Cikk oldal
2011-08-23

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó

Clackin’Crank és Clackin’Rap forduló
A pergető verseny indulóinak korai keléssel kellett ünnepelniük az új kenyér napját. Az első, nagyon halas forduló után mindenki izgalommal várta az újabbat, már hajnalban beindult az élet a Velencei tóparti kikötőben. Ezúttal a MOHOSZ. dinnyési horgászháza adott otthont a hétvégi kettős rangadónak. A nagy kérdése versenyzőknek és rendezőknek egyaránt az volt, a nádasok útvesztőiben sikerül e megtalálni, kapásra bírni a csukákat, balinokat, vagy esetleg sügérek horgászatával igyekezzenek centimétereket, pontokat gyűjteni a jó helyezések érdekében?

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó
ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó

A korai, közös reggelin a pályát ismerők már elkottyintották, hogy sok hal fogását remélik. A megnyitón a Normark Hungary Zrt. képviseletében Krasznay Gábor, majd a rendezők, Ferenczi János és Weidel Attila szóltak a mezőnyhöz. Ezután felzümmögtek az elektromos motorok, kirajzott a mezőny a kéken csillogó tóra. A versenyzők elhelyezkedtek a kijelölt területen, majd harsány dudaszó nyitotta a fordulót. A párosok többnyire klasszikus csuka műcsalikkal, villantókkal, kanalakkal kezdték a víz vallatását. A mérőcsónak szinte azonnal beindulhatott. 

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó
ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó

Az első óra után még inkább kérdésessé vált az eredményes taktika, mert látszott, hogy sügérben is bővelkedik a terület. Legtöbben azonban úgy gondolták, a lényegesen hosszabb csukákkal gyűjtik a pontokat, hiszen centiméter alapú volt a verseny, a csukák is szépen jöttek, így a mezőny inkább rájuk szánta a drága perceket. No és az sem volt elhanyagolható, hogy a csukákra pergetni élvezetes, ez bizony érződött is a versenyzőkön. Jó kedvvel öltöztek a fogást jelző, méréseket kérő sárga mellénybe. Repülni kezdett az idő, a pergetők átszellemülten horgásztak, a mérőcsónak pedig folyamatosan dolgozott.

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó
ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó

Néha, egy kis időre apróbb, sügérnek szánt műcsalik is zsinórvégre kerültek, de aztán ismét a csukák következtek. Nem is véletlenül, mert a verseny félidejére már kitűnt, hogy legjobban a csuka fogható. A kapások leginkább a nádasok lábainál, vagy a hínármezők felett voltak. A pergetők nagy ügyességgel centizgették ki dobásaikkal a csukatanyákat, bátran megdobták a négyzetméteres kis folyosókat is. A nyíltabb vízfelületeken közben a balinok adták fel a leckét, rendes rablásaikkal ők is mutatták magukat. Nem volt könnyű becsapni őket, de egy-egy darabot közülük is befektethettünk a mérőcsőbe.  

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó

A forduló hajrájában érdekes tapasztalatok körvonalazódtak. Voltak csapatok, akik nagyon sok mozgással gyűjtöttek sok halat, akadtak azonban olyanok is, akik egy-egy eredményesnek látszó helyen kitartva, szinte ugyanannyit tudtak fogni. A Zimány – Gégény páros több időt szentelt a ragadozó őnöknek. A háborítatlanabb felületekről, jól választott műcsalival, három szép darabot is sikerült fogniuk. A déli órákban a csukák is rátettek egy lapáttal, mintha még egy kicsit gyakrabban estek volna a fogások. Megállapítható volt, hogy ezúttal a vasak, leginkább a könnyed, vékony anyagú kanalak voltak a legeredményesebbek. Természetesen azért szerepet kapott minden más is.

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó
ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó
ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó

Az Ivan Kolar- Branimir Kalinic páros természetesen saját készítményeit is csatába küldte. Egy kis popperezésért megálltak a legsűrűbb hínármező fölött is. Viszont láttunk wobbleres, és plasztik csalis zsákmányolásokat is. Az esélyesnek gondolt versenyzők jól hajráztak, szép halakat mérhettünk és fényképezhettünk a forduló vége felé is. A verseny végére igazolódott, valóban jó csukás víz most a Velencei tó, nem kevés halat, centimétert, azaz pontokat kell majd összeszámlálni. A profi rendezőknek azonban ez örömteli gondot okozott. Mire a versenyzők megebédeltek és megszemlélték a Normark Hungary Zrt. díjait, elkészült az összesítés, következhetett a Clackin’Crank forduló eredményhirdetése. A győzelmet ismét a Takács László – Fürtös Attila páros szerezte meg 425 ponttal, második helyezett a Weidel Attila – Ferenczi János csapat lett 406 ponttal, míg a harmadik helyre a Zimány Ferenc - Gégény Viktor páros érkezett, 396 ponttal. A legnagyobb halat Csabai István 63 centiméteres balinja jelentette. Így István is másodszor kapta díjként a Rapala giga wobblerét.

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó

Az eredményhirdetés után néhányan rövid pihenőt tartottak, ám hamarosan ismét együtt volt a mezőny nagy része. A jókedvű, baráti légkörben vidám beszélgetések zajlottak. Később tréfás céldobó versengés alakult, melynek fődíja az Agárdi Pálinkaház felajánlása volt. A vacsorás grillsütés, az együttlét öröme, a sportszerű légkör jól oldották a verseny utáni és előtti feszültséget. Másnap hajnalban még a sötétben beindult a menet. Ízlés szerint fogyasztható volt egy csepp szíverősítő, reggeli és máris az újabb, a harmadik, a Clackin’ Rap forduló vette kezdetét. A rövidre vett megnyitó után, a reggeli pára még kikötőn lengett, mikor megindultak kifelé a hajók. A csendes tó tükrén impozáns látványt nyújtott a sok horgászcsónak.

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó
ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó
ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó

Korán reggel ismét felhangzott a forduló kezdetét jelző dudaszó, és a kérdés csak az volt: sikerülhet e felülmúlni az előző nap eredményeit? Úgy tűnt, talán igen, mert egyre másra sárgulni kezdtek a csónakok, és az új helyre tűzött pályán szépülni kezdtek a méretek is. Szegedi Gyuri remek csukával nyitotta a nagyobbak sorát, de nem sokkal maradtak el tőle a Farkasék és a többiek sem. Amint a napfény jobban belesütött a vízbe, még inkább szépültek az eredmények. Sokan teljesen a nád előtt, mások beljebb, a nyílt vízen is fogták a halat. A mérlegelés ismét folyamatossá vált, egy pillanatra nem lehetett megállni. A csukák igazán szép, aranysárga színekben pompáztak. A nagyobbak sértetlenek, harciasak voltak, ám néhány kisebb példány a nagyok foga nyomát is viselte. Izgatottan vártuk, miként fog alakulni az eredmény, mert a mezőny kiegyensúlyozottan horgászott.

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó
ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó
ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó

Szinte minden páros jól fogta a halakat, ezen a napon is a csukák vitték a prímet. Rövid időkre kerültek elő körforgó apróságok, kicsinyke plasztikok is, de a sügérezés nem tűnt nyerő választásnak. Három - négy csíkos apróság tett ki egy átlagos csukát. A balinokat változatlanul nehéz volt becsapni, a süllős pergetés is bizonytalan próbálkozás lett volna. Maradt tehát a csuka és ez a falánk ragadozó ismét bizonyított. A mezőny legtöbb párosa jókedvvel pergetett rájuk. Többen hangsúlyozták, mindegy mi lesz az eredmény, jó itt lenni a velencei fordulókon. A Hanzekovic – Peták páros azzal sem törődött, hogy csónakjuk a verseny derekán rendesen folydogálni kezdett. Mirko büszkén mutatta fel újabb szép csukáját. A halakat egyébként kíméletes bánásmód után, mindenki igyekezett egészségesen szabadon bocsátani.

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó
ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó

Gyorsan járt az idő, a verseny hajrájában mindenki fokozta a tempót, a párosok, ha lehet, még eredményesebbek szerettek volna lenni. Gyorsabban következtek a helyváltoztatások és a műcsali cserék is. A Mátrai Pergetőket képviselő Dávid Ferenc – Lehel Iván csapat, de a Péli – Szegedi, és a Kemecsei - Csóka kettős mérései is jó eredményt sejtettek. A forduló végére tehát fokozódtak az izgalmak, a kánikulai hőségben a csapatok talán kissé fáradtan, de jó kedvvel, együtt vonultak le a vízről. Ezen a napon is jól esett mindenkinek az ebéd, közben ismét megszemlélhettük a Tóth István által készített fődíj csónakban felsorakozott újabb díjakat. Az alapos összesítés után pedig felszállt a füst, és a rendezők eredményt hirdettek.

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó
ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó

Az első helyre a Dávid Ferenc – Lehel Iván, a másodikra a Szegedi György - Péli Zoltán csapat, míg a harmadikra a Kemecsei Zoltán – Csóka Antal páros érkezett meg. A legnagyobb halat Szegedi György fogta, hetvenkilenc centis csukát terelt a kiemelőbe. Ezúttal is vidám fénykép készülhetett a maroknyi győztesről.  Zárszóként a rendezők megköszönték a Velencei-tónak és a versenyzőknek a sok halat, a dinnyési tanya dolgozóinak, a támogatóknak a segítségét, és mindenkinek a megjelenését. A legfontosabb azért, hogy a forró két nap után, a több mint 350 csukát fogó harminc csapat tagjai, egy nagyszerű hétvége után, elégedetten indulhattak hazafelé. Úgy köszöntek el egymástól: találkozunk szeptember 11.-én, a következő fordulóban.

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó
ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó
ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó

ORPB 2. és 3. forduló, Velencei-tó


2. forduló eredmények:

Halat fogott:    30    csapat    100%   
Nem fogott halat:    0    csapat    0%   
Összesen fogott hal (db):    227    db       
Összesen fogott hal (m):    84,8    m       
Legnagyobb hal:    63    cm    fogta:  Csabai István    (balin)
Legkisebb hal:    9    cm    fogta:  Karsai Richárd    (sügér)
Átlagméret:    37    cm       

3. forduló eredmények:

Halat fogott:    29    csapat    97%   
Nem fogott halat:    1    csapat    3%   
Összesen fogott hal (db):    233    db       
Összesen fogott hal (m):    90,6    m       
Legnagyobb hal:    79    cm    fogta:  Szegedi György    (csuka)
Legkisebb hal:    10    cm    fogta:  Nagy Róbert    (sügér)
Átlagméret:    39    cm   

A részletes eredmények letölthetők itt:

Második forduló eredmények
Harmadik forduló eredmények
Összetett helyezési tábla 


Írta: Bokor Károly

 


 
Szólj hozzá:
Szakírónk
Kiemelt termékek
Shimano Antares BX Feeder horgászbot
Shimano Antares BX Feeder horgászbot
Az Antares BX Feeder bot a Shimano felsőkategóriás feeder botja. Gyártásához XT250LRC karbont (alacsony műgyantatartalmú karbon), illetve bioszálat használnak a gerincesség érdekében, valamint mindegyik Antares feeder bot Fuji Alconite gyűrűkkel, Fakövület (Fossil Wood)...
Shimano Antares BX Spinning horgászbot
Shimano Antares BX Spinning horgászbot
Kifejleszteni egy botot, ami kimondva kimondatlanul egy piaci standard, nagyon nehéz, de a Shimanonak sikerült. Egy új anyag alkalmazásával már semmi sem lehetetlen. Íme az új Antares pergető bot. Összehasonlítva a régebbi modellekkel, ez sokkal könnyebb, köszönhetően...
Rapala H Husky wobbler
Rapala H Husky wobbler
Eredeti ár: 2990 Ft
Akciós ár: 2290 Ft

A legenda ismét él! A klasszikus, balsafából készített Husky wobbler, mely nagy sikert aratott már korábban is, most ismét kapható. Alakjának és tökéletes egyensúlyának köszönhetően kiválóan lehet dobni ezt a felszíni műcsalit. Az eredeti Rapala mozgásra képes, melyet az Original...
A NOT-A-KNOT (csomó nélküli kapocs) kapoccsal nagymértékben nő a zsinór valós, szakítószilárdsága, mivel azt nem terheli csomó.