Adatlap
Hopszi
Becenevem: Hopszi
Korom: 37 év
Lakhelyem: Budapest
Regisztráció dátuma:2008-10-21
Utolsó belépés dátuma:2013-08-30
Hopszi
Évente kb ennyi időt töltök horgászattal: 60-nál több
Több napos horgászataim általában így szervezem: Sátorral
Ha társasággal megyek horgászni: Egyedül
A horgászvizet így közelítem meg: Autóval
Kedvenc horgászmódszereim
Legfrissebb feltöltött fotóim
Legfrissebb beszámolóm
A nyár egyik, számomra legemlékezetesebb horgászkalandját írom most le, ami egy augusztus elejei balatoni horgászatnak köszönhető.
Az egész úgy kezdődött, hogy a szüleim, a bátyám a kis családjával és a nővérem a kis családjával a Balatonon nyaraltak már egy hete, Balatonkenesén, amikor beszéltem velük, és említették hogy a 4 gyerkőc, a bátyám kisfia és kislánya, és nővérem két kisfia minden nap kérlelik a felnőtteket, hogy menjenek ki velük kicsit pecázni a közeli mólóra.
Azt tudni kell, hogy sem a szüleim, sem a bátyám sem a nővérem nem horgászott még soha, így nem igazán értettek hozzá. A kis lurkók persze nem tudtak fogni semmit a rosszul összeállított szerelék miatt, csak az a pár naphal okozott nekik némi örömöt, amiket úgy fogtak, hogy a sekély, tiszta vízbe guggoltak mozdulatlanul, és a kezük közelébe úszó halacskát egy hirtelen mozdulattal megfogták, ezen kívül semmi sikerélményük nem volt.
Ekkor úgy gondoltam, mivelhogy a közelgő hétvégére jó időt is mondtak, dolgom sem lesz, hát elutazom hozzájuk és megpróbálom a gyerekekkel megszerettetni a horgászatot.
Már alig vártam a hétvégét, mert régen voltam a kedvenc tavamon, amúgy folyóvízi horgász vagyok, tavak közül ez az egyetlen, amelyiken szívesen töltöm az időm. Vonattal utaztam, horgászfelszerelést nem is vittem magammal, hisz a cél az volt hogy a gyerekek rendelkezésére álljak, és megtanítsam őket a horogkötésre, a felszerelés összeállítására, a halfogás rejtelmeire, amit elég nehéz lett volna egy hétvégébe besűríteni, de én így is örömmel vágtam neki.
Ahogy megérkeztem aznap délután már a 4 gyerek rajtam csüngött, hogy azonnal menjünk a mólóra. Szép napsütéses meleg nyári nap volt, leültünk a mólón a kövekre, és mindenki hozta nekem a felszerelését, hogy rakjam össze úgy, hogy halat is lehessen vele fogni. Gyerekek körbe ültek, és figyelték a technikát, amivel a kis egyszerű, orsós botokat szereltem. Amik tényleg egyszerűek voltak, hisz hipermarketek horgászrészlegéről lettek beszerezve, ahol a minőséget jobb nem is említeni, de gyakorláshoz a gyerekeknek tökéletesen megfelelt. Elkészítettem a felszereléseket, gondoltam, magamnak is összeállítok egyet, én is tudjak picit horgászni, ha már ott vagyok. Megnéztem hogy mi maradt számomra. Egyetlen bot árválkodott magában, egy kis 3 méteres spiccbot. Szegény ki lett rekesztve, hisz a gyerekek szerint „ezzel a kicsi bottal úgysem lehet jó halat fogni, csak az orsósokkal”. De én megörültem a botnak, jó lesz ez, legalább fogok sneciket. Megtaláltam a gyerekek egyik „zsebpecáját”, ami elég érdekes állapotban volt, mert azzal „labdáztak” még horgászat előtt. Sebaj, gondoltam, az 1 grammos úszó még tűrhető állapotban van rajta, csak az alsó fém szára kicsit elhajlott, nem baj, csak egy mozdulat és már egyenes is, a damil rajta olyan 12-es 14-es körüli, az is jó lesz, csak ki kell gubancolni, az ólmozás is tűrhető volt, antennatőig merült víz alá úszóm. Így össze tudtam állítani magamnak is egy kis szereléket.
Kezdődhetett a horgászat. A gyerekeknek megmutattam, hogy állítsák be az úszót, hogy a horog közvetlenül a fenéken kínálja a csontikat a halaknak, és megmutattam, hogy tudnak mindig pontosan a kiszemelt helyre etetni. A vízmélység feltérképezésénél kicsit meglepődtem, mert kb. 1 méteres volt a vízszint, sokkal mélyebbre számítottam a móló környékén, de még beljebb, kb. 10 méterre is csak 1,30 körül volt a mélység, bár az igaz, hogy nem abba az irányba horgásztunk amerre a hajók, vitorlások közlekedtek.
Elkezdődött a horgászat, mindegyik gyereknek orsós botja volt, könnyű úszóval, így kb. 8-9 méterre tudtak dobni vele, én megkerestem azt a követ amelyik legjobban belenyúlt a vízbe, és arra ültem, hisz nekem volt a legrövidebb botom, egy vékony hínársáv is volt a móló mellett közvetlenül végig, így a 3 méteres spiccbottal épphogy el tudtam érni a hínársáv szélét. De szerencsém volt, mert pont az én helyemen kicsit meg volt tisztítva a terület a hínártól, egy kb 1m x 1m-es területen, biztos más is szokott azon a helyen horgászni, így nem kellett tornamutatványokhoz hasonló mozdulatokat végeznem ahhoz, hogy jó helyre juttassam a csalit.
Közben a srácok már fülig érő szájjal mutatták felém a 10 centi körüli kárászokat és a vörösszárnyúakat, amiket fogdostak. Nagyon boldogok voltak hogy végre halat is fognak, én is örültem, hogy ezek a kis halak is mekkora élményt tudnak nyújtani nekik. A halakat mindenki gyűjtötte egy közös szákba, ezzel, hogy összegyűjtjük a halakat az volt a tervem, hogy a végén közösen egyenként elengedjük őket, így megérzik a gyerekek is, hogy milyen jó érzés búcsút inteni a halnak, és megköszönni nekik, hogy örömet szereztek nekünk.
Teltek múltak a percek, nagyon jól jöttek a kishalak a csontira, én is szinte másodpercenként szedtem ki a sneciket, kicsit meg is untam őket egy fél óra elteltével, azért felraktam csemegekukoricát a horogra, hátha azt nem piszkálják. De ahogy bedobtam azonnal mozgott az úszó. Nem hiszem el, hogy erre is jönnek a kis mohók - morogtam magamban.
Jönni jöttek rá, csak nem a snecik, innentől kezdve kukoricára egyre nagyobb dévérek és kárászok jöttek, valószínűleg a folyamatos etetésnek, és a kis halak nagy tömegének köszönhetően odataláltak a nagyobb halak is, és a srácoknak is és nekem is sikerült olyan dévért is zsákmányolnunk, aminek súlya, 1 kg körüli lehetett. Óriási élmény volt nekem a kis spiccbottal fárasztgatni az ilyen halakat, és a srácoknak is, akik még soha nem fogtak ekkora halakat. Ezek már elég rendesen megdolgoztatták a felszerelésem, de a kis víznek köszönhetően, nagyobb keszeg fárasztásakor kicsit „mentem utána”a vízben, így a vékony damillal és kis bottal is könnyen lehetett fárasztani. A dévérek amúgy is hamar megadják magukat általában.
Így telt múlt az idő, a halak folyamatosan jöttek, már kezdett esteledni, de sem a gyerekeknek sem nekem nem volt kedvem abbahagyni a horgászatot, pedig a szülők már fürdésre, vacsizásra és alvásra invitálták a gyerekeket, de ilyen halak mellet semelyikünknek nem volt kedve felállni a saját kis kövéről.
Folyamatosan jöttek a halak, én is szerencsére gyakran sétáltam a vízben, a gyerekek is már lassan telerakták a szákot, és kacarászva mutogatták egymásnak zsákmányaikat, amikor nekem sejtelmesen elindult az úszóm oldalra, és lassan folyamatosan elmerült. Ekkor már sejtettem, hogy „baj lesz”. Ez nem tipikus kiemelős dévér kapás, csak nehogy valami nagyobb hal legyen, mert akkor az megszaggat-gondoltam magamban.
Bevágtam, éreztem hogy komolyabb hal, úgyhogy egyből leugrottam a kövemről, és mentem a hal után a vízben a rövidke botommal, szerencsére nem a hínár felé indult el, így kb. 7-8 perces balatoni sétálás után sikerült megszákolnom egy 35 centi körüli balatoni duci tükröst. Nagyon megörültem neki, mert azt hittem, hogy el fogja szakítani a damilomat. A gyerekek is nagyon örültek a zsákmányomnak és körülállták, és megmutattam nekik a remek halat.
Már a mólón a fények is felgyulladtak, amikor ideje volt takarodót fújni, és ez a kis pontyocska is megkoronázta a napunkat, és ahogy mondani szokták: „a csúcson kell abbahagyni”. Ilyen élvezetes horgászatban nagyon régen volt élményem a Balatonon.
A horgászat végeztével, a gyerekeket odahívtam a lámpa fénye alá, ami szerencsére nappali világosságot adott. Mondtam a gyerekeknek, hogy most szépen visszaengedjük a halakat. Nagy toporzékolás, ellenkezés, sírás közepette el tudtam magyarázni a srácoknak, hogy ha visszaengedjük a halakat, akkor ők is nagyon örülni fognak, és megköszönik nekünk, mint ahogy mi is megköszönjük nekik, hogy megtiszteltek minket és örömöt okoztak. Ezen kívül talán azt is megértették, hogy sokkal felemelőbb érzés a saját közegükben látni a halakat, mintsem ahogy üveges szemmel, mozdulatlanul, véresen fekszenek, és várják sorsukat. Ezek után, egyenként, mindegyik gyerkőc búcsút mondott a halaknak, és visszaengedtük őket, közben minden halfaj jellegzetességeit elmagyaráztam nekik, hogy miért úgy néz ki és miért nem olyan az egyik, mint a másik, és az egyiknek miért áll úgy a szája és a másiknak miért nem, stb.
A végén már nem szomorkodtak, hogy vissza kellett őket engedni, hanem egymással vitatkoztak azon, hogy ki melyik halat engedje vissza. Szépen együtt végignéztük, ahogy elúsznak a sötétben.
Talán ezen a napon dőlt el a srácok jövőjének egy kis apró, mégis óriási fejezete: igazi horgászok lettek.
A süllő ívása márciusban, áprilisban történik. Ikráit a fák vízbe nyúló gyökérzetére rakja le, és a hím kikelésig őrzi őket. Gyakran előfordul, hogy ívása a kedvezőtlen víz- és hőmérsékleti viszonyok miatt elhúzódik. Ez jelentős kárt okozhat a leendő állományban, hiszen az akkor már leívott keszegek ivadékai „kinőnek” a süllő szájából, vagyis nincs mivel táplálkoznia.