Több éve már, hogy egy hazai etetőanyag-gyártón keresztül, - mivel ő szponzorálja a svéd válogatottat - rendszeres segítőjük vagyok én is a nemzetközi versenyeken. Többször „megkaptam” tőlük, hogy higgyem el, náluk másképp kell horgászni! Menjek el egyszer, és próbáljam ki magam náluk, egy svéd versenyen. Ez az egyszer, most jött el.

Gyula, aki gyerekkora óta Svédországban él, szervezett meg mindent. El voltam kényeztetve, nekem csak a repülőutat kellett finanszíroznom Stockholmig. A többi költséget, a helyi utazást, szállást, nevezést és csalit, ő állta. Amit ezúton is köszönök!

Vendéglátóm, Gyula

Egy norvég légitársaság fapados járatával utaztam, így viszonylag olcsón megúsztam. Mivel a repülőn korlátozottak a csomagszállítási lehetőségek, abban maradtunk, hogy csak 5-ös, 6-os, 7-es spiccbotokat viszek, és 1-2 marék szereléket. Így 1 nagytáskával és 1 bottartó csővel el tudtam utazni.
Mivel viszonylag régen repültem utoljára, egész elfeledkeztem róla, milyen is. Így utazásom első 10 percében többször is megfordult a fejemben, hogy ha az ember repülésre lenne teremtve, valószínűleg szárnya lenne. De hamar hozzászoktam ismét, és visszafelé már szinte élveztem is a repülést. A látványt is, és magát az érzést is. Felülről jól látszott, hogy Svédország milyen hatalmas ország, mennyi vízzel, aminek töredékét sem horgásszák.

Ide igyekeztem

A versenypálya

Söderhamn

Ennek több oka is van. Egyrészt ezek nagyon nagy vízfelületek, és eléggé hidegek, másrészt a 2600 km hosszú országra 8 millió lakos jut. A városok, főleg Stockholm, és környéke eléggé sűrűn lakottak, de egyébként 100-200-300 kilométereket is lehet utazni anélkül, hogy akár egyetlen településsel találkozna az ember.
Érdekességképp elmesélem gyorsan, hogy odafelé pluszban kellett fizetnem a botcső szállításért. Stockholmban egy ember külön hozta fel a lifttel, és adta a kezembe, míg visszafelé nem kellett további díjat fizetnem, de a többi csomag között hánykolódva, ütődve-verődve a futószalagon érkeztek meg a botjaim – ez csupán a mentalitást tükrözi.
Megérkezésem estéjén elmentünk, és összeszedtük a számomra összekészített felszereléseket, kaptam kölcsönmerítőt, haltartókat és ládát is.

Az összedobott cuccnak voltak hiányosságai, de megoldottam. Szép nem volt, de a célnak megfelelt

Számomra már a pálya megközelítése is érdekes volt. Errefelé nagyon nagyok a távolságok. A verseny helyszínéig, Söderhamnig gyönyörű tájakon utaztunk 300 km-t, ez alatt 3 várost láttunk, mindegyikhez tartozott 1-1 benzinkút az út mentén. Ezek között volt olyan, ahol semmi más nincs, csak benzin. Nincs shop, kávézó, egyebek, még személyzet se. Ők a legolcsóbbak, ők benzint árulnak.

Csurig pakolt Volvo

Az út szélén árválkodik egy kútfej, azon pár gomb, hogy dieselt, 95-öst, vagy 98-ast szeretnénk, illetve rendelkeznünk kell egy kártyával az adott szolgáltatóhoz (na, a túristák ilyenkor kerülnek gondba...), amivel kiegyenlítjük a számlát. Beállsz, gombot nyomsz, kártyáról fizetsz, és mész is tovább. Mindenesetre alaposan át kell gondolni, mikor is kell tankolni, hiszen 100 kilométerenként van egy-egy város.

Kútfej

Az utak nagyon jó állapotúak, és itt senki nem lépi át a sebességhatárt, nem hajt át a piroson, nem szabálytalankodik. Ettől a minden kereszteződésben elhelyezett lámpák, a hozzájuk társított videokamerák, valamint a gyorsan megérkező büntetéscsekkek veszik el a kedvet. Rend van.

Lámpák és kamerák mindenütt

Egy kis hó mutatóba

A tett helyszínén az előző napon 30 cm hó esett, de ez megérkeztünkre nagyrészt elolvadt, és csak a latyak maradt utána, havat csak mutatóban láttam. A hőmérő 1,5°C-ot mutatott, és az orkán erejű szélben vízszintesen szakadt az eső. Persze minket semmi sem tántoríthatott el.

Tábla mutatja, milyen halakra számíthatunk

Edzeni jöttünk. Így a verseny előtti napon nem sokan tettük ezt, mi ketten vendéglátómmal, Gyulával, a versenyrendező, plusz még egy ember. Az edzés alatt összesen fogtunk, talán 60 deka halat. Felmerült bennem a gyanú, hogy a nyelvi akadályok miatt véletlenül értettem a 60 dekagramm helyett a beígért halmennyiséget 60 kilogrammnak., de ők az edzés után is váltig állították, hogy a másnapi versenyen sokkal több hal lesz.

Első svédországi halam az edzésen

Gyula sem volt boldog az időjárástól

Első sügérem nem nőtt túl nagyra, viszont gyönyörű a színe

Másnapra szerencsére az első elállt, és a hőmérő is a hatalmasat, 4°C-ig emelkedett. Sorsoláskor az „A” szektor belső szélét sikerült kihúznom. Mellettem kettővel foglalt helyet Gyula. Az első napon ő fogott 15 kg-ot, én 14,5-et, a szélső helyről 16 kg-mal nyerték a szektorunkat. A díjazás úgy történt, hogy a szektor 1, 2, 3, 4-et díjazták pénzdíjjal. Kupa egyetlen egy volt, amit az első nap az aznapi legtöbb halat fogó horgásznak adtak át, nagy csinnadrattával.

Boldog szektorgyőztesek

és a kupagyőztes

Kedves szokásnak gondoltam, hogy az első nap győztese átveheti a kupát. Reméltem, hogy a második nap végén bajnoknak bizonyuló embernek majd ő adja tovább, már ha nem ő lenne a végső győztes. Aki ezt a kupát első nap hazavihette 31 kg-ot fogott a pálya egy legendás helyéről, ahol a víz másfél méterrel mélyebb, mint mindenhol máshol. A kifogott zsákmánya csak dévérből állt, és az általa a forduló alatt használt etetőanyag 2, azaz kettő gombóc volt.

Én a fordulóban egy hatalmas hibát vétettem, megfeledkeztem az árapály miatti vízszintingadozásról. Láttam, hogy a víz hol erre, hol arra folyik, de igazából nem állt össze bennem a kép, nem fogtam föl, hogy mindeközben a víz akár 20 centit is emelkedik. Így valószínűleg elég sok időn keresztül – szándékomtól eltérően – vízközt horgásztam. Csodálkoztam is a horgászatomban előforduló nagy lyukakon, a többiekhez képest.
Este, szállásunkra érve elfogyasztottam életem első ír kávéját, ami ír whiskyből és presszókávéból állt. Ütősnek bizonyult, nagyon jól esett az átfagyott csontjaimnak.

Irish coffee - szép is volt, nem csak finom

Másnap reggel a centis jég lekaparásával indítottunk, amit az autó szélvédőjén találtunk kívülről. Aztán belülről is, mivel kívül-belül jeges volt a Volvo. Nagyon hideg, de meglepően, tüdőbemarkolóan tiszta volt a levegő. Bár bőven nulla fok alatt volt a hőmérséklet, mégsem volt annyira hidegérzetem, mint itthon szokott. 10 órakor megérkeztek a felhők, és ez véget vetett az addigi verőfényes napsütésnek.

Jégkaparás kívülről

és belülről is

Sorsoláskor szóltak, hogy bajban vagyok, mivel Svédország leggyorsabb horgásza mellé kerültem. Matthias valóban nagyon gyors volt.

A reggeli sorsolás

Ő rakósbottal horgászott – én a repülőgépen nem vállaltam be a rakósbot ideszállítását. Így sem bántak valami óvatosan a botzsákommal a rakodómunkások. Egy 7 méteres bottal próbáltam vele tartani a ritmust, kb. abban a távolságban ahol ő is horgászott, de nem tudtam követni. A hetes boton a 3-4 grammos úszóval nem lehetett a lépést tartani az ő 1 grammos úszójával. Nem voltak azonosak a feltételek, és valóban nagyon ügyesen horgászott.

Egy gyönyörű, nálunk ritka méretű sügér

Finoman evett a hal. Nem voltak nagyok. Panaszkodtak is nagyon a svédek, hogy a tavalyi átlagsúlyhoz képest a harmada a halak mérete. Jól példázza ezt, hogy Matthias 19 kg-mal nyert szektort az első fordulóban, ahhoz képest, hogy az előző évben középről horgászta a legnagyobb súlyt, 79 kg-ot egy forduló alatt. Ő is megerősítette, hogy most nagyon picik a halak.

Egy átlagos bodorka, és egy szebb ide

Nem vagyok egy feladós típus, így mikor láttam, hogy nem tudom felvenni vele a versenyt, gondolkodni kezdtem. Tudtam, hogy előző nap többen horgásztak kukoricával. Próbáltam horogra tenni, de nem tudtam vele halat fogni, túl lassú volt. Így elkezdtem szórni a kukoricát ötös botra. Minden dobásra dobtam 4-5 szemet belőle, meg egy csipetke csontit is. Ezt már a verseny elején elkezdtem, és kb. 20 perc múlva próbáltam rá, és azonnal fogtam a bodorkát. Érdekes volt, hogy valamiért nem jöttek rá a többiek, hogy mivel ez egy hajókikötő csatorna, a fal mellett, illetve a faltól 5-6 méterig mélyebb volt a víz, mint a közepén. Gondolom ez a hajók mozgásával köthető össze. Mindenesetre én ezt a sajátosságot kihasználva, ennek a kb. 20 centivel mélyebb szakasznak a víz közepe felé emelkedő rézsűjén horgásztam.

Egy szép bodorka

Szépen fogtam rajta a 20-30 dekás bodorkákat. Talán az ötödik halat foghattam, amikor röptetés közben észrevettem, hogy egy szem kukorica kiesett a szájából. 3-4 hal múlva ismét láttam, hogy hullik ki a szájából a kukorica. Ebből arra következtettem, hogy tulajdonképpen szeretik a kukoricát, csak túlságosan lassú, ezért nem tudok vele halat fogni, ha a horgomra tűzöm. Viszont helybentartásra kiváló lehet. Innentől intenzíven szórtam, és az 5 órás forduló alatt eldobtam a nálam lévő 5 doboz kukoricát. Ezt ellenfeleim egyáltalán nem vették észre. Azt látták, hogy dobom a csontit, de mivel a 2-3 szem kukorica nem csobogott, arra nem figyeltek fel. Nekem viszont ennek köszönhetően folyamatossá vált a halfogásom.

A gilisztájuk gyengébb minőségű, puhább, mint az itthoni

A csontit ilyesmi dobozokban, fűrészporban tárolják

Azt, ha az etetésemen ott volt a dévérkeszeg nagyon apró buborékok jelezték, ilyenkor hosszára feltűztem a horogra egy fél gilisztát, ezzel jól tudtam szelektálni a dévért, aminek akár 80 deka is lehetett a súlya.

Svéd dévérek

Ezzel sikerült is szektor egyest horgásznom. Matthias erősen vakargatta a fejét, ritkán fordul elő vele, hogy megverjék, főleg nem azon a pályán, ahol ő rendszeresen horgászik, versenyzik. Többen külön gratuláltak nekem, hogy ez nagyon-nagy teljesítmény volt tőlem, hiszen közel 6 kilót vertem rá a helyi elitre, 26 kilóval nyertem a szektort.

Eredménylap (Ungern Ferenc)

Az egyik haltartóm tartalma, a dévéreket külön gyűjtöttük

A halak természetesen egytől-egyig visszamentek

A második napot az alsó szélső fiú nyerte, egy 3 méteres spiccbottal, 5 grammos úszóval horgászva, fogott 51 kg bodorkát. Sajnos nekem nem volt szerencsém egy hasonlóan sokhalas pecába belenyúlni, de így is nagyon büszke voltam arra, hogy megálltam a helyemet.
Próbáltam összeszámolgatni az eredménylapokat, és ez alapján a második vagy harmadik helyre kalkuláltam magamat. Izgatottan vártam az eredményhirdetést. De valahogy csak nem következett…

– Mi van a kupával? – kérdeztem kíváncsian.
– ÓÓÓÓóóó, azt már tegnap odaadtuk! – volt a válasz.
– No, de ez egy kétfordulós verseny! – értetlenkedtem. Így felvilágosítottak, hogy bár 2 fordulós a verseny, de mivel náluk általában a verseny első fordulója után elég sokan berúgnak, és másnap nem jönnek el, így az első nap átadják a kétfordulós verseny kupáját a legtöbb halat fogónak. Ez volt hát az előző napi „kedves” szokás a kupával. A második nap meg, hát,... Horgásztunk egy jót! Hozzá kell tennem, valóban 47-en indultunk a versenyen, és másnap 36-an ültünk le. Tényleg elmaradtak egy páran.

A helyemmel szemben egy minigolfpálya volt, de ezt csak a verseny végén vettem észre

Svédországban, bár persze a keresetek is mások, de számukra a horgászversenyzés mégis nagyon drága. Kiszámoltuk, hogy a nagy távolságok megtétele, és az ott kötelezően szállodában való alvással olyan 4000 svéd korona körül lehet egy verseny. Ezt 25-el kell megszoroznunk, hogy megkapjuk, hogy 100.000 forint egy alkalom. Hiába keresnek többet, ez még nekik is nagyon sok, kevesen engedhetik meg maguknak, hogy minden hétvégén versenyezzenek. Az általam nyert összeg épp a szállásom fedezésére volt elég.

Én ezzel a felszereléssel álltam meg a helyem

Szólj hozzá:

Mehet