Adatlap
gyuszi13
Becenevem: gyuszi13
Korom: 38 év
Lakhelyem: Budapest
Regisztráció dátuma:2010-10-31
Utolsó belépés dátuma:2012-10-01
Évente kb ennyi időt töltök horgászattal:
Több napos horgászataim általában így szervezem:
Ha társasággal megyek horgászni:
A horgászvizet így közelítem meg:
Kedvenc horgászmódszereim
Hagyományos fenekezés
Legfrissebb beszámolóm
Az idei horgászévemet a fővárosi Dunának szenteltem. No, de a valaha kék folyó ez idáig nem volt túlságosan kedves hozzám. Elég sokszor próbálkoztam pedig, sokféle csalival. Leginkább azonban csak a „kőharcsák” találták meg a horgaimat és vele együtt az ólmaimat. Persze fogtam azért néhány bánatos keszeget, gébet meg egy kis márnát. A tartósan alacsony főági vízállás nem kedvez a pecásoknak. Utolsó szerelékbeszaggató betlimtől aztán finoman szólva besokalltam.
Gabi komám már a tavasz elejétől hívogatott, hogy menjek vele közös horgászatra a kis Dunára. Sokáig nem találtunk, olyan napot ami mindkettőnknek megfelelt volna. Eljött végül az idő amit vártam, és egy szombaton meglátogattuk újra a régi kedvenc törzshelyemet, a „siratófát”.

A horgászat napján még sötétben indultam otthonról. Albin haverommal ugyanis napkeltei találkozót beszéltem meg. Az utak üresek voltak, így nyugodtan megreggeliztem és máris suhantam a rakparton, majd a Soroksári úton. Láttam, hogy az útszéli sünök sem aludtak. Így aztán alig hetvennel gurultam el mellettük. Aznap hajnalban nem készült rólam fénykép.
Kis kitérővel lekanyarodtam a csőhídi pályára, ahol a nagy sötétségben egy ismerőst sejtettem. Villantottam felé kettőt-hármat, mire Józsi a – mert ő volt az - azonnal visszaintegetett. A helyi halőr cimborámmal rég láttuk egymást. Egy kicsit beszélgettünk. Figyelmeztetett, hogy délután négy óráig versenyt rendeznek, és addig nem jöhetek vissza. Elbúcsúztam tőle, és döcögtem tovább a megszokott helyemre.

Sorra hagytam el a jó kis beállókat, miközben egyre több és több horgásszal találkoztam. Kicsit aggódtam,hogy lesz-e szabad helyünk, de minden aggodalmam elszállt, amikor megláttam Albint a fa alatt. Néhány köszöntő szó után nem éppen bíztató hírekkel szolgált. Már az este folyamán lejött a partra, de a sirató fánál semmit se fogott. Később visszagurult a csőhídi helyünkre, ahol egy dévért sikerült csak fognia. Sebaj, kleine fische, gute fische tartja a mondás. Bízott benne, hogy majd most megindulnak a halak, de Józsi szólt neki,hogy mennie kell a verseny miatt. Mondtam, hogy ne féljen, mert velem együtt a halak is megjöttek, és fogunk is párat, ha meg nem, az se baj, mert a belváros zaja után jól esik a csend és a madárcsiripelés, a zöld lombsátor hűs árnyáról nem is beszélve.

Miközben kicuccoltam, megjött a halacskák kapókedve. Albin szépen elkezdte aprítani őket a pickerbotjaival. Még egy meglepetés sügerentyű is a horgára akadt. A növények közül rontott a vízbe belelógatott gilisztára. Én is belevetettem magam a horgászat örömeibe. Az első dobásra volt kapás, amit azonban rendesen benéztem. Elbeszélgettem, de a másodikra már egy szép bodorkát sikerült kibűvölni a partra. Harmadik halam „örömömre” egy durbincs volt.
- Na ne! - mondtam elégedetlenül magamban. - A fővárosi szakaszon a gébek, itt meg ezek a kis dögök találnak meg.
Szerencsémre később több olyat nem fogtam.


Etetőanyagom a már jól bevált és sokat bizonyított dévéres etetőanyag volt. Ezt aztán csontival és pinkivel egészítettem ki és a hozzá tartozó aromásított vízzel kevertem be.
Szerelékemet sem bonyolítottam ezúttal túlzottan. Eleinte gubancgátló, gumigyöngy, forgó, horogból állt. Előkém kezdetben hosszúra hagytam, majd szépen fokozatosan lerövidítettem. Később nagyhurkos szerelékre váltottam, mert a partszéli növényzet egy párszor kisebb gubancot okozott, és meguntam a bogozgatást. Napközben a horgokkal is variáltam. Kezdetben 14-es, majd 16-os és végül 18-as mérettel horgásztam.
Reggelre elkezdődött a totális peca. Dobtunk - vettük a halakat. Sajnos ezen a napon leginkább az aprajával találkoztunk. Kis ez, kis az, na meg amaz… Az igazság az, hogy a kapitális példányok elkerülték a csalijainkat. Pedig bőven kínálgattuk nekik a finomnál finomabb falatokat. Csonti, pinki, szúnyog, csonti/pinki és más kombó lebegtek kikönnyítve, de nem jött a nagy fogás.
Időközben megérkezett Gábor kománk, aki először a féderét rakta össze, majd meccselni próbált, de végül maradt a rezgőspiccezésnél. Leginkább a kicsiket fogdosta, de beköszönt nála egy szép küllő is. Gyors fotó és horogszabadítás után visszakerült őkelme a vízbe. Úgy láttam, hogy kicsit furcsán mozog ezért elkaptam és egy kicsit rásegítettem. Ennek hála azután boldogan úszott tovább. A lelkem megnyugodott a látványtól.

Leszámítva ezt a kis meglepetést, ezúttal nem volt semmi különösebb fogás. Ezért még a déli harangszó előtt Albin hazament. Úgy érezte, hogy neki aznapra annyi bőven elég volt. Jól tette, mert akkor kezdődött a szokásos „holtidő”. Sehogy se ment a fogás. A szomszéd horgász ledelelt. Gondoltam, hogy jó ötlet és követem a példáját. A hónapok óta tartó derékfájásom miatt azonban nem sikerült elaludnom. Annak ellenére, hogy maximális relaxációs módba állítottam be a fotelemet meg a „tacskós” asztalkámat, nem jött álom a szememre. Így a természetet fotózgattam.

Teltek-múltak az órák és nagy ritkán tudtunk egy-egy hala(cská)t elcsípni.

Délután 4 órakor úgy döntöttünk egy páran, hogy ennyi éppen elég volt, ha a 18-as horgon felkínált 1 szem pinkire nincs pár perc alatt kapás, akkor nincs értelme a maradásnak. Lassan elkezdtünk összecsomagolni. Kivételesen beszákoltam pár halat, mert Imi barátomnak megígértem, hogy ha fogunk sütnivalókat, akkor azokat elviszem neki. Nem szokásom a terítékfotózás, mert alap esetben nem is hordok magammal szákot,d e most kivételesen ilyet is láthattok tőlem.

Összességében kiválóan éreztem magam ezen a kis baráti horgásznapon. Jó volt újra a természetben lenni buszok zaja és turisták hangoskodásai, hajók dudálásai helyett a madarak énekét hallgatni, néha egy-egy futó lihegését hallani és az evezősök életerős csapkodását nézni. Halból lehetett volna több és darabosabb, de a hajnali jelentéshez és a többi horgászhoz képest jó napot zártunk. Mindösszesen hétféle halfaj (bodri, szilva, küllő, durbincs, jaszkó, karika, dévér) tette tiszteletét nálunk, és emellett a kőharcsák megkíméltek.
A verseny egy kicsit kitolt velem. A versenyzők ugyanis nem fejezték be a küzdelmeiket időben, ezért egy kicsit offroadoztam (nem ZékZoliztam), de a lakóterepjáró jól bírta a szolidnak éppen nem mondható emelkedőt.
Zárógondolatként, mindenkinek ugyanilyen hangulatos pecát kívánok a szezon hátralévő részére. No meg egy kicsivel több és nagyobb halat.

A süllő (Sander lucioperca) világrekordját Friedrich Kraus tartja 1990-ben fogott 116 cm hosszú, 18,70 kilogrammos zsákmányával. A fogás a Duna ausztriai szakaszán történt.