Adatlap
(BB)
Becenevem: (BB)
Korom: 30 év
Lakhelyem: Pest
Regisztráció dátuma:2010-01-21
Utolsó belépés dátuma:2018-07-16
Évente kb ennyi időt töltök horgászattal: 60-nál több
Több napos horgászataim általában így szervezem: Autóban alszom
Ha társasággal megyek horgászni: Egyedül
A horgászvizet így közelítem meg: Autóval
Kedvenc horgászmódszereim
Pergetés
Legfrissebb beszámolóm
Péntek este gyönyörű napsütésben érkeztem az Ipoly partjára, de mégsem volt tökéletes az idő mert kissé hűvösebb volt az átlagosnál. A folyó melletti erdőben a csalános már deréktájban jár, a kis csapást közöttük előszeretettel használják a hálót szövő pókok mindenféle fajtából és méretből. Mire a horgászhelyre érek, szinte kivilágosodik a zöld nadrágom a rátapadt hálóktól, de nem egyszer fordult elő, hogy a kalapomról ereszkedett le a pók az orrom hegyét keresve.
Kis nézelődés után az első pár dobást követően megjött az első domi, ami közepes méretéhez képest harciasságával igazán bámulatba ejtő volt. Legalább félórás szünet következett, mert a halak nem a felszínen tartózkodtak, úgyhogy csali csere, fel a kedvenc sr 5 SB, Van Fook horgokkal szerelve. Talán az ötödik dobásnál óriási rántással jelentkezett a nap domolykója, amit rövid fárasztás után a lábam előtt terelgettem a kezem felé. (Mindig pesszimistán saccolok, úgyhogy a 43 centis tippem elárulja, tényleg nagyon nagy volt.) Két kézzel emeltem ki, mert a tekintélyes mérete miatt a tarkófogás kivitelezhetetlen volt, de ekkor csapott egyet, visszaesett a vízbe, menekült, de ez nem volt probléma, mert elkaptam a zsinórt és azon tartottam, de nem vettem észre, hogy a lábam előtti farönkbe akadt, ami egy szempillantás alatt elvágta. Mivel még nem úszott el, elkaptam, de ügyesebb volt nálam, és seperc alatt otthagyott, a nehezen beszerezhető wobbler, mérés, fénykép és köszönés nélkül. Az első dolog, ami átfutott a fejemen, hogy hogyan fog szerencsétlen hal élni és táplálkozni egy 5 centis csalival keresztben a szájában, de beugrott, hogy csak kirázza a szakáll nélküli horgot, és nem lesz baja. Csak tűnt fel, hogy még bele is csúsztam a vízbe, de csak a jobb lábammal, így csurom vizes bakanccsal pecáztam tovább, de hát nem vagyok cukorból, ezt még a hűs levegő ellenére kibírom.
A szerencsétlen sorozat még korán sem ért véget. Ahogy tovább folytattam a horgászatot, ismét óriási kapásom volt, botom karikába hajlott, fütyült a fék, de félúton lemaradt halam. Öt méterrel arrébb az orrom előtt kapta el egy kicsi domi a wobblert, de abban a pillanatban ki is köpte, esélyem nem volt cselekedni. Ekkor már nevettem kínomban, és azon morfondíroztam, mit tehettem, hogy ezt kapom, de fogalmam sem volt róla, hogy még vár rám egy kis fürdés is. Lejjebb sétáltam, és egy pici öblöt kezdtem megdobálni, ami fölé egy fa meredezik, és ez alatt mindig állnak halak, bár kapitálist innen még nem sikerült fognom. Egy hosszabb dobást követően kapásom volt, bevágtam, majd a közelembe húztam a pici fejest, amit menet közben lefényképeztem. Éreztem én, hogy nem biztos a talaj a lábam alatt, és a hal tarkóját megragadván megcsúsztam, majd úgy ahogy voltam beestem a vízbe. Felállás közben kihajítottam a kocsi kulcsom a partra, mert az autó csak központi zárral nyílik, és ha nem tudom kinyitni, nem jutok haza és ott leszek hipotermiás a hidegben. Valahogy kikászálódtam, de nem találtam a telefonom, de az hál Istennek a számban volt - ami nem tűnt fel a nagy izgalomban- mivel előtte ugyebár fényképeztem vele, szóval még azt is mondhatnám, hogy szerencsés vagyok, hiszen a két elektromos dolog ami nálam volt, száraz maradt, de minden más ami nálam illetve rajtam volt, tiszta víz lett. Az autóig tartó sietségben nem bírtam ki, hogy ne dobják pár utolsót, ami nem hozott eredményt, de ezt nem bántam.
A szombat hajnalra nem is pazarolnám a szót, óriásit betliztem, este dolgom volt, így nem jutottam ki a partra.
A vasárnap alkonyat ismét az Ipolyon talált, de nem nagy kedvvel érkeztem az előző napok miatt. Végig egy róka óvatosságával közlekedtem a parton, nehogy megint szándékomon kívül csobbanjak. Egy kisebb domin kívül nem történt semmi, így visszafelé sétáltam a kocsihoz, de még megálltam egy helyen, ahol az erős fősodrás mellett összevissza forog a nem túl mély víz. A második dobásra tőlem pár méterre hatalmas kapásom volt, aminek be sem tudtam vágni, mert egyből félkört írt le a bot íve, majd megláttam egy nagy fejet amint a wobblerrel a szájában kivágódik a vízből és nagy robajjal visszacsapódik. A domi két percen belül már előttem járt, de még nem mutatta magát, így egy erősebb pumpálással felhúztam, és tátva maradt a szám a mérete láttán. Egy perc múlva félig a parton volt, szerencsére nem ugrált, úgyhogy gyorsan lefényképeztem, majd megmértem, és visszaengedtem az óriást. A mérőszalag 49 centit mutatott, így a hétvége viharfelhői hirtelen rózsaszínbe váltottak, és már csak távoli vicces emléknek tűntek az előző napok kellemetlen eseményei, hiszen megdöntöttem az idei csúcsot, ha csak egy centivel is.

Az első ragasztott nádbotot egy amerikai hegedűkészítő mester alkotta meg 1846-ban.