A horgászatra való visszaemlékezést, a mozzanatok felidézését pontosan 11583 méter magasan kezdtem meg. Legalábbis ezt mutatta előttem a gép egyik képernyője. Hasonlóan kellemes ringásban van részem, mint a csónakban, ahogy közelítettük az elöntött ártér hangulatát idéző helyeket, annyi a különbséggel, hogy most a felülről bámult felhőtengerben nem horgászhatok.

Kifelé a kikötőből

Nem véletlen említettem előző írásokban, hogy a móri ősvadonban igazi otthonra találhat minden hal. A horgászok által megközelíthetetlen területen paradicsomi állapotok uralkodnak, madarak, halak, háborítatlan körülmények között  erős motyót vigyük magunkkal.

Halak mindenfelé

A dzsindzsa kezdete

Benn a sűrűben

Mintha árterületen lennénk

Talán már kezd bágyasztóvá válni, hogy ismét a móri tó volt horgászatunk célpontja, ám számunkra ott halat fogni koránt sem unalmas. Sőt, nem is lehetne teljes a kép, ha az ódákat zengett, susnyásban lakó halak becserkészését meg sem próbáltuk volna megmutatni. A terep adottságaira való tekintettel ez nem volt egyszerű művelet, de jókora házigazdai segítséggel nem vallottunk szégyent.

Szürke-, és

törpe gém

A 8000-es fémdobra

szigorú 28-as fonott

Gábor nem bízta a véletlenre és a 200 g-os harcsapergető botja mellé, csak bohóságból kerültek az 50 g-os SBM Allround botok. Utóbbiak aztán maradtak is a csomagtartóban, bár ő úgy vélte, hogy legközelebb érdemes lenne bevetni azokat is, egy terheléspróbát végül is megérnek. Ügyelve az összeállítás harmóniájára volt a tarsolyban még egy 8000-es Shimano orsó, 28-as fonottal feltöltve. Ezen a kombón védekezett már 80 pluszos harcsa is, de aztán megadta magát. Összevetve ezzel bizony az én felszerelésem gyengébbnek tűnt, ám a 35-ös monofil és a 150 g-os bot sokszor bizonyította már erejét, így nem féltem ezzel indulni a vadonba. Legkisebb horgainkon is kényelmesen elfért az öt szem kukorica. Nem mondom tovább, erőfitogtatásból ennyi bőven elég. Clint Eastwood sem várhatta volna nagyobb hidegvérrel és magabiztossággal a rá váró párbajt, mint ahogy mi készültünk a teknőbe szállni. Majd megjelent Szepi, kezében egy 4,20-as Hyperloop matchbottal. Clint szájában ekkor rándult volna meg a szivarka és pökött volna mellé egy hegyeset. Durvításnak egy 40-es orsó és 20-as fonott zsinór került a nyélre. A legjobb taktikát választottuk és csak csendben figyeltük, hogy na vajon ebből mi fog kikerekedni. A halk villanymotor hamar átvitte kis csapatunkat az Y jobb felső szárába, ahol a legérintetlenebb részek találhatók. Szürke gémek röppentek fel, halak dobták magukat az ágak között, és végre megtudtam, hogyan is néz ki a törpe gém.

Az első a nappal szemben

Rövid fárasztás

Gyors szákolás

Merítőben a pikkelyes

Matracon...

kézben...

mehetsz

A csalóka időjárás kissé megnehezítette a helykeresést, ahol a hullámoktól volt kis nyugtunk, ott nap kapta orcánkat telibe, ahol meg az úszót láttuk, ott a szél kapott bele zsinórjainkba. Na de ne szenvedjek ennyit, ennél rosszabb dolgunk sose legyen. Első helyünkön a ’B’ opciót választottuk, azaz kis hullámzás, nagy hunyorgás. Felszerelések beélesítve, horgok felcsalizva, kezdődhet a móka. A szerelékekről még annyit érdemes megjegyezni, hogy 3-6 g közötti úszók voltak gumistopperekkel csúszóra szerelve és egy darab ólommal lesúlyozva. Amolyan klasszikus feltolós, felfektetős módon. A horog direktbe kötve, hogy több csomó ne is gyengítse a szereléket. Pár szem csemegekukorica repült úszóink mellé és megkezdődött a várta. Elsőként Szepi kérdezte, hogy látja e valaki az úszóját? Miután egyhangúlag megszavaztuk, hogy senki, bizonyára csak kapása lehet. Nem vitatjuk, hogy ennél azért gyorsabban illik reagálni ilyen akadós helyeken a kapásra, hát ez most így alakult. A bevágást a matchbot illő fejbólintással fogadta, egyéb véleményt nem fűzött a jó hármas pikkelyes fárasztásához. Gyönyörű hal volt, teljesen ép szájszéllel, látszott, hogy eddig kerülte a tömeget és a fertőtlenítő spray-ket. Nem sokkal később Szepi ezt eljátszott egy hasonló méretű tükrössel is. Ekkor már sandán tekintgettünk egymásra Gáborral, hogy vajon az erős cuccok ellen sztrájkolnak ennyire a halak, vagy a házigazda ilyen szerencsés.

Gábor szereléke,

és az én ószósom

Pár szem kukorica az úszó mellé

Húz rendesen

A gyorsvonat

lelassított,

majd megállt

Úszóm azonban ekkor gyorsan köddé vált és máris kezdtem a fárasztást. Jó kettes potyka volt a tettes, rövid, de izgalmas csata végén került a merítőbe, majd ismét vissza a vízbe. Nagy csali nagy hal, mondja a fáma és a kampómra egy 18 mm pellet és három szem kukorica került. No pont ezt sikerült hamarvást egy szűk feles halacskának felfalnia. Ennyit a fámákról. Ennyi zajongás után ideje volt új hely után nézni. Még beljebb mentünk a sűrűbe.

Hatalmas csali,

aprócska ponty

Az újabb pálya

A legsűrűbb...

ágbogas részek

Sás, nád az amurtanya

Itt Gábornál történtek az események, egy gyönyörű kapásnak ütött be a nagyágyúval. Élvezetes fárasztás volt még páholyból is. Jutalma egy közel négyes, gyönyörű pikkelyes ponty volt. Nem mindegyik adta magát azonban ilyen könnyen. Hogy mekkora erő kell egy ilyen erős horog kihajtásához, azt sejtem, de, hogy mekkora hal kell ehhez, azt nem. Szepi kapott még ezen a helyen egy rövid epizódszerepet a darabban.

Feltolós kapás

Az akasztás pillanata

Hálóban a karpa

Pellet a csali

Bő négyes pikkelyes

Úszóját egy viszonylag tiszta terepre hajította, úgy etetés nélkül. Majd a következőket mondta: Úristen, kapásom van. De mekkora! Besuhintott, a match spicce nyúlt a hal fele, majd a 20-as fonott egy hangzatos csattanással szakadt. Ezt követte egy akkor burványlás, hogy percekig másról sem esett szó. Ismét útra keltünk, bejártuk a tónak még a leghátsó zugát is. Leírhatatlan a látvány. A sásos part mellett méterenként amurok ugrottak szét, majd kis nyugi után folytatták a parti növényzet vízbe hajtogatását. Szepi kevesellte a kapásaink számát és felhívta Hatost (nézzétek meg a feltöltött képeit, érdemes!) hogy nem működik a kukorica, van e nála, abból a bizonyos kutyatápból.

Hatos csukesza is pelletre jött

A hármas stégnél várt már bennünket és csak úgy mellesleg bevillantotta pompázatos csukáját, mintegy őszi kedvcsinálónak a ragadozók horgászatához. Persze kaptunk tápot is, meg kellékeket a felfűzéshez. Ami ezt követte, azt a mai napig nem tudom elhinni. Annak ellenére, hogy a halakat nem ezzel etetik, alig pár darab beszórása után hegyekben ugattak a pontyok, hogy kérnek még, még! A kukoricás horgainkra rá sem hederítettek, a tápra meg kapás kapást ért. Itt láttam életem eddigi leggyönyörűbb csalizását is. Szepi a horgon elhelyezett 5 szem kukorica mellé egy hosszabb szilikon előkére fűzött még öt szem (!) nagy pelletet is. Alig arasznyi lehetett a csali, egy centivel sem több, esküszöm. (Ennyit az én egy pellet + 3 kukorica nagynak hitt csalimról…) Alig ért feneket ez a giga szendvics, már jött is vissza az úszó és a vízre hanyatlott. A hal majdnem víz alá húzta a botot, de ez a Hyperloop csak nem akart porrá törni. Sajnos pár perc után ez a hal lemaradt, pedig a nap legnagyobbja lehetett volna. Nem sajnáltuk, mert újabb csalizás után Szepi ismét fárasztott és ez a tettes már fotózkodni is hajlandó volt.

Extrém terhelés alatt a Hyperloop,

de Szepi megszelídítette a pontyot

Van súlya a jószágnak

Horogszabadítás

Viszlát legközelebb

Indulni kellett sajnos, így nem lehetett részünk több izgalomban, de ennyi történésből is levonhattam több tanulságot. A legértőbb szakírók (jó nekem, ismerhetek ilyet is) által harmonikusnak vélt felszereléssel sem biztos a halfogás, viszont egy jó matchbot sok helyen csodákra képes. A kutyatápot nem csak a kutyák szeretik, érdemes próbálgatni csaliként is némelyiket. Jó érzéssel gondolok vissza erre a napra, mert ez a horgászat is bekerült azon kevesek közé, amelynek emlékét már nem vehet el tőlem senki.

Szólj hozzá:

Mehet