Cikk oldal
2007-12-12

II. Dynamite Baits Kupa 2008, Palotás

Versenykiírás
VERSENYSZABÁLYZAT

A VERSENY IDŐPONTJA
Elődöntő I.   2008. április 21-25-ig
Elődöntő II.  2008. május     5-9-ig
Döntő            2008. június   9-15-ig

A VERSENYEK IDŐBEOSZTÁSA
Gyülekező, első nap reggel: 7-8-ig.
Sorsolás: 9-től.
A verseny kezdete: 11 óra.
A verseny vége utolsó nap: 10 óra.
Ebéd: 12 óra.
Eredményhirdetés: 13 óra.

NEVEZÉSI DÍJ
A verseny nevezési díja: 100.000 Ft / csapat. A döntőbe jutott csapatoknak újabb nevezési díjat fizetni nem kell! Mindhárom versenyen, az ebédet a büfében biztosítjuk.

A VERSENY LEÍRÁSA, SORSOLÁS
A DYNAMITE BAITS KUPA egy olyan többfordulós verseny, amely két elődöntőből, majd egy döntőből áll. A két elődöntőben 25-25 csapat indul, ahol az első 6-6 csapat lehetőséget kap, hogy megmérettesse magát a döntőbe. A versenyen kétfős csapatok indulhatnak, viszont minden csapat igénybe veheti egy harmadik személy segítségét, aki a csapat teljes jogú tagjává válik, segíthet a bójázásban, etetésben, behordásban, fárasztásban, stb. Az a csapat, amely élni kíván a harmadik csapattag lehetőségével, kérjük, hogy a verseny megkezdése előtt a versenybizottság felé ezt jelezni szíveskedjen.
A horgászhelyek sorsolása a nevezés sorrendjében történik. Sorsolás után minden csapat gépkocsival megközelítheti horgászhelyét, parkolás, sátrak felállítása, személyes dolgok elhelyezése, közvetlenül a horgászhelyen lehetséges.

CSÓNAK HASZNÁLAT, BÓJÁZÁS, ETETÉS CSALIZÁS
A csapatoknak a saját csónak használata a bójázáshoz, etetéshez, behordáshoz, fárasztáshoz, saját felelősségre engedélyezett. Éjszakai használat esetén kérjük a csónakot kivilágítani! Csapatonként négy darab bója elhelyezése engedélyezett, amelyek a tó közepe, valamint a szomszédos állások mértani közepéig kerülhetnek. A radar használata engedélyezett. A bójákon villogó fényjelzés, valamint a parton nagyteljesítményű villogó parti fény, továbbá keresőlámpa, reflektor használata, a többi horgász nyugalma érdekében TILOS! Minden csapat négy bottal horgászhat, etetni és csalizni az élő csali kivételével, bármivel lehet. (pl. bojli, pellet, tigrismogyoró, kukorica, stb.). A horgászhelyen a bevetett készségek mellett, egy csapattagnak mindig jelen kell lennie!

MÉRLEGELÉS, ÉRTÉKELÉS, PONTOZÁS
Értékelni csak az 5 kg és az 5 kg feletti pontyokat áll módunkban. A kifogott halat amennyiben szemrevételezéssel nem eldönthető, hogy eléri-e a kérdéses súlyhatárt, a csapatnak saját mérlegével ellenőriznie kell. Amennyiben a hal súlya nem éri el az 5 kg-ot, azt fertőtlenítés után haladéktalanul vissza kell engedni. Ha értékelhető halat fogott a csapat, akkor azt köteles nagyméretű pontyzsákban, sértetlenül tárolni a hivatalos mérlegelésig. Mérlegelés kizárólag reggel 8 és este 20 óra között történik, ez alól kivétel a húszkiló feletti fogás, ami éjszaka is azonnal mérlegelésre kerül. Az éjszaka fogott halat, a fennt leírtak szerint kérjük tárolni. Egy pontyzsákba csak egy ponty tárolható! A halat a hivatalos mérlegelés, fotózás, fertőtlenítés után, kíméletesen vissza kell engedni. Azt a csapatot, amely saját hibájából sorozatosan több hal pusztulását okozza, a versenybizottság a versenyből kizárja, az addig fogott halait értékelni nem tudja.
                                                          
Minden értékelhető hal kilógrammonként egy pontot ér, azonban a tíz kiló feletti pontyokért még bónuszpontok járnak, a következő képpen.

10 kg és 15 kg között  + 0.5 pont jár/ kg.
15 kg és 20 kg között  +  1 pont jár/ kg.
20 kg felett  + 2 pont jár/ kg.

Pl. Egy 17.5 kg-os ponty a következőképpen pontozandó.
17.5+ (5×0.5) + (2.5×1)= 22.5 pont

Mérlegelésnél jelen kell lennie egy csapattagnak, valamint a szomszéd csapatból egy személynek. A mért adatokat a mérlegelő, és a versenyző aláírásával hitelesíti.
A pontozást a versenybizottság végzi. A verseny állásáról a csapatokat naprakész tájékoztatást kapnak.

KÖTELEZŐ FELSZERELÉS MINDEN CSAPATNAK
-    pontymatrac
-    nagyméretű merítőszák
-    szájfertőtlenítő
-    pontyzsák 6db
-    mérleg

Nem kötelező jelleggel, de amennyiben mód és lehetőség van rá, a verseny összképére való tekintettel, megkérjük a csapatokat, hogy zöld, vagy terepszínű sátrakkal próbáljanak megjelenni!

 
DIJAZÁS
Elődöntők:    1- 6   az indulás joga a döntőbe.
                      7-10  értékes tárgynyeremények.

A legnagyobb kifogott halért 100.000.-ft / csapat. + emléktárgy


Döntő:  1. hely  1.000.000 Ft
             2. hely     500.000 Ft
             3. hely     300.000 Ft
           6-12. hely    Értékes tárgynyeremény.

A legnagyobb kifogott halért 100.000 Ft / csapat.

A verseny ideje alatt az érkező esetleges látogatók, kizárólag gyalogosan közelíthetik meg a csapatokat. Gépkocsival parkolni csak a kijelölt helyeken lehet, mindkét oldalon! Megkérjük a csapatokat, hogy napnyugtától napkeltéig, horgászhelyüket ők is csak gyalogosan hagyják el, a gépkocsis forgalmat éjszaka a tóparton kérjük szüneteltetni!
A versenybizottság fenntartja a jogot magának, hogy azokat a csapatokat amelyek a verseny ideje alatt, nem a horgászsportnak megfelelő magatartást tanúsítanak, a versenyből kizárja.

Minden versenyzőnek sok sikert, és jó szórakozást kívánunk!

A versenyszabályzattal, vagy bármilyen felmerülő kérdéssel, problémával kapcsolatban, kérjük hívja bizalommal a következő telefonszámokat.

SZABÓ TAMÁS  tel.: 06-70-241-68-11
SZABÓ ZSOLT   tel.: 06-70-241-39-37
Szólj hozzá:
Kiemelt termékek
Shimano Alivio TE 3/TE 3 GT - TE 5/TE 5 GT horgászbot
Shimano Alivio TE 3/TE 3 GT - TE 5/TE 5 GT horgászbot

Az új fejlesztésű Shimano bot különösen könnyen kezelhető. Kitűnő bot kezdők, valamint gyakorlottabb fiatalok számára. Könnyen kezelhető, érzékeny és meglehetősen könnyű...

Ecofish ovális ernyő
Ecofish ovális ernyő
Eredeti ár: 42.680 Ft
Akciós ár: 25.225 Ft

- Tartós, időálló ernyő erős merevítőkkel.
- 160x250x138cm (sz/h/m)
- teljesen vízálló varratok
- hordtáskával

Shimano Catana BX Trout GT horgászbot
Shimano Catana BX Trout GT horgászbot
A gyakorlati teszteknél bebizonyosodott, hogy ezt a bottípust kiválóan használhatjuk match horgászat során is. A bottest speciális kúpossága és a békazáras orsótartó ezeket a botokat kiegyensúlyozottabbá teszi a parafanyeles matchbotoknál. A burkolat nélküli nyelet használva...
A feketesügér (Micropterus salmoides) világrekordot egy bizonyos George Perry tartja 10,09 kg-os (83 cm hosszú) fogásával. A hatalmas zsákmányt az USA Georgia államában található Montgomery tóból emelte ki 1932-ben.