Adatlap
Doktorur
Becenevem: Doktorur
Korom: 59 év
Lakhelyem: Heves
Regisztráció dátuma:2007-11-13
Utolsó belépés dátuma:2014-02-23
Évente kb ennyi időt töltök horgászattal: 10-30
Több napos horgászataim általában így szervezem: Panzióban szállok meg
Ha társasággal megyek horgászni: Baráttal/barátokkal
A horgászvizet így közelítem meg: Autóval
Kedvenc horgászmódszereim
Legfrissebb beszámolóm


Doki kényelmetlenül fészkelődött a fapados légitársaság barcelonai járatán. Mérsékelt lelkesedéssel vette tudomásul, hogy aprónak nem mondható termete miatt a térde erősen az előtte lévő ülés háttámlájának nyomódik. Teljesen ki kell húznia magát, hogy elférjen. Mellette a folyosó felőli ülésen egy hótrészeg csavargónak tűnő, kis méretű egyén aludt alkoholgőzöket és egyéb kipárolgásokat eregetve. Dokihoz hasonló magasságú Imi fia is panaszkodott kissé:
Ez baromi kényelmetlen. Különben is mit keresek én az ablaknál mikor totális tériszonyom van? - majd elmélyülten szemlélte a felszállás során az előtte lévő ülést és úgy általában a repülőgép utasterét.
Két és fél óra, legfeljebb három. Azt csak kibírjuk valahogy. Hiszen várnak a halak az Ebróban. Gondold el mi történne, ha mondjuk nem is lenne ülőhelyünk és az ülések közötti folyosón kellene állni, mint otthon a buszon?
Ez a hatásos érv valamelyest segített gyermekének a kényelmetlenségek elviselésében. Főleg amikor visszagondolt az iskolába járás során átélt, a buszon lévő állandó tülekedésekre. Közben a részeg utas megpróbálta Doki ölében kényelembe helyezni magát. Sikerült visszaigazítani a saját ülésébe. Nem ébredt fel. Egyáltalán nem izgatta a repülés. Félúton odajött hozzá a hasonlóan csavargószerűen öltözött és szintén erős alkoholos nyomás alatt lévő barátja. Sikerült felráznia a szinte ájultan alvó utast és megpróbált még egy sört beletölteni (A gépen akció volt. Két doboz sör vásárlása esetén „csak” öt eurót kellett fizetni.)
Nem kell most - hebegte a félig feleszmélő piás. És visszazuhant bódító kómájába.
Doki később egyszerűen az ülések támláira támaszkodva átugrott felette mikor ellátogatott a gép hátuljába megnézni, hogy valóban le lehetne é zavarni egy numerát abban a kis helyiségben a repülőn, mint azt néha a filmeken imitálják.
Talán valami kis termetű, cingár kínaiaknak sikerülne esetleg – vonta le a terepszemle konklúzióit, mivel saját magát is alig bírta begyömöszölni.

Ilyen kellemesen telt hát az újabb kalandok felé tartó horgászok fellegek közt történő utazása. Doki a tavaly októberi hirtelen elhatározott ebrói kirándulás során (lásd: „Zöldfülűek az Ebrón”), illetve az után sokat tanulmányozta a ebrói horgászat buli „ócsításának” lehetőségeit. Ebben a tárgyban teljesen profinak érezte magát. A tavalyi 300.000 Ft/fő költségvetést elméletben leszorította 200.000 Ft./főre. Megnézett egy csomó ebrói horgásztatást kínáló főleg angol nyelvű honlapot. Kiművelte magát a különböző szállás, és csónak típusok költségeiből. Megkereste a legolcsóbb autóbérlési lehetőséget és tájékozódott a két Budapestről Barcelonába induló fapados légitársaság jegyárairól. Osztott, szorzott, bevetette a matematikát, kombinált és számolgatott. Kevesebb nem akart kijönni. Sőt két főre még drágábbnak látszott. Legalább négy fő kell tehát. Rátalált egy magyar nyelvű honlapra ahol csónakkal együtt 250 euró/fő áron kínálták a szállást négy személyes faházban.

Kell még két ember – logikázta ki a tutit.
Kutatásokat folytatott hát Ebró ügyben a magyar horgász honlapokon. Itt bukkant Oszira aki szintén horgásztársakat keresett arra a helyre amit Doki is kinézett. A kapcsolat felvétel hála a technikának már könnyen ment. Oszi ígérte, hogy próbál kis kedvezményt is elérni ha sikerül negyedik embert is szerezni a túrához. Doki semmiképpen nem akarta elszalasztani a kínálkozó lehetőséget. A további horgásztárs keresés nem járt eredménnyel ezért aztán megkérdezte Imi fiát, hogy mit szeretne inkább:
Az utolsó hét az iskolában, vagy az Ebrón pecázva?
Imi nem sokat tépelődött:
Köszi szívesen elmegyek, mert Nóri barátnőm sem lesz itthon, ugyanis valami ismerősökhöz utazik az USA-ba. Az iskolában már úgyse csinálnék semmi érdemlegeset az utolsó héten. Tehát mehetünk.
Így sikerült Dokinak elérnie, hogy a saját költségvetése a duplájára emelkedjen. De hát mit meg nem tesz az ember a gyerekéért, no meg egy jónak ígérkező pecáért.
Józsi barátja örömmel fogadta a költségek várható lecsökkenését a tavalyi úthoz képest. Mindenben megbízott Dokiban és rá hagyta a további szervezést is. Az egész a neten bonyolódott. Repülőjegy vétel oda vissza, autóbérlés és fizetés barcelonai reptér helyszínnel, szállásfoglalás. Autóstérképek tanulmányozása. Legkedvezőbb útvonal kinyomtatása. Ki se kellett menni a lakásból. Aztán eljött végre az indulás napja. Hajnal előtti ébredés és indulás autóval a reptéri parkolóba. További költségcsökkentés okán mindenkinél csak egy kis méretű a repülőgép utasterébe felvihető poggyász. Részegünk már a repülőtéri buszon kiszúrta magának Dokit, mint egy biztos pontot. Ledobta a lábára koszos sportszatyrát és a zsúfoltság ürügyén békésen nekidűlt, majd megpróbált állva elaludni. Állítólag a hajléktalan magyar csavargók kihasználják az unió adta lehetőségeket és a jó meleg délvidéki mediterrán városokban és tengerparton múlatják az időt. Ők is haladnak a korral. Élnek a lehetőséggel. A további repülős fejleményekről már a bevezetésben olvashatott a tisztelt horgásztárs.

Imi szerencsére elég jól tudott angolul. Szinte perfekt nyomta. Ez nagyon megkönnyítette az autóbérlés körüli irodai papírmunkát. Persze csak azt követően, hogy az angol nyelv tudóra egy órai sorban állás után végre elolvasta azt a táblát, miszerint ide csak az álljon, aki nem foglalta le előre az interneten az autóját. Átmentek tehát a másik sorba, ahol szerencsére valamivel gyorsabban ment az ügyintézés. A kocsi vadi új Opel Astra volt, dízel üzemű, összesen 36 kilométert futott. Józsi ült a sofőrülésben. Ismerkedett a géppel és vadul nyomkodta a gombokat. Rengeteg volt belőlük. A külső elektromosan állítható visszapillantó tükröt sikerült egészen visszahajtania az állítgatás során, de aztán az nem mozdult. Mindenki adta az okos tanácsokat, hogyan, mit csináljon. A legtöbbje persze tök hülyeség, illetve olyan művelet volt, amit már Józsi is kipróbált. Nem szabad négy sofőrt is összeengedni egy általuk nem ismert kocsiban. Az anyázást csak nehezen sikerült elkerülni. Józsi nem látott a pipától. Doki próbált lehiggadni és csitította a társaságot is.
Csak nyugi! Nem kéne ezen összekapni már az elején! Állítsd le a motort! Próbáld az egészet előröl! Az néha a számítógépeknél is beválik – az ötlet támogatásra talált és az újraindítás után a tükör is elfoglalta végre a kívánt pozíciót.
Józsi kezdte visszanyerni látását és útra keltek végre a sporthorgászok. A harcsák még mit sem sejtettek az egészből a caspei felső tározóban, vagy ahogyan néha a spanyolok, illetve Aragónia tartomány lakói nevezik, az Aragon tengerben. 2012. június 9-e volt.

Józsi és Doki nem kevés nosztalgiával üdvözölték az út vége felé a torkolatánál egészen kiszélesedő kis Segre folyót és Meguinenza bevehetetlen várát, amivel még Napóleon seregei sem boldogultak. Lelkesen mutogatták Iminek tavalyi kalandjaik színhelyét. Szinte elaléltak a gyönyörtől, hogy újra itt lehetnek a hatalmas duzzasztógát alatt az Ebró hídjáról szemlélve a vizet.
Vérprofi horgászok vagyunk mi már az Ebrón – fúrt utat gondolataik közé a szerénység, mivel azért ezt a nyilvánvaló tényt (vérprofik!) nem árulták el még Iminek.
Nincs többé zöldfülűség – fűzte tovább Józsi fejben a konklúziót és szerényen mosolygott Dokival együtt, mint ahogyan az a sokat tapasztalt vérprofihoz illik. - Habár én tavaly sem voltam zöldfülű. Csak Doki állította rólunk ezt a marhaságot – csiklandozta még meg önérzetének kisördöge.
Oszi is felriadt szendergéséből:
Mintha erre mentünk volna hazafelé májusban a fiammal, de lehet hogy aludtam út közben – próbálta ő is felismerni a helyet.
Mi tavaly Józsival itt horgásztunk a gát alatti részeken – világosította fel Doki szerényen. Kicsit zavarta ez a közömbösség a grandiózusan nagyszerű hellyel szemben.

Caspéban bementek a horgászboltba harcsázó és pontyozó végszerelékeket (horog, forgókapocs, ólom) vásárolni. Az élelmiszer üzletet sem hagyták ki és kb. három napra feltankoltak kajából, tejből, vízből, italokból. A Cerca del Lago nevű horgásztanya Playas de Chakon üdülőövezetben volt közvetlenül a víz partján. Caspéból át kellett újra menni egy hídon a folyón, majd balra kanyarodva egy keskeny de jól járható műúton lehetett elérni a települést. Magyar fordításban a Chakón-i strandokat. Nem igazán fürödtek az üdülők, de annál többen űzték a horgászatot és így a halakat. A Cerca del Lago horgásztanyának magyar származású a tulajdonosa. Nándi Csehországban él azonban és így a gondnoka Jakub született cseh volt. A caspei horgászboltos srác szintén. Érdekes angol-német-orosz-cseh-magyar keveréknyelven folyt velük a társalgás. Sok jó horgász azonban mindenütt megérti egymást. Kisimulnak a nemzetiségi ellentétek.

Oszit már régi jó ismerősként üdvözölte Jakub és a kutyája Bohus. Megmutatta a négyszemélyes faházukat. Emeletes ágyak, konyha rész és nem messze tőle külön fürdő, zuhanyzó és WC. Gyors kipakolás, némi fürdés, valamint kisebb nagyobb szükségletek elintézése után a sporthorgászok megszemlélték a vizet. Csak egy út választotta el az Ebró partjától a horgásztanyát. Egy meredek sziklás kavicsos, bokros part aljában kezdődött a lassan mélyülő víz. Lépcsők vezettek le a közvetlen vízparthoz. Már sorban ültek lent a horgászok a parti fák és bokrok árnyékában. A víz szélén a bottartókban a bevetett botok sorakoztak.

Hát itt nemigen akad már számunkra horgászhely – állapította meg Doki a tényállást.
Nézzük meg odébb is - javasolta Józsi.

Végigjárták a fenti úton a bejárható partszakaszt. Alattuk a meredek part aljában lévő kavicsos lankás, parti horgászatra alkalmas rész azonban véget ért és meredek vízbe nyúló sziklák következtek. A jó partot pecások foglalták el. Már ők is elég sűrűen voltak.

Csónakkal kell keresni valami alkalmas helyet, és amúgy sem árt szétnézni a környéken – vélte Doki.
Ez itt nagyon jó hely – mondta Oszi, aki erősen sántított egy otthoni húzódás következtében és nemigen szeretett volna messzire eljárkálni. - Talán beférünk még a többiek közé.
Nem lenne jó zavarni őket. Én sem örülnék, ha valami később jövő rám telepedne a horgászás közben – és ezzel Józsi is a csónakázásra szavazott.
De hol van Imi? - jutott eszébe a gyermeke Dokinak.
Elment Jakubbal – emlékezett Oszi. - Biztos hozzák a csónakunkat.

Imit várták, hát a tanya udvarán és felszerelték közben a kölcsön kapott horgászbotokat. Hat kiváló minőségű Penn never crack harcsázó botot kaptak nagy peremfutó orsókkal és bivalyerős fonott zsinórral. Két pontyozó bojlis bot is akadt erős monofil zsinórral, valamit két könnyű pergetőbot, ha valakinek kedve kerekedik a süllők, vagy a sügerek kergetéséhez.

Közben Imi is megérkezett.
Jakubbal vízre tettük a csónakot a település egy teljesen másik részén. Elmagyarázta, hogy működik a motor. Mutatta merre menjek a horgásztanyához, majd lelépett a terepjáróval. Meg kellett kerülnöm egy félsziget félét, megtettem egy nagy kanyart a folyón, mire nagy nehezen felismertem a partot ami mögött a szállásunk van. Aztán próbáltam kikötni, de mindenki ordított a partról, hogy ne arra, hanem amarra. Végül nagy nehezen átkeveredtem a zsinórok között és kikötöttem egy parti bokorhoz. Ahhoz képest, hogy 14 évesen vezettem utoljára motorcsónakot a Duna-deltában ez viszonylag jó eredmény – kicsit feldúltnak tűnt.
Nincs a tanyának külön kikötője, valami móló, vagy ilyesmi? - tette fel a kézenfekvő kérdést a helyismerettel bíró Oszinak Doki.
Nincs. Az udvaron tárolják a csónakokat és ha vendég van akkor egy parti sólyánál vízre tesznek egyet és amíg a horgászok itt vannak addig itt a tanya alatt van kikötve a csónak a parti fákhoz. Máskor nem szoktak itt követlenül horgászni és akkor nem zavarnak senkit a csónakok.

Oszi már az indulásuk előtt megtudta, hogy több magyar horgász is ott lesz érkezésük előtt a táborban. Köztük a híres sporthorgász és szakíró S. Christián, aki ugyan osztrák, de jól beszél magyarul és magyar pecásokkal együtt érkezett az ebrói halak horogra csábítására.
Sima ügy - vázolta ekkor a szép jövendőt Doki. - Az előző héten kitapasztalják a helyet, fogási módokat, esetleg még be is etetnek, mi meg learatjuk utánuk a babérokat, azaz a halakat.
Egyszerű, de hatásos terv volt, mint később látni fogjuk. Soha nem szégyen tanulni a többiek tudásából és tapasztalataiból, főleg egy ismeretlen helyen. Józsi is osztotta ezt a véleményét Dokinak. Előző útjuk alkalmával sok mindenre maguktól kellett rájönniük. Jól jött volna oda is egy tapasztalt tanácsadó, vagy egy tuti hely.

A tanyára való megérkezésük után azt tapasztalták, hogy Jakubon és kutyáján kívül nem nagyon találnak ott senkit. Később azonban fel fel jött egy egy horgász a partról és a nőnemű kísérőik is megjelentek. Szelíden köszöngettek is magyarul és a viszonzás is magyarul érkezett. Beszélgetés csak egy rövid időre alakult ki az egyik horgásztárssal, aki közölte miszerint a halak takarékra tették magukat és három napig egy mozdításuk sem volt. Talán most kezdenek kicsit beindulni a kapások. De hát nem is értik mire számítottak, amikor pont telihold idejére szervezték túrájukat.

A „vérprofi harcsahorgászok” végre befejezték a szerelést. Felmálházták a botokat, bottartókat, egy nagy vödör pelletet, tartalék szereléseket, vizet meg egyebeket és lemásztak a partra a csónakjukhoz. Nos itt egy kis félreértés történt. Harcias menettel találták szembe magukat. A kurucokat érdekes módon egy labanc vezette. Saját magát titulálta annak Christian, amikor kezdte kifogásolni, hogy sporthorgászaink nem megfelelően viselkednek. Nem köszöntek, nem üdvözölték honfitársaikat. (- Habár én csak egy labanc vagyok – állapította meg itt. Mire serege rögtön biztosította arról, hogy tiszteletbeli kurucnak tekintik.) Sportszerűtlenül viselkednek, csónakjukkal majdnem összeszedték a zsinórjaikat, most meg pofátlanul levonulnak horgászni egy foglalt partszakaszra, holott Ők már egy hete itt vannak.

Józsi tért először magához a döbbenetből és erőteljesen visszautasította a vádakat.
Először is mindenkinek köszöntünk mindahányan akikkel fent találkoztunk, másodszor Iminek ki kellett kötni a parton valahol a csónakkal a házhoz közel. Ő még egy nem túl tapasztalt fiatal horgász, de még így is elkerülte a zsinórokat. Harmadszor pedig nem kívánunk itt helyben horgászni, mert magunktól is tudjuk, hogy nem illik azokat zavarni, akik hamarabb itt voltak. De valahol csak be kell szállnunk a csónakunkba, hogy elinduljunk horgászhelyet keresni. Vagy nem? - kicsit dühös volt. Ráadásul egyikük sem volt kisebb mint 180 cm és egyikük sem nyomott kevesebbet száz kilónál. De végül is nem ez számított.
Az alkalmi labanc (de tiszteletbeli kuruc) hadvezér kezdte mérlegelni Józsiék érveit.
Bocsi, de tisztára úgy tűnt ti is ide akartok leülni, pedig már amúgy is szűkösen vagyunk. Balról egészen ránk jöttek az angolok, jobbról most a két magyar csapat közé hétvégére bepofátlankodtak valami helybéli román vendégmunkások. Még feljebb meg szintén beült valami fiatal pár és sikeresen keresztbe dobálja a másik csapatunk szerelékeit. Kicsit ideges vagyok ezek miatt. Pedig elég nagy az Ebró, mehettek volna máshova is, ha látják már foglalt ez a part rész. De nem mennek, mert jól tudják, hogy mi már beetettük a helyet.
Kézfogások és békülés következett. Mégiscsak honfitársak (plusz egy tiszteletbeli kuruc) és igazi sporthorgászok voltak. (Doki és Józsi vérprofi harcsahorgász is, de ekkor erről még szerényen nem ejtettek szót). Christian megígérte nekik, hogy hétfőn átadják a helyüket, mert akkor utaznak haza. Megmutatják hova etettek, hogyan kell csalizni és minden egyéb kérdésre szívesen válaszolnak.

Azonban még csak szombat délután volt. Elindultak tehát felfelé a folyón. Oszi mutatott egy pár helyet, ahol tavasszal, kishal csalival, úszózva eredményes volt. A part ott viszont olyan sziklásnak mutatkozott, remény sem volt leülni és onnan pecázni. Nem is beszélve arról, hogy Jakub közölte, képtelen most élő kishalat beszerezni csalinak. Doki (vérprofi harcsahorgász) persze megint előadta a főokost.
Nem rég itt zajlott le a harcsafogó világbajnokság május végén. A net-ről leszedtem a világbajnokságra kijelölt szektorok, helyek térképét. Persze azt is kijegyzeteltem, melyik helyen fogták a legtöbb halat. Nos a tanyától lefelé a Caspe előtti nagy kanyarban frászt se fogtak a résztvevők az A szektorban. Még azok is bebetliztek ott akik később megnyerték a versenyt. Feljebb a Chipranja utáni kanyarban a B. szektorban már sokkal jobb eredmények születtek. Még feljebb a Chipranja előtti nagy kanyar külső ívén a C szektorban is voltak egészen jó helyek a harcsafogás szempontjából. Beülünk mondjuk a B 19. helyre és aprítjuk a harcsákat.
Dokira kissé aggodalmasan néztek horgásztársai. Talán megártott neki a meleg. Iminek is voltak kételyei, de egyelőre hallgatott. Mégis csak az apja. Oszi már a gondolattól is rettegett.
A szállás mellett kell helyet találni! – lehetetlen, hogy ennyit pakolgasson a csónakba be, meg ki, meg a mászkálás távol a klimatizált faháztól, ahol délutánonként nagyokat durmolhatna, pihentetve fájós térdét is.
Józsi is kételkedett.
Talán nem lenne a legjobb naponta másfél órát csónakázni a B 19-re Chipranja alá, meg ugyanannyit vissza. Nem beszélve arról, hogy sötétedésig lehet csak a vízen motorcsónakkal közlekedni.
Dokiban kezdett alábbhagyni a lelkesedés a B 19. hely iránt.
Azért nézzük meg legalább! Ha már itt vagyunk. Úgyis csak hétfőn ürülnek meg a tanya alatti helyek.
Mentek tehát. Néhol egészen megállt a víz a tározón és ott teljesen be volt algásodva. Máshol kristálytisztának mutatkozott. Tele volt a tározó a májusi nagy hóolvadás után, ami a Pireneusukból érkezett. Végre elérték a B szektor helyeit Chipranja falu alatt. Kissé csalódottan nézték, hogy a folyó kanyarulatának belső lapos és sekély részén szinte minden helyen horgászok tanyáznak, kocsival, sátorral, láthatólag hosszabb időre berendezkedve.
Erről a lapos részről majd a túlpartra kéne behordani a szerkót, hogy elérjük a harcsák tartózkodási helyét. Nem hiszem, hogy lenne az orsókon vagy 300 méter zsinór – mérte fel Józsi az esélyeket.
Tényleg nagyon sekélynek látszik ez a belső ív. Nem is értem, hogy bírtak a versenyen innen beevezni a mélyebb vizekbe, hogy harcsát fogjanak a versenyzők. Nem semmi meló lehetett, főleg ha fújt a szél (A versenyen nem lehetett motorcsónakot használni – a szerző).

Csak kikötöttek az utolsó horgászok utáni lapos partszakaszon. Felcsalizták a horgokat pellettel, majd behúzgálták őket kb. száz méterre. Még ott sem volt túl mély a víz. Csak takarékosan dobtak a horgokhoz pár marék etetésnek szánt pelletet. Leverték a kövek közé a vas bottartókat. A botok szép sorban álltak a vízparton mint valami ottfelejtett kerítésoszlopok. Vártak. Nem volt mire leülni. Széket már nem pakoltak. Oszi a csónakban próbálta fájós lábát pihentetni. Józsi és Doki álldogáltak egy darabig majd leültek egy egy viszonylag lapos kőre.
Mindjárt jönnek a halak – adott hangot Imi gondolatban meggyőződésének. - Hiszen ez az Ebró, most oszt kaszálunk. Illetve halat fogunk. Nem is akármilyeneket.
Merően figyelte a botokat, de azok nem mozdultak. Később kevésbé tudott koncentrálni. Mindent lefényképezett. Először közelről majd távolabbról is. Az apja mellé lépett. Még beszélgetni is hajlandó volt - feladva egyébként hallgatag természetét – unalom űzés gyanánt. Doki alig győzött válaszolni a folyóval, halakkal és pecázási tudnivalókkal kapcsolatos kérdésekre. Kapás még mindig semmi. Doki végül is lehűtötte 18 éves nagy fia esetlegesen túlzó elvárásait.
Nagyon meglepődnék ha most fognánk valamit – vallotta be leszármazójának.
Azta! Pedig tisztára azt hittem azért jöttünk az Ebróra, hogy halat, sőt nagy halakat fogjunk.
Hát igen, de ahhoz egy sokkal jobb és mélyebb helyet kell találnunk, és folyamatosan etetnünk. Nem elég az eredményhez egy rossz helyen egy fél délután. Legfeljebb ha valami óriási mázlink van. De legalább szétnéztünk. Ez is valami – magyarázta a bizonyítványt a vérprofi harcsahorgász.
A másik vérprofi (Józsi) is egyetértett.
Na gyerünk hazafelé mert még besötétedik és éhes is vagyok.

Vissza csónakáztak. Kiügyeskedték a csónakot a partra a zsinórok között. Állítólag már voltak kapások és fogtak is pár harcsát meg pontyot kapták a felvilágosítást. Leültek a tanyán vacsorázni, majd nézték a foci VB-ét a tévében. Cseh nyelven. Mondhatnónk csehül álltak egyelőre. Lecsúszott némi - Budapesten a reptéri Duty free boltban vásárolt - metaxa. Szombat este volt. Christianék ünnepelték a beinduló kapást és a hétvégét. Egészen összebékültek, beszélgettek, kölcsönösen egymást kínálták. Christián a wisky nagy barátjának bizonyult. Mindenki mindenkivel tegeződött. Az egészsége senkinek nem forgott veszélyben, annyiszor ittak rá. Aztán elcsendesült a tábor.

Reggelre kiváló éjszakai fogásokról számoltak be a kinti, vízparti ágyaikban alvó és vigyázó magyar horgászok. Folyamatosan tartották az ügyeletet a bevetett felszerelések mellett, akár egymást váltva is. Józsiék kissé irigykedtek. Na nekik már sikerült megcsípni egy pár szép harcsát és pontyot. A két vérprofi újra megnézte a helyi lehetőségeket. Elindultak felfelé a parton, de még mindig minden foglalt volt. A legfelső parti hely után észrevették, hogy egy keskeny ösvény még tovább megy a sziklák közé. Ezen haladva találtak egy kisebb vízparti öblöt, ami alkalmasnak látszott a parti horgászatra. Ezt követően már tényleg csak a járhatatlan sziklafal következett. Örömmel újságolták a többieknek, hogy találtak egy helyet ahol másnapig ellehetnek. A felszerelést bepakolták ismét a csónakba, majd átmentek a felfedezett öbölbe. Kb. háromszáz méterre volt a szállástól. Kirámolták a cuccot és behordták a végszerelékeket. Beetettek, vártak. Imit elküldte Oszi, hogy kérjen székeket Jakubtól. Ő engedelmesen elment. Tulajdonképpen tisztelettudó és jól nevelt fiatalember volt. Nehéz volt kizökkenteni a béketűrésből. Józsi látta, hogy jön vissza felé a székekkel. Elébe ment és segített neki. Később Dokival csodálkoztak is rajta, hogyan tudott a három nagy vasvázú és az egy kicsi könnyebb, de összességükben marhára súlyos horgászszékek cipelésével megbirkózni, mintegy 300 méteren keresztül. Ücsörögtek a kényelmes székekben és egyre feljebb vonultak a parton követve a visszahúzódó árnyékot. Három óránként lecserélték a csalit és újra etettek. A pellet rohamosan fogyott. Egy 25 kg-os zsák 60 Euróba került. Nem lehetett garasoskodni ha halat akartak fogni. Az egyik Zsolti nevű horgász elmondta nekik, hogy ők már kb. 16 zsákkal beszórtak négyen az egy hét alatt. Józsiék ki se merték számolni mennyibe kerülhetett. Oszi délután elment sziesztázni, azaz bevágta a szunyát. Kapás semmi.

Némi élénkséget hozott a délutánba, hogy Zsoltiék egészen közel óriásinak látszó harcsát fárasztottak pontyozó felszereléssel csónakból. Eltartott vagy félórát mire beemelték a kb. 35 kilós halat. Később még nagyobbat akasztottak és hogy a pontyozó el ne szakadjon egészen horgászaink elé követték a harcsát a csónakkal fárasztás közben. Sikeresen felszedte a hal a két szélső bot zsinórját. Doki és Józsi tehát csónakba szálltak és követték a fárasztást a két felszedett horoggal. Kb. egy órai herce-hurca után az ötven körüli harcsa megadta magát és a csónakban végezte. Sikerült az összegabalyodott szerelékeket is kiszabadítani.
Legalább történt valami, és szép fogásokat is láttunk – de Józsi öröme nem volt teljesen szívből jövő.
A francba! Ugyanolyan távolságra és vízmélységben horgászunk, itt meg semmi – Doki kissé bosszankodott.
Átmentek hozzájuk a magyarok megköszönni némi pálinkával az előbbi közreműködést és türelmet.
Egy kis házi soha nem jön rosszkor – örült Doki a kedves gesztusnak.
Milyen módszerrel horgásztok? - jött a kérdés.
Hát kb. olyan messzire (70 – 80 méter) hordjuk be mint ti. A horog köré etetünk. Olyan 9-10 méter mély lehet a víz és a horoghoz hajszálelőkére 3-4-5 szem pelletet fűzünk fel karikába visszaakasztva a horog öblébe.
Mi is hasonlóképpen kezdtük, de úgy tapasztaljuk, hogy egy, két szem pellet a hajszálelőkén lógva hagyva az igazán eredményes. Erre van kapásunk, ha többet teszünk fel már nincs. Érdekes módon most a harcsák is így szeretik. Talán azért is mennek a pontyozó, érzékenyebb, egy szem pellettel csalizott szerelékére.

Már későre járt, de horgászaink az alvásból visszatérő Oszit leszavazva átcsalizták a horgokat a két szem lelógó pelletre, míg a két pontyozót egy szem pelletre. A pontyozókhoz nem etettek, csak bedobták őket amilyen messze sikerült. Nem volt már keret azokat is ellátni etetőanyaggal.

Újult reményekkel várták a kapást. Persze semmi. Már éppen akartak visszaindulni a szállásra és befejezni a horgászatot, amikor a Józsi melletti egyenesen felmeredő kemény harcsázó bot hirtelen szinte derékszögig bebólintott a víz felé. Józsi nem hitt a szemének, de nehezen eljutott a tudatáig: Végre kapás. Ezen felbuzdulva a még mindig erősen hajló botot lehajolva kirántotta a tartójából és a felállás lendületével a víz felé hajló pálcát egy óriási bevágással a part felé rántotta beleadva mind a 110 kilóját és a hosszas várakozás miatti elfojtott dühét az akcióba. A főzsinórnál kicsit gyengébb fonott előke nem volt felkészülve ilyen súlyos atrocitásra és megadta magát. A vérprofi döbbenten nézte a megkönnyebbülten vízbe lógó zsinórt.
Elszakadt hogy a jó.... és itt tovább már nem idézzük derék horgászunk jogos, ámde nyomdafestéket nem tűrő kifakadását, ami főleg a zsinórkészítő vélelmezendően léha, sőt rossz életű női felmenőjére utalt, aki anyagi ellenszolgáltatás reményében árulhatta a férfi nemnek kegyeit.
Kapásod volt? – kérdezte Imi, mert már nem hitte, hogy ilyen velük is megtörténhet.
De még mekkora, ... – jött a válasz ami egy nemi aktusra történő utalást, sőt felszólítást is tartalmazott csak úgy, valami harmadik személynek, külön írandó igekötővel, mintegy lezárva a sikertelen napot.
Semmi vész! Holnap már úgysem menekülhetnek. Annyi nekik. Elkapjuk őket – Doki igyekezett kincstári optimizmust sugározni.
Imi szívébe is visszaköltözött a remény. Józsi nehezen hitte, hogy adódik még hasonló lehetősége. Oszi szerint csak is a többiek voltak a hibások, hogy elszakadt a szerinte indokolatlanul nem kötél vastag előke.

Végre eljött a hétfői nap. A hétvégi pecások eltűntek a partról. Christiánék és a Zsolti csapata is erősen pakolgattak. Eszméletlen sok cuccuk volt. De végül is belefért a mikrobuszba. Pecásaink a pakolás alatt már kissé türelmetlenül várakoztak a parton. Christiánék helyére a szintén szombaton érkezett Gergő és barátja ültek le, Zsoltiék sokkal hosszabb partszakaszát, pedig a két vérprofi, valamint Imi és Oszi foglalták el. Akadt némi bonyodalom az etetés helyét jelző bóják cseréjekor. Sikerült azonban Józsinak és Dokinak úgy megegyezniük, hogy a végén csak nem lökték be egymást a vízbe a csónakból. Imi szerényen álldogált a parton. Mellette Oszi ordított a víz felé a csónakosoknak, hová tegyék a bójákat. Teljes volt a káosz. Nagy nehezen mégis sikerült megegyezniük. A szerelékeket is behordták. Előző nap sajnos eltört az egyik vascső bottartójuk. A hegesztés elengedte a csőnek a nyelét, amit a kövek közé lehetett beverni. Ennél fogva az egyik harcsás bot a két pontyozónak biztosított rood podra került. Teljesen kiengedték az orsó fékjét és egy hungarocell darab került jelzőnek a zsinórra. A helyét vesztett bojlis bot pedig egy parti bokorban nyert elhelyezést. A béke kezdett helyreállni a parton. Kapás azonban még mindig nem volt. Oszi elvonult délutáni pihizésére. Józsi is felment valamiért. Doki és Imi végig járták a parton sorba elhelyezett botokat. Mindegyiket leellenőrizték. Imi kérdezett:
Mi a teendő, ha ezen a teljesen kiengedett fékű boton lenne kapás?
Hát odafogod a bothoz a zsinórt és úgy vágsz be a halnak, mert egyébként csak luftot ütnél és a zsinór is jól összegabalyodna. Aztán majd lesz rá időd, hogy behúzd a féket a fárasztáshoz – adta az okosat a vérprofi.
Doki persze a lényeget elfelejtette mondani, mint később mindjárt kiderül.
Elégedetten szemlélték a botokat az árnyékos oldalról a fák alá húzódva. Beszélgettek és reménykedtek, hátha végre nekik is kapásuk lesz. A távozó magyarok közben a szomszéd helyen az előző napi és az éjszakai fogást fotózták. Gyönyörű volt a kb. öt-hat sorba rakott harcsa. Köztük két méter feletti is volt kettő. Majd a pontyok következtek. Mind tíz kiló felett. Szép emlék lesz később a téli estéken. A halak a felvételek elkészítése után kissé stresszesen, de épségben mind visszanyerték szabadságukat, hogy később más horgászoknak is hasonló örömet szerezhessenek. Nagyszerű érzés egy ilyen gyönyörű nagy halat visszatenni a vízbe meghagyván az életét. Ilyen emelkedett gondolatok járták át Doki koponyáját, miközben bambán bámulta a vizet. Révedezéséből Imi fia hangja riasztotta meg.
Eltűnt a jelző az állványon lévő bot elejéről! - volt a hangjában azért némi kételkedés, mert már nemigen bízott abban, hogy nekik valaha is kapásuk lesz.
Doki is próbált odafókuszálni és úgy tűnt neki, hogy a hungarocell darab már vagy tíz méterre van a bot végétől és vidáman szalad egyre beljebb a víz tetején.
Futás! - biztatta tettekre gyermekét, de az már félúton volt a bothoz erős kövér vaddisznó vágtában. (Nem mondhatunk sovány vaddisznót, mivel Imi jól megtermett utódja volt apjának, noha fiatalabb és valamivel vékonyabb kivitelben.)
Jó tanítványhoz illően odafogta a zsinórt a bothoz erősen szorítva és Józsi előző napi esetén okulva egy közepesen erős bevágást alkalmazott. A harcsázó bot szépen behajlott ahogy illik, de a hal nem akart megállni. Na innen hiányzott egy rész Doki magyarázatából, mert azt nem említette, miszerint a zsinórt már nem kell annyira szorítani a fék behúzásáig, mert könnyen elvághatja a kezét a horgásznak. Imi nem akarta, hogy valamennyire is meglazuljon a kapcsolat közte és régen várt hala között és továbbra is erősen szorította a zsinórt a bothoz, míg a másik kezével behúzta a féket. Ez a nyughatatlan hal azonban nem akarta megvárni a művelet végét és csak húzta a zsinórt egyre a tározó közepe felé. Iminek csak kicsit kezdett füstölni a tenyere az erős súrlódástól, de az izgalmak közepette akkor még szinte észre sem vette. Végre a fék is beállt a megfelelő mértékre és megkezdődött a hal fárasztása. Az ifjú horgász adrenalinszintje az egekbe szökött és örömmel konstatálta, hogy erre érdemes volt várni, majd három napon át. A harcsa egyre próbált menekülni, de az erős felszerelés kezdte felőrölni az erejét. Imi sikeresen megállította kirohanását és egyre közelebb pumpálta a parthoz, mint egy igazi profi. A harcsa azonban mást gondolhatott, mert egyszer csak elakadt és nem mozdult egy tapodtat sem. Imi kicsit megijedt, hogy elveszítheti a halat amit annyira szeretett volna már a fényképező gép előtt látni. Doki talán nála is jobban aggódott. Nagyon szerette volna, ha a fia szép élményekkel és fogásokkal tér haza a túráról.
Valamibe beleakadhatott. Nem merem jobban húzni, mert elszakad a zsinór – állt meg a fárasztásban Imi kétségbe esve.
Doki visszagondolt Zsoltiék beszámolóira. Akadót nem említettek a hely kapcsán, de egy törést úgy negyven ötven méternyire igen. Felrémlett hát neki a megoldás:
Biztos beakadt a törésbe a hal. Irány a csónak! Be kell mennünk érte. Tartsd feszesen a zsinórt! A csónakkal túlmegyünk a törésen és kiszabadítjuk a halat az ellenkező oldalról.
És úgy is tettek.
Naná egy vérprofi meg a fia. Verhetetlen páros - dagad a büszkeségtől meg a sok bezabált kolbásztól és finom spanyol bagettől Doki.
A halat sikerült kihúzni a törésből, amikor a csónak túlhaladt azon. Még bevetett minden trükköt ami egy harcsánál szokásos. A farkával akkorákat ütött a zsinórra, hogy Imi majd elejtette a botot. Megpróbálkozott a csónak alatti átúszással, de nem jött be neki, mert Doki rögtön odébb ment előre vagy hátramenetbe kapcsolva a motort. Imi körbe járt a bottal és az első harcsa kiengedett egy csomó buborékot, majd a felszínre emelkedett. Fenséges látvány volt ahogyan lassan kavarja a hosszú farok része a vizet. Horgászaink sírni tudtak volna örömükben, ha nem lettek volna olyan kemények mint a vídia vagy mi. Egyébként is csak a viszonylag erős szél miatt könnyeztek picit legfeljebb na...

Doki vérprofihoz illően látott hozzá a harcsa kiemeléséhez. Felvette a direkt a csónakban hagyott erős munkáskesztyűt. Imi közel húzta a halat. Doki finoman a fejére ütött.
Miért bántod? Azt hittem ki akarod venni a vízből – csodálkozott Imi a harcsát ért sérelmen ami közben utolsó erejével még elrántotta a fejét és tett egy újabb kört a vízben.
Tudod, ha rögtön benyúlok a szájába és megragadom az alsó állkapcsát, akkor még úgy megriadhat a hal, hogy akár a csuklódat is eltörheti egy ilyen szép példány mint ez is. Kétszer háromszor a fejére paskolsz kiemelés előtt. Amikor már nincs ereje a fejét elrántani, akkor megfoghatod az alsó állkapcsát és behúzhatod a csónakba.
Közben úgy is tett és a harcsa engedelmesen nyúlt el a csónak aljában. Diadalmasa gratuláltak egymásnak a szép fogáshoz. Iminek ekkor jutott el a tudatáig sérülése.
Kissé elvágta a tenyeremet a zsinór – nézte a fájós kezét.
Az én hibám – ismerte el Doki. - Máskor csak addig szorítsd a zsinórt amíg bevágsz. Utána elég kicsit feszesen tartani, míg behúzod a féket.
Nem érdekes. Majd begyógyul. Megérte, mert ekkora halat még soha nem fogtam.
Kivitték a partra és Imi felment mérőszalagért és a fényképezőgépért. A többieknek is elmondta mi történt. Együtt jöttek vissza megcsodálni a szép fogást. Közben Doki kipányvázta egy a parton talált madzaggal. A centi 175-öt mutatott. Olyan negyven - negyvenöt kiló körülinek saccolták, mivel a mérlegük csak 25 kilóig mért. Doki előadta, hogy az új trendnek megfelelően a halat a vízben illetve a víz felett kell lefényképezni. Tehát vetkőzés és mars a vízbe. A gyanútlan ifjúság még kissé kábán az átéltektől engedelmesen levetkőzött, de sajnos nem fürdőnadrág volt rajta. A képek pompásan sikerültek, de az ifjú horgász mikor meglátta magát rajtuk egy fehér alsónadrágban nem járult hozzá a nyilvánosságra hozatalukhoz. Na ba-meg.

Felejthetetlen napok következtek. Az ég kéken ragyogott. Felhő csak itt ott akadt. A szél viszont már már viharossá fokozódott. Ez azonban a harcsák kapó kedvét nem zavarta. Józsi egy kisebb egy méteres példánnyal nyitott ami kb. 15 kilós lehetett. Örült, hogy megtört a jég és fogott végre harcsát, de persze a méretével nem volt teljesen elégedett.
Bezzeg otthon két hétig el lennék bűvölve egy ilyen harcsafogás után – ismerte be.
Aztán estefelé Doki következett egy rekord méretűnek mondható példánnyal. A hatalmas szélben a megfeszülő zsinór szépen muzsikált. A hal elindult fölfelé. Persze a hat botból ez volt az ötödik. A további négy bevetett szereléken keresztül húzta a harcsa a zsinórt és végül elúszott azok fölött és alatt, de az egyik pontyozóba csak belegabalyodott. Doki keményen állta a sarat, de úgy fél óra múlva kezdtek kétségei támadni.
Nem is tudom én fárasztom őt, vagy ő engem?
Lassan azonban csökkent az ellenállás és sikerült a parthoz húzni a nemes ellenfelet. A pontyozó okozott némi fejtörést, mert valami kőben is megakadt a zsinór és a halat nem akarta egészen a partig engedni. Józsi azonban megoldotta a kérdést és belépve a vízbe megragadta a kifáradt halat és a partra húzta.

Horgászaink repülővel érkeztek és így csak minimális mennyiségű ruhát hoztak magukkal felszerelést semmit. Helyben sajna nem kaptak olyan ponyvát ami a halak jobb megóvását szolgálhatta volna. Maradtak tehát rövid időre a parti legömbölyödött kavicsok. Kicsit aggódtak emiatt, de végül is semmiféle látható sérülést nem okozott a harcsáknak és a horogszabadítás és fényképezés után mindegyik magától és egészségesen úszott el.

A mérőszalag Doki halánál 226 centimétert mutatott. Megvolt tehát az első kettő méter feletti. Boldogan nyúlt el a kavicson a egyéni rekordot jelentő harcsája mellett a fényképezésre. A karját is ki kellett nyújtania, hogy hasonló hosszat érjen el mint a hal. Másnap Oszi következett egy 170 cm-es példánnyal. Józsi valamit javított saját szerényebb eredményén és egy 140 centiméteresnek örülhetett. Imi emelt a téten egy 180 centissel. Mindenki elégedett volt. Összefolytak kissé a napok. Reggelente lepakolták a felszereléseket a partra, felcsalizták a horgokat, behordták a jelzőbóják által meghatározott helyekre, beetettek, leültek és várták a kapást. Peca közben egymást váltva felmentek reggelizni, ebédelni, fürdeni stb. Egyre feljebb húzódtak a parton követve az árnyékot ahogy a nap a hátuk mögül estére egészen szembe került velük. Általában Józsi és Oszi csalizott, Imi elhelyezte a parton a botokat, Doki előállt a csónakkal. Aztán Józsival behúzták a szerelékeket és etettek, Imi és Oszi a parton engedték a botról a zsinórt utánuk és feszítették meg, majd helyezték el a botokat a tartókban. Volt ugyan még néha némi kritikai megnyilvánulás egymással szemben
Mit csinálsz már megint csezd meg?
Ne bénázz!
Hová mégy? Nem látod azt a k...-va bóját.
Meg hasonlók. De senki nem vette igazán zokon és kezdték feledni érzéseiket egymás tökéletes alkalmatlanságáról a horgászat nevű sport kapcsán. Hiába, ha jönnek a szép fogások az idegek szépen kisimulnak, az arcokra mosoly költözik, a világ virágba borul, szívekbe a szeretet lakozik és mindenkit magához tudna ölelni a vérprofi harcsahorgász.

Oszi folytatta a két méter felettiek becserkészését. Szép kapásnak vágott be és boldogan pumpálta maga felé az erősen szabódó harcsát. Utasítást adott a filmezésre. Doki volt az operatőr. A riporter szerepében is akart kicsit tetszelegni és némileg dehonesztálóan kommentálta a filmsztár szereplését.
Kedves nézőink. Igen. Jól látják. Ez itt a híres horgász Oszi bá személyesen. Itt Spanyolországban az Ebró folyón. Megakasztotta és most fárasztja a harcsát. Tanári mozdulatok. Figyeljék az utolérhetetlen technikát! Hogy pumpálja! Mint egy biciklit! - itt hangos röhögésbe fulladt a produkció.
Oszi nem tudott haragudni. Saját csúcsát 220 centisre javította.
Ha ezután már semmit nem fogok nekem akkor is megérte – büszkén feszített a hallal a kamera és a fényképezőgépek lencséi előtt.

Imi és Doki voltak az élelmiszerek beszerzői. Egy ilyen útról érkeztek vissza, amikor Józsit nagy munkában találták a parton. Valami nagyon nagyot fárasztott éppen. Néha úgy tűnt a harcsa nem is akar megállni csak a túlsó parton. Józsi mutatta az orsót.
Nézzétek! Szinte teljesen behúzva a fék, de csak viszi és viszi – az orsóról sírósan tekeredett le a zsinór.
Majd megállt és Józsi valamit visszaszerzett belőle, aztán megint le. Így huzakodtak jó félórát. Közben Doki felfedezte, hogy a szélső fenti boton kapás van és mintegy mellékesen kihúzott, lefotóztatott és visszadobott egy jó húsz kilós formát. Aztán megint Józsira figyelt ő is.
Menjünk be a csónakkal – javasolta. - Megpróbálunk fölé állni és onnan fárasztani. Úgy talán hamarabb megadja magát.
Rendben menjünk. Hozd a csónakot! - vérprofik voltak. Mondtam már?
Csónakba szálltak tehát harcsahorgászaink eleje és lassan a harcsa fölé álltak a vízen. Józsi onnan folytatta a küzdelmet. A kb. nyolc tíz méter mély víz aljáról nem akart feljebb emelkedni a hal. Ragaszkodott a fenékhez. Nem érdekelte a napfény. Józsi izzadt és húzta. A bot hajlott. A harcsa körbe járt a farkával ütötte a zsinórt, a penn never crack (soha nem törő, mint tudjuk) nagyokat rándult. Többször jöttek fel a mélyből a buborékok. Aztán végre a felszínen volt az óriás.. Közben majd a partig kisodródtak a lelkesen szurkoló horgásztársak elé. A szomszédban horgászó Gergőék is odagyűltek a nagy küzdelemre. Doki végre nekiveselkedhetett és mind a 120 kilóját beleadva a csónakba húzta az immár megfáradt ellenfelet. Úgy tapasztalták, hogy némelyik harcsa hosszabb vékonyabb formájú, míg van olyan ami vastagabb, még ha esetleg rövidebb is. Ez a hal vastag is volt és hosszú is szép nagy fejjel. Kerek 230 centimétert mutatott a mérőszalag. Még Jakub a helyi tapasztalt gondnok is 85-90 kilósra saccolta. Józsit ezt követően kellett volna indítani a madárfogó világbajnokságon (ha van ilyen egyáltalán). Nyilván szép eredményt mondhatott volna magáénak. Jobban talán nem is jellemezhetnénk határtalan örömét.

Józsi rekordfogásakor már a szél is elcsendesült. A víz alig fodrozódott vagy akár tükörsima volt. Egyre melegebb lett. Imi már a második nap végére szép pirosra sült. A nagy szélben fel sem tűnt neki. Sok naptejre volt szüksége az ápoláshoz és ezt követően csak hosszú melegítőben járt. Pedig a szél elcsitultával amúgy is nagyon meleg lett.
Baromira leégtem – közölte a szomorú tényt a társasággal Imi.
Hát az egykori birodalmi kancellária a Reichstag valóban csak jelenthet neked – szellemeskedett felmenője. - De ha azt mondtam volna előzőleg, hogy vegyél hosszú ujjú pólót és hosszú szárú nadrágot, hallgattál volna rám?
Nem – ismerte el a spanyol napsütés áldozata.

Józsit nem zavarta a napsütés. Jóformán állandóan csak valami rövid gatyát hordott. Ha napközben kicsit megpirosodott is a bőre az másnapra barnává változott. Néha megmártózott hűsölés képen a folyóban. Valami vízilóféle lehetett nagyon távoli felmenői között, így nem tudott leégni. Oszi csak minimális mennyiségben ment a napra. Doki meg nem vált volna könnyű melegítő alsójától és pólóját sem vette le szinte soha. Fiához hasonlóan érzékeny hámrétege így megúszta az élve pörkölést.

Lengyel horgászok érkeztek a partra. Egy helyi guide kísérte őket. Dokiék felett még volt üres hely a parton azt foglalták el. A guide (vezető) szorgoskodott. A lengyelek nézték, söröztek. A segítő felcsalizta a botokat, behordta csónakkal a szerelékeket a szintén általa elhelyezett bójákhoz, beetetett. A lengyelek közben lejöttek megcsodálni az Imi által fogott szép harcsát (ekkor derült ki, hogy lengyelek). Némi fotóra is kölcsönkérték. Már lesz mivel dicsekedniük otthon. Aztán megunták a parton történő ácsorgást és ücsörgést. Visszamentek a szállásukra. A guid-ot ott hagyták a bevetett botokkal. Később az egyik visszajött. Feleséggel, gyerekkel, kutyával. Mindahányan megszemléltek egy újabb hőseink által partra küzdött halat. Fotók stb. Aztán el. A guide maradt. Egy idő után egyikük megint megjelent. A vezető éppen bevágott egy kapásra. Átnyújtotta a botot a vendéghorgásznak.
Ez aztán a kényelem – néztek nagyot a vérprofik.
A kényelmes horgász elkezdte tépni kifelé a halat. Vagy túl nagy volt, vagy a zsinór nem ilyen megterhelésre szolgált, vagy a lengyel horgász nem állt a horgászati technika magaslatán, de a bot hirtelen kiegyenesedett és a zsinór elszakadt. Úgy látszott a vezetőt hibáztatja. Mérgesen el. Így ment ez mintegy három napig. Egyetlen halat sem fogtak. A guide átjárt pecásainkhoz beszélgetni ha már nagyon unta magát egyedül. Az egyik lengyel kiokoskodta a tutit. Rossz helyen horgásznak. Nyilvánvaló. A harmadik napjukon korán kelt. Egészen hajnalban. Lement a partra és sikerült megelőznie a vérprofikat. Még a saját vezetője sem volt ott. Az talán megmondta volna neki, hogy mások helyét nem illik elfoglalni kiszedve az éjszakára ott hagyott bottartóikat. Büszkén sétált a parton. Várta a guide-ot a szerelékekkel. Közben azonban megjelentek hőseink is. Kivéve Dokit, ő még fenn piszmogott valamit. A híres lengyel magyar barátság veszélyben forogni látszott. A lengyel szerencsére visszavonulót fújt. A bottartók visszakerültek a helyükre. Józsi így nem próbálta ki, hogy a penn botok valóban törhetetlenek é valami földi közelharcban. Nem látott a méregtől. A ravaszdi horgásztárs már nem közelített a nap folyamán.

Józsi elmondhatta magáról, hogy a gyenge kezdést (zsinórszakadás, két kisebb harcsa) nem követte erős visszaesés. A 230 centiméteres rekordharcsa után pár óra múlva újabb szép halat akasztott horogvégre. A két vérprofi ismét együtt csónakázott a magát nehezen megadó halhoz. A szinte már szokásosnak mondható, de nagyszerű küzdelem után a beemelés maradt hátra. Doki kesztyűt húzott és neki rugaszkodott. A csónak alja még síkos volt az előző harcsa után. Doki lábai kicsúsztak, de a halat már nem engedte el és így sikeresen magára rántotta azt. A csónakban és a parton is nagy ovációval fogadták ezt a mutatványát. A nevetéstől csak nehezen tudott kiszabadulni a hal alól. Józsival ketten alig bírták felemelni a 211 centi hosszúnak, de rendkívül vaskosnak és óriási fejűnek bizonyult harcsát. Az élet csodaszép. A catfish (az angol nyelv valami homályos okból macskahalnak nevezi a harcsát) is tanúsíthatta, amikor sértetlenül elúszott.

Először koránt sem nevettek a fentiekkel ellentétben az egyik balfékűségükön. Állandó problémát jelentett a horgászat első napján eltört bottartó. Doki egy gyenge pillanatában úgy akarta pótolni, hogy egy kb. fél méteres deszka darabot két kő közé állított és arra tette az egyik harcsázót. Imi fia gyanútlanul segédkezett neki. Az orsó fékjét azonban nem engedték ki kellően. Persze nyilván mindig a leggyengébb láncszemre van kapás. Most is ez történt. Doki kicsit feljebb állt a parton és nem akart hinni a szemének. A deszkával feltámasztott bot zsinórja hirtelen teljesen megfeszült, a bot bemozdult és egyre növekvő sebességgel indult a víz felé. Doki már rohant. A pillanat tört része alatt elképzelte, hogy egy szép csukafejessel még elkapja a vízbe igyekvő bot végét és megmenti a kb. ötven – hetven ezer forint értékű felszerelést. A harcsa azonban gyorsabb volt és a horgászbot orsóstól mindenestül gyorsvonati sebességre kapcsolva tűnt el a víz alatt. Dokit vitte a lendület és csak a vízben tudott megállni. Majdnem nyakig elmerült. A többiek röhögtek kínjukban.
Mibe fog ez nekünk kerülni? - futott át az agyukon.
Józsi azonnal kitekert egy távolabbi felszerelést. Keresztbe dobta a vélt menekülési útvonalon. Óriási mázlijuk volt. Elsőre megakadt. Csónakkal mentek Oszival a hal és a bot után. Szerencsére a harcsa rossz felé menekült. Még két másik botnak a zsinórját is összeszedte. Minden összegabalyodott. Egy óráig csak szereltek. De meglett a bot, az orsó, a zsinór és még a húsz kilós forma tettes is. Lehet egy vérprofi is hibázhat?

A két pontyozó bot is elsült azért néha, még etetés hiányában is. Mindenkinek jutott pontyfogás. Az óriási harcsák után azonban nem volt túl bonyolult és nehéz feladat egy 10-15 kiló közötti ponty elejtése. Azért jóleső vigyorral fényképezkedtek a hibátlan pikkelyzetű nyurgákkal. Süllőt nem sikerült fogni pecásainknak. Talán azért, mert csak egyszer próbálták. Oszi és Doki elmentek a caspei híd lábához pergetni. Félóra után megunták. Meglehetősen kényelmes emberek voltak. Gergőék bezzeg hajnalban keltek és még pirkadatkor elindultak a süllők után. A szorgalmuk meghozta a gyümölcsét szép süllők személyében. A süllőnek túl finom a húsa ahhoz, hogy ne egyék meg néha őket. Doki így elkért Gergőéktől két olyan 2-3 kilósat. Oszi paprikás lisztben sütötte ki. Degeszre ették magukat. Másnapra is jutott.

Az utolsó előtti napon nagy elhatározás volt a levegőben. Eddig alkonyatkor mindig csomagoltak és mentek a partról, majd aludtak, mint akiket agyonvertek. Az egész napos vízparti tartózkodás, halfogás és a friss levegő minden erejüket kiszívta. Most azonban érlelődött az elhatározás. Főleg Imi és az apja fogadkozott.
Északára kint maradunk végre – ígérte meg a könnyelmű ifjúság.
De legalább éjfélig – alkudozott az óvatosabb duhaj Doki
Ahogy gondoljátok. Csak engem hagyjatok aludni – Oszi nem bírta elképzelni, hogy fájós végtagjával egyetlen durmizást is kihagyjon.
Besötétedett. Józsi elment meccset nézni. Oszi meg tán már le is feküdt. A két elszánt strázsálta a botokat. Persze lámpájuk nem volt. Csengő szintén nem volt a kapásjelzésre. Csak sötét volt, de az nagyon. Jóformán semmit sem láttak. De azért vitézül kitartottak. Közben az élet nagy kérdései is előtérbe kerültek.
Ha békét akarsz készülj a háborúra – idézte valami politikus bölcs mondását Imi utalva arra, hogy el ne aludjanak a nagy éjszakában, elmulasztva az esetleges csatát a harcsákkal.
Ha békét akarsz, akkor a békére készülj, ne a háborúra – Dokiból előtört a pacifista. Túl sokat készült már a háborúra a Varsói szerződés csapatainak kötelékében a gaz imperialisták ellen. - Mintha a második botot rázná valamit! - tért magához a háború engesztelhetetlen ellensége.
Imi akcióba lendült. Elkapta a botot és már fárasztotta is az éjszakai jelentkezőt. Csak sejteni lehetett merre megy a hal, de látni persze nem látták. Nem volt azonban túl nagy így sikerült partra húzni a kb. harminc kilós harcsát. A botot újra csalizni és behordani a horgot a nagy sötétben megfelelő világítás híján azonban esélytelen volt. Várták, hát a maradék szerelékekre a kapást. Már nagyon álmosak voltak. A Doki melletti bot kezdett gyanúsan viselkedni. Kézbe vette hát és így már jól érzékelte az éjszakai második érdeklődőt. Hasonló méretűre sikeredett, mint az előbb az Imié. Vakuvak fotózták az éjszakai zsákmányt. Meg voltak elégedve magukkal és a halakkal. Összeszedték a cuccot és felpakoltak, majd bezuhantak az ágyba. Végük volt, mint egy horgászbotnak. Józsi és Oszi már régen az igaz, de nappali horgászok álmát aludták.

Imi is megfogta a maga kétméteres harcsáját és ő fogta a legtöbb halat is. Józsi fogta a legnagyobbat és neki három két méter feletti is jutott. Oszi a legtöbb pontyot zsákmányolta és filmsztár lett belőle (lásd fentebb). Doki egyéni csúcsot javított és titokban ő örült a legjobban a fia teljesítményének és a túra sikerének. Nándi a tulajdonos is megérkezett az utolsó napra a családjával. Este pálinkával és báránysülttel kedveskedett megfáradt horgászainknak. Jó volt hazamenni, visszaemlékezni és igen! Még jobb lesz újra az Ebróhoz menni! Végül is vérprofi harcsahorgászok lennének ez nem lehet kétséges immár.

Dr. Rácz Imre, Eger
A harcsázáshoz otthon tartott piócákat amennyiben rendszeresen csirkemáj darabokkal etetjük rövid időn belül jelentős testtömeg növekedést érhetünk el.