közúti híd alá, a parthoz közeli hídláb mellé, attól alig pár méterre. Az eső első, hangos rohama csitulni látszott, lassacskán beállt felettem a front rétegfelhőzete, ami minden reményemet elmosta a lakásban töltött, nyugodt éjszaka felől. A kialakult patthelyzetben én voltam a beszorított fél, rendesen megnyirbált horgászlehetőségekkel és visszavetett kedvvel.

Előttem volt az éjszaka, méghozzá vélhetően végig csónakban, így sorra kellett vennem megmaradt erőtartalékaimat. Szerencsére volt másfél liter ásványvizem, és egy szűkre szabott vacsorához elegendő, tízdekányi felvágottam, fél kiló, nem éppen friss kenyérrel, továbbá nassolásra még egy csomag mazsolás mézeskalács. Ezzel reggelig ki kell húzzam, viszont horgászni sem ártana, még mielőtt rám tör a visszavonhatatlan álmosság – morfondíroztam.

Éjjeli bagoly

A kapocsba twistert tettem, és elkezdtem feltérképezni az előttem húzódó mederrészeket. A csónak alatt erősen áramló, befelé ütemesen mélyülő, hármas víz volt, alján homokszakadásokkal. A part irányába ugyanez a rézsű egyetlen, alig méteres padkát mutatott, azonban ennek a vize már a két métert sem érte el. A komótosan billegő, kis Mann’s-t itt érte egy koppanós ütés, majd egy bő kilós süllőt pumpáltam fel a bottal. A fogás meglepetésszerű volt, és bár adott némi energiát, a következő félóra esemény nélkül telt el.

Kicsi Mann’s-re

A sötét tiszteletére wobblerrel folytattam, egykedvűen húzgálva a monoton esőben az SSR-eket. Hátha mélyebben vannak – ötleteltem – de ez csak erőtlen gyalogjátéknak felelt meg a képzeletbeli sakktáblánkon. Ennek ellenére az SR-7 rongyszerűen elnehezült, majd az odahúzásomat követően a felszín felé engedte magát húzni egy 35-ös süllőcske.
Az újfent egyszerinek mutatkozó sikert wobblercserével szerettem volna állandóvá tenni, nem is sikertelenül, mivel újabb, alig harmincas süllőt csíphettem nyakon.

Szép uszonyok

Kis küszre éhesen

Bár csak a kiló feletti hal került bilincsre, a több tisztáldozattal játszó folyó a szelet hívta segítségül, ami egyrészt ellehetetlenítette a finom horgászatot, másrészt össze-vissza pakolgatta a csónakot. Ez utóbbi eredményeképpen hol az orra, hol pedig a tatja ázott a ladiknak, arról nem is beszélve, amikor a szél a híd túlfolyója alá pörgetett, félvödörnyi vizet zúdítva keresztbe a horgásztáskákon és a hátamon.

Éjjeli menedék

A komolyra fordult harc védekezésre intett, de ez újabb áldozattal járt: a hídlábat megkerülve, a part felől álltam be újra, ahol végre nyugalmat találtam a csónaknak és magamnak is. A város toronyórája sejtelmesen kongatta le az éjfélt, miközben minden arra utalt, hogy megszállottságommal egyedül maradtam a vízen. Persze, ezt én közelről nézve sokkal inkább őrültségnek éreztem, mint jó pár éve, amikor a Pó folyó egyik hídja alatt, hasonló körülmények között töltöttem egy horgász éjszakát.

Átlagos méretű

Vagy a szúnyog nagy…

A biztos horgonyzásból már csak a szélvíz homokját értem el. Innen több, mint egyórányi kísérletezéssel csupán két retúrsüllőig jutottam, így jobbnak láttam nyugovóra térni. Szerencsére a csónak orrában találtam egy szivacsdarabot, amivel a vizet feltöröltem, és némi polifoamot, amit a derekam alá hajtogattam. A Rapala dzsekim összes cipzárját behúzva, zsebre dugott kézzel szenderedtem alvásra. Két és fél órányi szundi után, hajnal négykor ébredtem – természetesen csendes esőre.

Visszahorgonyoztam a külső oldalra. Az első órában, bár sok felszíni rablás volt, nem sikerült eljutni fogott halig. Zömében apró balinok lehettek, így nem is zavart túlságosan a dolog. Annál inkább a felébredt éhségérzetem, amit jobb híján szimpla kenyérhéjjal próbáltam csillapítani.

Action Shad rajongó

Reggelire sem elég

Az igen pórias reggeli után úgy döntöttem, legjobb védekezés a támadás, és a fenékzónát kezdtem fésülni egy tízcentis Action Shad-del. Harmadik dobásra egy harcias hegyesfogú gyűrte be a szilikon halat, majdnem az ólomfejig. Mivel csodacsalinak ez sem vált be, tovább kísérleteztem, csatába küldve az összes figurámat. Huszárvágással kisméretű wobblert küldtem a fenékzónába, amely előbb egy kis süllőt hozott. A mélyebb régiókat járva, nemsokára szép hallal akaszkodtam össze; a felszínre egy hosszú, foltos csukatest perdült, nagy szerencsémre szája hegyében ékeskedett a 30-as fluorokarbonon felkínált fahalacskám.

Foltos meglepetés

Épphogy fogta…

Védjegyezve

Ekkor már 12 órája voltam csónakban, így örömömre szolgált, hogy ifjabbik László barátom néhány szendviccsel egyetemben csatlakozott hozzám. Hogy az eső elvonultának, a megfelelő fényviszonyoknak vagy a kitartásnak volt-e köszönhető, de a folyó látszólag feladta a játszmát, és a továbbiakban bőségesen adakozott a tüskéshátúakból. Egy óra különbséggel egy kilóharmincas és egy másfeles süllő jött twisterrel, majd egy újabb harmincöt centis tarajos. Mindhárom hamisítatlan, igazi süllős koppanással jelentkezett, és a kezdeti lendületnek megfelelően küzdött.

A híd alatt lakott

Mohósági mutató

Twister, salátával

A végjátékra a felhők elvonultak, így bőséges napsütésben lehetett részünk. Igaz, ez a süllők étvágyát nem a pozitív irányba mozdította, de még a szikrázó fényben is sikerült lassan húzott wobblerrel egy másfeles ebfogút fényképhez csalogatni. Mivel három szép halam már volt a család részére, ettől búcsút vettem, és maratonira nyúlt horgászatomat is befejezettnek tekintettem.

Ez nálunk jónak számít

Ma twister, holnap gumihal

Átvészelt éj jutalma

Különleges volt a napfényben pergetett süllők vehemenciája, ritka esemény augusztusban és szép ajándék egy nem túl barátságos éjszaka után. Az összesen 16 órányi vízen lét és majdnem ugyanennyi horgászat után jólesett a hazaérkezés, és bizony, hosszú sziesztával telt a délután hátralévő része.
Másnapra a víz bezavarosodott, újabb, komolyabb játszmára invitálva. Gondolatban elfogadtam a kihívást, és egyben megköszöntem, hogy a nagy rendező elv időnként a gyengébb játékost is nyeréshez engedi ezen a nem mindennapi játszmaasztalon…

Szólj hozzá:

Mehet