Adatlap
Face
Becenevem: Face
Korom: 53 év
Lakhelyem: Budapest
Regisztráció dátuma:2007-11-20
Utolsó belépés dátuma:2009-02-09
Évente kb ennyi időt töltök horgászattal: 30-60
Több napos horgászataim általában így szervezem: Házat bérelek
Ha társasággal megyek horgászni: Baráttal/barátokkal
A horgászvizet így közelítem meg: Autóval
Legfrissebb feltöltött fotóim
Legfrissebb beszámolóm




Több éven keresztül egy horgásztó partján töltöttünk nyaranta egy-egy hetet. Egyik évben barátaink, másik évben szüleim csatlakoztak hozzánk. Nem unatkozott senki, mivel az egyik Balaton parti településről van szó.
Reggelente a horgászok korán kimentek a stégre, mely közös volt a többi, e partszakaszon lévő faházak tulajdonosaival, vendégeivel. Ezek a reggelek nagyszerű alkalmak voltak a nyár nagyrészét itt töltő idősebb horgászok-tulajdonosok megismerésére. Rövidebb, hosszabb történeteket hallgathattunk nagy fogásokról.
A szerelékeiket nézve nem a finomkodás volt a céljuk. Bojlis botok, vastag zsinórok voltak a jellemzők. Mindig a reggeli és esti időszakban jöttek horgászni, mert sok éves tapasztalataik alapján napközben nem eszik a hal. Nagy türelemmel, figyelemmel és tisztelettel hallgattuk őket. Szinte lelkiismeret furdalással maradtunk a stégen reggel 8 óra után.
Igaz ez csak az első alkalommal volt így. A tavon reggel 6 órától este 7 óráig lehetett horgászni. ( Úgy tudom, most is így van. ) Mivel igazából nyaralni voltunk a szüleimmel, a kora reggeli ébredés csak rám vonatkozott. 8 óra körül jött ki a fiam vagy édesapám szólni, hogy kész a reggeli és ilyenkor befejeződött a peca és csak este folytatódott.
Egyik közös étkezés alkalmával megbeszéltük, hogy az egy hétből két napot horgászhatok napközben is, úgy szervezünk programot. Jól esett, hogy mindenki csatlakozott hozzám. Elérkezett a várva várt első nap. Reggel a megszokott időben csak hárman voltunk a padunknál. Pista bácsi, akinek háza a stég melletti lejáró mellett volt és Imre bácsi, aki szintén az egyik faház tulajdonosa. Pista bácsit láthatólag mindenki tisztelte és kedvelte. Olyan igazi régi vágású úriember volt, még rövidnadrágban is.
Mindenki bedobta a csaliját – persze fenekezve és jó messzire – és vártuk a kapást. Imre bácsi inkább újságolvasással múlatta az időt, majd miután kiolvasta azt, „- Ma sem eszik a hal!”- kijelentéssel felállt, kivette a botját és felballagott a házához. Pista bácsi is felszerelte az elektromos kapásjelzőit és egy kis idő múlva ő is felment.
Közben édesapám lejött a stéghez fiammal együtt és hoztak egy kis reggelit. Elérkezett a mi időnk. Fiam lehozta match botját, aminek segítségével szépen körbe mértük a stég környékét. A stég előtt 2 méterre egy kis hínáros sávot találtunk egy púp tetején. Beljebb, pont a kijelölt padunk előtt egyenes vonalban kb.20 méterre találtunk egy 1 méter körüli gödröt. Megvolt a taktikánk. Én a gödörbe dobtam lebegtetett csalival fenéken, míg a fiam a hínáros sávon csontival horgászott. Egy kis etetőanyagot szórtunk az úszó köré is. Nem kellet sokáig várnia. Először apróbb sügerek és bodorkák jelentkeztek, majd egy-egy nagyobb is megéhezett. Nálam a gödörben először kárászok, majd egy nagyobb ponty is beköszönt.
Az itteniek szerint nem is volt más a tóban, csak ponty és kárász. 11 körül már igen meleg volt a fiam is elunta már az állandó kapásokat. Szeretett volna ő is nagyobb halat fogni, hiszen eddig csak az enyéim szákolásánál segédkezett.
Az apró 14-es horogra felerőltettünk egy kukoricát. Én kivettem a botomat, mivel még később is szerettem volna halat fogni és nem akartam már ilyen gyorsan kimeríteni a kvótát. Figyeltük a finomszerelékes botot. 3,90-es 5-20 gr-os bot, 0,14-es főzsinór és 0,12-es előke, az említett 14-es horoggal, kb. 1,50 mélyen a felszín alatt.
Több kishal is megpróbálta leszedni a kukoricát, de ez fog hiányában sikertelennek bizonyult. Telt az idő és már azon gondolkodtam, mégis visszadobom a botomat a gödörbe. Közben a fiam a stég mögötti nádast nézegette. Közben vissza-vissza nézegettem az úszóra.
Az egyik ilyen alkalommal csak néztem volna, de nem volt mit. Szóltam a fiamnak kapása van. Tudomással vette és mondta mindjárt, csak valami érdekeset látott. Ebben a pillanatban elindult a bot víz felé. Az utolsó pillanatban kaptam el, persze erre már Fricikém is ott termett. Átadtam a botot, élvezze a nagyobb halat. Elég érdekesnek tűnt, mert nagyon gyorsan és erőteljesen védekezett. Én komótosan lenyúltam a merítőért és vártam. Egyszer csak kibukkant a feje. Meghűlt bennem a vér. Egy csuka volt. Most már minden a gyorsaságon és nem a finomságon múlt. Sikerül közelebb hozni és az elsőre megszákolni. A vékony előke abban a pillanatban szakadt el, mikor a stégre kerül fiam hala. Talán a fogi között elfért a zsinór, ezért nem harapta el ? Valószínű egy nagyobb vörösszárnyú küzdött a csalival,mikor ő megkívánta azt. Nem tudom, de nem is ez a lényeg. Szájbilincsre raktuk és összepakoltuk botjainkat, letakarítottuk a stéget.
Felfelé menet Pista bácsi látván minket, odajött a telkét és lejárót elválasztó sövényhez és megnézte a fogásainkat. Persze nem ellenőrzés miatt, hanem inkább gratulálni akart nekünk. A csukát hosszan vizsgálta majd a következőre jutott: „- Ilyen gyönyörű süllőt, én még itt, nem láttam!” Egy világ omlott össze bennem, de megbántani nem akartuk őt. Fiammal menet közben arról beszélgettünk, így van ez, ha valakik több évtizeden keresztül így horgásznak és csak a pontyot ismerik meg és el halként.
Nem volt más választás süllőt kéne fogni és azt megmutatni szeretetre méltó barátunknak. Este, zárás előtt még béreltünk egy csónakot a halőrtől és beetettünk a gödörbe. Másnap reggel irtózatos mennyiségű halat fogtunk, amiből bőven adtunk a stégen horgászóknak is, akik azt mondták ilyen szerencséje, már rég volt itt horgásznak. Persze az etetést nem árultuk el nekik.
Este nem mentünk ki horgászni, mert Badacsonyba mentünk kirándulni és későn értünk haza, már csak egy kis idő maradt volna a horgászatra. Azért botok nélkül lementem körül nézni és beszélgetni egy kicsit. Érdekes volt így nézni a horgászókat. Olyan volt, mint egy távdobó bajnokság, amelyen az a cél, ki dob messzebbre. Így bőségesen túl dobták a gödröt.
Másnap reggel fogtam egy-két halat - természetesen a gödörből - , majd lementünk a Balatonra strandolni. Este ismét csónakbérlés, etetés a gödörbe.
Ez alkalommal egy kicsit kerülő úton csónakáztunk vissza a halőrhöz, még bőven volt időnk este 7-ig. A stégünkről nem látható helyen, a halőrháztól nem messze egy cső emelkedett ki, majd bukott vissza víz alá. Kérdésemre Laci bácsi,a halőr ( akinek nem mellesleg, nagyon finom házi pálinkája volt) felvilágosított. Azon keresztül levegőztetik nagy melegben a tavat, de ezt láthatom másnap reggel, vagyis inkább hallhatom, mert a szivattyú elhallatszik a stégre.
Felvillanyozott ez az információ és úgy határoztam nem a stégről hallgatnám, hanem csónakból. Egészen meg lehetett közelíteni a csövet, mivel tiltva nem volt és mint kiderült, akkora áramlást sem okozott, hogy zavaró lett volna. Még este összekészítettem pergető botjaimat és Rapaláimat. Már nagyon vártam hajnalt.
6 órakor elsőként csónakáztam ki a tóra. Míg békés volt minden megmértem a feneket. Egy részen találtam egy mélyedést,majd egy törést. 6.30-kor elindult a levegőztető. Nagyobb és kisebb buborékok törtek a felszínre. Na, próbálkozzunk, hátha találunk itt valamit.
Felraktam egy TD-7 SD Rapalát. Meghúztam többször a mélyedésnél. Semmi. Mielőtt lecseréltem volna, arra gondoltam megmutatom neki azt a törést. Imre bácsi mesélte, hogy nagy lánctalpas tolólapos géppel alakították ki a medret nagyon régen. Valószínű azt a részt találtam meg, ahol feljebb jött a gép. Ez az emelkedő volt lényegében a törésem.
Nosza, nézzük meg a Tail Dancerrel. Őrület volt. A második dobásra egy kettes forma süllő, a harmadikra az öccse jelentkezett. Ennek fele sem tréfa. Kár, hogy a stégről nem lehet ide látni, biztos ott vannak a reggeli társak. Na, mindegy még korai lenne bemennem.
A süllők persze visszanyerték szabadságukat és csere következett, hisz várt még a mélyedés. Tudtam, halnak kell ott lennie. Nem is halnak, hanem a HALNAK! Így, csupa nagybetűvel. Felkerült a DTF07 RCW. A behúzásnál éreztem a meder aljához közel járok. Gyönyörűen dolgozott a bot spicce. Egyszer csak elakadt. Hú, a cső!- gondoltam. De csak egy pillanatra, mert a „cső” elkezdett rángatni. Mint, amikor a süllő rázza fejét, csak jobban. De ez egy süllő! Ez ő, a HAL! Valóban Ő volt. Egy 6.70 Kg-os süllő személyében, az első dobásra a mélyedésben. Nemsokára 8 óra, még elevezhetek a stég felé, hogy megmutassam milyen valójában egy gyönyörű süllő, ezen a pontyos tavon.
Pista bácsi pont ott volt még, mikor odaértem. Büszkén mutattam a halamat. Nézte egy darabig, majd ezt mondta:”- Egy kicsivel nagyobb, mint a múltkori. Bár nem olyan szép zöld. Csak nem beteg ez a csuka? „ Először megdöbbentem, aztán örültem. Öreg barátom mégis ismeri a halakat, csak nem tudja melyik, melyik.
Lényegében látott egy csukát és egy süllőt. Jól mondta a nevüket, csak összekeverte őket és igaz, két nap különbség volt közöttük.
Nem baj a ponty az ponty maradt az elkövetkező estén és reggelen, mert az etetésről még fogtunk egy párat.
Jó kedvem lesz, mikor visszagondolok erre a hétre. Csodálatos halakkal és kedves idős horgászokkal ismerkedtem meg. Kár, hogy megemelték a bérleti díját a faházaknak. Igaz már erre a stégre is csak a tulajdonosok járhatnak. A vendégek csak csónakból vagy a halőrház előtti stégről horgászhatnak.
Ami a lényeg csodálatos és vidám napokat töltöttünk itt, melyet most másokkal is megosztottam.



Rákosy Ferenc
Az úszóhólyag számos halfajnál nagy szerepet kap a hallásban. A vízben terjedő hanghullámok rezgéseit a bőrön és izomzaton kívül az úszóhólyag is érzékeli és felerősítve továbbítja azokat a belső fülhöz (labirintszerv). A másik nagyon fontos funkciója, hogy a hal vízben történő lebegését, süllyedését, illetve emelkedését is ennek a szervnek a segítségével szabályozza.