A 2009-es évet – talán nem szerénytelenség – eredményesen zárta a SHIMANO versenycsapat. A világbajnokságon szerzett ezüstérem, valamint a honi klubcsapat bajnokságon aratott győzelem sok-sok szép emléket eredményezett a csapat tagjainak és szponzorainak egyaránt.
Az élményekről nehéz hitelesen, egységesen írni, hiszen kinek-kinek más megélést jelentenek a tréningeken, és a versenyeken történtek. Egy biztos, hogy év végére a csapat körül felszabadult, a jövőt érintően bizakodó hangulat uralkodott. Ebben az időszakban kezdeményezte a RAPALA-EUROHOLD Zrt. vezetése a csapattal közös program megtartását, amelyet úgy szerveztünk meg, hogy
közös horgászatot követően vacsora, majd záróráig különböző formájú és méretű poharak melletti beszélgetés zárja le a napot.
A közös horgászat alatt persze mi azt értettük, hogy nem horgászunk, helyette Ifj. Ágh Károly, Fodor Árpi, és Kálmán Janó fogja forgatni a kardot, mi csak segédkezünk. Mire Karcsiék megérkeztek, túl voltunk a kipakoláson, szerelésen, etetésen, néhány pontyot, kárászt is sikerült már haltartóba tenni a
Gyirmóti tavon. Ezután azonban nem jutott több hely a ládákon, Karcsi, Árpi és Janó mindent kipróbáltak, amire a lehetőségek adottak voltak.
Sötétedésig pecáztunk, farkaséhesen ültünk asztalhoz. Rengeteget nevettünk, sok halat fogtunk, magvas beszélgetés kerekedett az este folyamán. Finom volt a vacsora, jól esett a pálinka. Egyszerűen csak jó volt.
Köszönjük.  |
|
| Mindenkire jutott segítő |
 |
| | Karcsi, készítsd a fényképezőt, kapásom van… |
|  |
| | Átgondolom még egyszer. Minek itt kapkodni… |
|  |
| | …srácok, még csak most van itt a fotózás ideje... |
|
 |
| | Árpi, az biztos, hogy minden nap kaptál pontytejet gyermekkorodban... |
|  |
| | Nem baj, ha elsőre nem sikerül elkapni a zsinórt, előbb-utóbb összejön |
|
 |
|
| Árpi, bele ne ess a vízbe! |
 |
| | Úgy, úgy. Pontosan ott van az etetés... |
|  |
| | Jé, pont az úszó köré potyogtak a csontik… |
|
 |
| | Karcsi, légyszíves állj arrébb, nem tudom hátratolni a botot… Rendben, Karcsi. |
|  |
| | Vigyázz Karcsi, a horog hegyes! Majd én megtűzöm… Köszi, Karcsi. |
|  |
| | Amikor összerakod a botot, nem kell hátranézni. Ott van az, ahová tetted. |
|
 |
| | Kapás kapás hátán |
|  |
| | Te már megvagy... |
|  |
| | ...és szép is vagy |
|
 |
|
| Megpróbálok komoly maradni, de olyan nehéz |
 |
| | Árpikám, megmutatom, hogyan kell ezt csinálni |
|  |
| | Húzzad csak Karcsi, mindjárt szákolhatod |
|
 |
|
| Így ni... |
 |
|
| Ki mondta, hogy ma érintőn eszik a ponty?… Én voltam... |
 |
|
| Na ki a király? |
 |
|
| Karcsi, mikor a többiek nem látják, tegyél a horogra a fehérek mellé egy piros csontit is. Működik. |
 |
|
| Egy kis sósat, egy kis édeset |
 |
| | Ja, betoláskor... |
|  |
| | ...nem kell hátranézni |
|  |
| | Most már mindegy... |
|
 |
|
| Köszönjük! Nélkületek nem sikerült volna... |
Kép és szöveg: Shimano Team