Egy megkésett népszerűség-szavazat
Világbajnoknők
December közepe táján, amikor még csak közeledett az évvége, és egyre több helyen lehetett olvasni, hogy ki kiket szavaztat arról, hogy egy-egy sportágban, vagy akár az összest is egy kalapba téve és összevetve, ki a legjobb itthon vagy a világban, eszembe jutott, vajon gondol-e valaki a mi kedvenc sportunkban világbajnoki címet szerző magyar női csapatra. Nekem mindenesetre eszembe jutottak, na, nem mintha azt vártam volna, hogy férfi vízilabdázóinkkal kellene versenyt vívniuk a legjobb hazai csapat címéért, de úgy éreztem, legalább egyetlen picike kis szavazatot azért megérdemelnének.
Egy pergető bajnokság margójára
Apa és fia a dobogón
Aki részt vett a 2008-as, országos Rapala Pergető Bajnokság fordulóin, találkozhatott a Tóth & Tóth párossal. Kívülről nézve, könnyen tűnhet úgy, mintha csak egy jól horgászó duettről lenne szó, a valóság azonban ettől sokkal meseszerűbb. Van szerencsém közelebbről ismerni a fiúk történetét; egészen pontosan, Tóth Laci mondhatni atyai jó barátom, ifj. Tóth, szebben szólva Lackó, pedig szegről-végről a diákom. No, nem a horgászatban, hanem a középiskolában, ahová naponta szólít mindkettőnket a kötelesség. Ez még önmagában nem elég ok arra, hogy cikk íródjon belőle, azonban minden túlzás nélkül állíthatom, hogy sztorijuk példaértékű, követendő és igazi sikertörténet.
Teszhorgászat Madunicén
A Klub VB színhelyén jártunk
A Shimano csapat a versenyévad lezárultával terepszemlét tartott a szlovákiai Madunicén, a jövő évi klubcsapat világbajnokság tervezett helyszínén. A kétnapos horgászat elsődleges célja az volt, hogy a Vág folyó zsilipelt szakaszán levő versenypálya adottságait minden versenyző megtapasztalja, illetve a jelenlegi halállományról információkat szerezzünk.
Horgászverseny Zselizben
Itt van az ősz, itt van újra
15 éve minden év október közepén-végén rendezik meg Szlovákiában, a Garam folyón, Zseliz térségében ezt a versenyt, amelyre 3-4 éve járok jómagam is. Még sosem voltam helyezett, mégis hatalmas lelkesedéssel megyek minden évben, hiszen nagyon-nagyon kedvesek az emberek, és rettentően jó hangulatban szokott a verseny zajlani.
Országos 9 fordulós verseny
Rapala Pergető Bajnokság
A 2009-es évben a Rapala Eurohold Zrt. egy országos pergető bajnokságot indít, mely tervezetten 9 fordulós, páros, csónakos verseny lesz. Ennek a versenysorozatnak célja, hogy a pergető horgászatot és a  magyarországi horgászvizeket népszerűsítse; ezért folyamatos tájékoztatást fog nyújtani a verseny állásáról...
Őszi Kupa, avagy verseny barátok közt
Páros ponty projekt
Manapság szinte minden hétvégén vannak versenyek. Akadnak országos megmérettetések, vannak csapatbajnokságok és léteznek egyénileg életre hívott kupák. Ezen utóbbi versenyeknek nagyban más hangulata van, mint az úgynevezett „kötelezőknek”. Az elmúlt hétvégén harminc horgász-barát ült össze, hogy telefogja a szákot ponttyal, amurral és kárásszal…
Szabó Csaba és Fördős Attila feederbotos trükkjei
Horgászat a Kupagyőztes csapattal
2008-ban immáron hetedik alkalommal került megrendezésre a Haldorádó - Sikeres Sporthorgász Feederbotos Kupa a festői környezetű Maconkai-víztározón. Az ide versenyt a Rapala Eurohold Team, azaz Szabó Csaba és Fördős Attila nyerte meg, méghozzá úgy, hogy mindketten szektor elsők lettek. A páros a verseny helyszínére látogatott vissza egy újabb közös horgászatra, amelynek kapcsán elmesélik hogyan, mivel és milyen taktika alkalmazásával nyertek a versenyen.
Horgászversenyzés Szlovákiában
Máshol más a rendszer…
Az idei évben debütált Magyarországon, az új válogató- és bajnoksági rendszer. A korábbi évek megszokott lépcsői helyett új felépítésű válogatási folyamat alakult ki, amelynek végeredményeként az idei Magyar Bajnok Ambrus Tibor lett.  Az új rendszer adta az ötletet, hogy megpróbáljuk bemutatni, hogyan is zajlik a versenyhorgászat más országokban. Mivel már a második évadot horgásztam végig Szlovákiában a Liga I-es bajnokság keretében, északi szomszédjaink versenyrendszerét tudom megosztani az érdeklődőkkel.
Csukák, süllők, balinok - ment minden a terv szerint
Peca.hu I. Triatlon Kupa harmadik forduló
Hivatalosan is bejelentem, hogy a 2008. évi Peca.hu - Triatlon Kupa befejeződött. A ragadozóhalas forduló zárta vasárnap a három etapból álló megmérettetést, melyen a szeptemberi kánikula ellenére is akadtak szép fogások. Az utolsó kupák és borítékok is gazdára találtak, mégis legfontosabbnak azt tartom, hogy ez alatt a rövid idő alatt egy igazán jó kis horgászközösség született.
Bosznia-Hercegovina, Kulen Vakuf, Una folyó
Műhosz-G-Loomis Kupa I. forduló
2008. június 20. hajnali fél négy van, már megint miért nem tudok aludni? Jaaa, hát persze, horgászni megyek, a cél a boszniai Una folyó. A Műlegyező Horgászok Országos Szövetsége itt rendezi 2008. évi első versenyét. Az idei évben a Műhosz kettős Bajnokságot hirdetett, amely egyik ágon a hazai vizeken kerül lebonyolításra
(ún. domolykós). A másik ágon pedig a nemzetközi versenyekkel kompatibilis (ún. szalmonidás) megmérettetést szervez. Ez utóbbi sorozathoz a Műhosz komoly támogatóra talált a Rapala Zrt.-ben, akik az idei évtől Magyarországon is forgalmazni fogják a világhírű amerikai cég, a G-Loomis termékeit. A létrejött megállapodásnak megfelelően az idei pisztrángos Bajnokság már G-Loomis Kupa néven fog a sporttörténelembe bevonulni.
Világbajnok a nôi válogatott
A Nemzet aranya
A 15. Női Világbajnokságot az idén 150 éves születésnapját ünneplő Alcsi Holt-Tiszán, az itt kialakított versenypályán, Szolnok mellett rendezték meg. A mintegy 1250 méter hosszú pálya már az 1996-os Női Világbajnokság alkalmával bizonyította alkalmasságát. A magyarországi versenyhorgászat egy kedvelt, gyakran használt, jellegzetes, egyedi terepe. Változatos halfaunával rendelkezik, ezek közül jellemző versenyhala a törpeharcsa, a sneci, és a keszegfélék.
Apró törpék, óriás amurok
Peca.hu I. Triatlon Kupa második forduló
Egy röpke pillanatnak tűnt a július elején rendezett első forduló óta eltelt idő, máris túl vagyunk a Peca.hu - Triatlon Kupa második, azaz fenekezős fordulóján. A kezdeti feszültségnek már nyoma sem volt senkin, mindenki nagy adag jókedvvel várta a második fordulót. Titkon reménykedtem, hogy most aztán mindenki degeszre fogja magát, de az előző esti frontnak köszönhetően a víz ismét felemás orcáját mutatta.
« vissza1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 tovább »
A viza tengeri hal, kizárólag ívásra vonul az édesvizű folyókba. Az 1970-ben felépült Vaskapu erőmű megépülése óta az utolsó regisztrált dunai vizát Paksnál fogták 1987-ben. Ez a példány 3 méter hosszú és majd 200 kg súlyú volt.