VB beszámoló
Velencei történetek
A világbajnokságok történetében rekord részvétel volt a mostani. Soha nem versenyzett még negyven csapat. Több, mint 200 versenyző! Még a pályát is meg kellet hosszabbítani, hogy elférjenek. Hossza 2 kilométer! Az E szektor legszélső helyeit csak egy kis betonozás és földmunka után lehetett kialakítani. Legutóbb 1997-ben volt itthon, a Velencei tavon a VB, ekkor az olasz csapat(!), ill. Alan Scotthorne lett világbajnok(!). A magyar csapat az elmúlt 3 VB-n 3 bronzot szerzett.
VB eredmények
Magyar csapatbronz, Alan ötödször
Vasárnap este véget ért a Velencei tavon megrendezett 54. Felnőtt Horgász Világbajnokság. A magyar válogatott csapatban a harmadik helyet szerezte meg. Egyéniben Alan Scotthorne ötödször állhatott a dobogó legmagasabb fokára.
Versenybeszámoló
Palotás Bojlis Kupa
2007. augusztus 25-én délután három órakor kezdetét vette a hat napos PALOTÁS BIG CARP kupa nemzetközi bojlis verseny. A versenyszabályzat az elmúlt évekhez képest több ponton is változott. A legfontosabb változás, hogy csak az 5kg feletti ponty számít a versenybe, ami rendkivül izgalmassá és érdekessé teszi a versenyt.
Dunafalva
XXXI. Olasszy Gábor emlékverseny
Tradicionálisan minden évben augusztus 20-án tartották az Olasszy Gábor emlékversenyt, amely az ország legrégebbi versenyének számít, hiszen idén 31. alkalommal rendezték meg. Olasszy Gábor az idén 60 éves pécsi horgászegyesület alapító elnöke volt. Olyan mindent bele, gyerünk, csináljuk, szívvel, lélekkel típusú ember. Mindig tettrekészen, mások érdekeit szem előtt tartva, a horgászsport korszakformáló figurájaként tartják számon.
III. King Baits - Maconka „24” Nemzetközi Kupa
Egy verseny margójára
Idén augusztus 11-12-én, harmadszor került sor a maconkai 24 órás horgászversenyre. A Tari István által rendezett verseny népszerűségét jelzi, hogy évről évre több csapat indul ezen az embert próbáló megmérettetésen. A helyszín a Bátonyterenye mellett lévő igen híres ’Maconka’, ahol idén a 24 induló csapat összesen közel másfél tonna(!) halat fogott.
Velencei-tó, Sukoró 2007. 08. 11-12.
EXNER-MAHOR-TIMÁR MIX KUPA
Hagyományteremtő szándékkal indították útjára ezt a versenysorozatot. Első helyszín a Velence tavi evezős pálya, nem titkolt szándékkal: a Nemzetek Világbajnoksága közeleg és minden alkalmat meg kell ragadni a felkészülésre. Sok külföldi versenycsapat ezt kihasználva nevezett, és indult kisebb nagyobb sikerrel.
Csapat ezüst! Egyéni ezüst!
21. Édesvizi Utánpótlás Világbajnokság
Csehországban, Prágától mintegy 40 kilométerre fekvő Pardubice adott otthon idén a 21. Utánpótlás Világbajnokságnak. Az Elba partján megrendezett kétfordulós versenyen 18 ország válogatottja vett rész. Magyar csapat vasárnap este indult és egész héten a versenyre edzett.
Halak, helyek, helyezések
Férfi OB. Egyéni döntő - Sukoró (Velencei tó)
Véget ért az idei Férfi Országos Bajnokság. A 2007-es év felnőtt egyéni bajnoka Nagy Benedek (sokaknak csak Benő), ezüstérmes Csőregi Balázs, a dobogó harmadik fokára pedig Csillag László lépett fel. Fordulatokban gazdag versenyt láthattak azok, akik ellátogattak a Velencei tó partjára. Írásunkban beszámolunk a versenynapok eseményeiről, érdekességeiről. 
2007. július 7-8. Sukoró, Velencei-tó
Országos Horgász Csapat Bajnokság
Immár sokadszorra rendezik az Országos Horgász Csapat Bajnokságot. Majd minden szövetség hónapokkal korábban megrendez egy válogató verseny. Ennek a versenynek és az edzésnapoknak az eredményei alapján állítják össze a csapatkapitányok a csapatot. Idén a Velence tavi versenypályán került megrendezésre a nívós verseny július 7-én és 8-án.  
Novi di Modena, Olaszország
2007. évi Horgász Európa Bajnokság
A 13. Horgász Európa Bajnokságot Novi di Modenában, egy Modenától 50 km-re lévő kis település eldugott öntözőcsatornáján tartották. A pálya jónak mondható, hisz halat minden helyen ad. Igen speciális, egy hosszú gátoldalt tölt meg a nagyjából 40 méter széles csatorna. A nálunk megszokottól eltérően nem a töltés alján csordogál a víz, itt szinte tele van a teknő. Így a töltés tetejéről kell horgászni, itt viszont nincs elég hely, hogy a nézők járjanak rajta, és a box is elég keskeny. A verseny szinte kizárólag a sportolókkal szemközti oldalról kísérhető figyelemmel. A versenyzők mögötti terület rendjét biztonsági emberek őrzik.
2007. június 30–július 1., Szeged
Országos Klubcsapat Bajnokság
A 2007-es,  immár huszonegyedik alkalommal megrendezett Országos Klubcsapat Bajnokságot immáron hetedik alkalommal megszakítás nélkül a Délpest-Maver csapata nyerte.
IX. Jegesponty Kupa (IV. Hankó Attila emlékverseny)
402 500 g
Reggel fél nyolckor nemcsak a szokásos forraltbor, hanem eső is fogadta a versenyzőket, mégpedig kiadós. Kifejezetten hideg, kellemetlen idő volt. A nap folyamán többször is esett. A verseny 4 órája alatt volt szélvihar, napsütés, esti szürkület. Már csak egy kiadós havazás hiányzott volna, mondjuk jégesővel. Mostanában az időjárás mindenre képes. Azonban a megszokott jó hangulatot ez nem befolyásolta. Az év utolsó nagy versenyére mindig érdemes eljönni.
A süllő ívása márciusban, áprilisban történik. Ikráit a fák vízbe nyúló gyökérzetére rakja le, és a hím kikelésig őrzi őket. Gyakran előfordul, hogy ívása a kedvezőtlen víz- és hőmérsékleti viszonyok miatt elhúzódik. Ez jelentős kárt okozhat a leendő állományban, hiszen az akkor már leívott keszegek ivadékai „kinőnek” a süllő szájából, vagyis nincs mivel táplálkoznia.