Cikk oldal
2008. 11. 17

menyus: November (2.)

- 2 –

Jócskán benne jártunk már a napban mikor gyomrom után döcögősen, de beindult agyam is.
- Minek ülök én itt, ahelyett hogy lófrálnék tovább a holtág partján dobálgatva?!
Hajrá! Újra összeszedem magamat, de mielőtt indulnék frissen szerzett tapasztalatomból kiindulva újra szerelek. Mert ugye az okos ember más kárán, a buta meg …..! No mindegy. Arról van szó, hogy midőn előző körben nekifeszültem a dobálózásnak egy szem izmosabb forgókapcsot kötöttem a főzsinórra, ebbe akasztottam az éppen aktuális vontatnivalót. Slussz. Aztán midőn a parton pihegett a vízivérfarkas vettem észre, a szája sarkában levő „ollóba” tekeredett a monofil, - mert kellett neki rázni a fejét ugye - s éppen-hogy sikerült megszákolni őkelmét mielőtt elszakadt volna.
Ezen felbuzdulva, szétreszelt főzsinór elvág, kapocs újraköt. De! Előkotortam táskámból egy tekercs kábé 27-es, 35 kilót bíró fonott csodát, amit azért vettem, hogy ezzel fogok majd mindenféle ragadozó halakat átpergetni az „örök halászmezőkre”. Azóta persze rájöttem mi mindenre jó, csak pergetésre nem, márkát nem írok, - pedig van neki-, elég hozzá annyi, életemben nem csomóztam, bogoztam annyit! Igen azt is tudom már, hogy megfelelő specifikus bot, orsó satöbbi kell. Mivel azonban a földön élünk, szerintem halandó pecásnak annyi botja, orsója legyen, amit pénztárcája elbír. Sok jó szolgálatot tett a három méteres teleszkópos bot, hozzá vett 30-as orsóval. Ott, akkor erre futotta fenekezős pontyozáshoz, sulyomban úszózni, s igen, pergetni is, ha úgy adódott. Megérte.
Persze az a 150 méter, lóerejű fonott is megszolgálta már azóta a magáét. Hogyan? Kötöttem egy kábé 40 centis előkét belőle, még egy forgókapocs a végére, s kész. Azóta is így használom, nem kell nekem drótelőke, volfram, miegymás. Pézsma elrágná esetleg, de hal nem valószínű.
Hát így reinstalláltam, a rendszert, zsebembe gyűrtem gyatra műmenü választékomat, s indultam ezúttal az ellenkező irányba.
Jobbra úgy ötven méterre kis kiugró, némi náddal az amúgy viszonylag egyenes partból. Kisasszézok a víz széléig, aztán nekifogok a rutinnak. Kissé magasra tartott botvéggel szűrtem a vizet, a nehéz twisterfej ne szedje össze a kazalnyi sulymot. Rettentőmód bíztam az előző gumihal sztárban. Dobtam megint, s megint, s megint. Bejött, mint ruletten a 13-as! Húzom vígan a motyót, egyszerre elnehezül, de úgy nagyon!
- Akkor most ez nem növényzet! Ha nem növény, akkor hal! Ha hal, akkor mi a sunyi manó miatt nem mozog? Hogy is van ez? Kezdjük elölről! Tehát, ez hal, de akkor …………..
No, itt tartottam a morfondírozgatásban, kezemben hajlott bottal amikor beindult az őserő. Kis remegés a botvégen, kis bólintás, séta indul. Rövid kanyar jobbra, megfordítom. Mondom megfordítom, fordítanám, nem fordul. Megfordítom, fordítanám, lassan megfordul. Irány balra, cél az egyenes. Állok a tatami szélén, ez a valami meg vagy 30 méterre tőlem azt csinál amit akar. Feszítem a „húrt”, persze pengethetném is, annyira feszül. Az idegeim jobban. Keresem, kutatom az orsó hátulján a féket. És nincs ott! Lenézek, hát igen, saját , nem túl régi orsóm, de már úgy elszoktam az elsőfékestől, hogy egy régi Skodában se találnám meg a motort! Mint az egyszeri autószerelő.
Lazítok rajta, mielőtt hirtelen elpattan az a bizonyos húr, ahogy a művésznő búgja a slágerban. A koma díjazza ötletemet, azon van, hogy még többet húzzon át az ő térfelére zsinóromból. Felveszem hát a kesztyűt, húzom én is, sikerül visszanyernem némi spagócát. Aztán megint séta jobbra, én megint elkezdek keménykedni, fordul, séta balra. Ő sétál, én állok.
Hát így sétálgatunk mi ketten, ő talán az ívó keszegekre gondol, én az ibolyaillatú tavaszra, s így sétálgatunk kedélyesen. Mondhatnám, hogy mindenki fogja a magáét, de nincs itt a helye a malackodásnak. Ő fogja a gumihalat, én a botot, s közben tervezgetjük a közös jövőt. Ő egy korban, méretben hozzáillő párról ábrándozik, én meg azon töröm a fejem, hogy a fenébe fogom kiszedni a rejtélyes illetőt a vízből. Jobban fárad mint én egyhelyben. Idő közben alig 10 méterre csaltam le köztünk a távolságot. Itt jön el az ideje egy sokat sejtető hatalmas örvénynek, hátha kiejtem a botot a kezemből. Nem jön be a dolog, illetve mégiscsak, egy hangos füttyel felhívom magamra társaim figyelmét, majd Zsoltinak szóló bődüléssel , a merítőért suttogok. Szemem sarkából pillantom meg a csapatot, amint állva drukkolnak, figyelnek. Zsolt csörtet elő, kezében kivont merítővel, apósom támogatása mellett, hátha kell a segítség.

Kell, de inkább a sétától elfáradó vontatmányomnak. Három méterre a parttól az örvényen túl új látványelemmel kápráztat el minket. Ugrik. No most majdnem kiejtem a botot, EZ nagy hal. Tolatnék megint hátra, segítendő a merítést, de messzire ki kell nyúlni a szákkal a nádtorzsák elé. Ügyetlenkedünk kicsit, Zsolti is, én is. Harmadik próbálkozásra bedokkol halunk a nagyobbacska szákba. Zsolti egy pékinas lendületével nyelénél emelné a vízből, még időben szólunk rá, hogy nyúljon ki a szák keretéig, úgy emelje ki, s csak így sikerül partra erőltetni Őnagyságát. (Ez később derült ki.)
Azt hogy Ő, illetve a nagysága egyből látszódott. Kissé remegtem, hiszem majd három évtizedes horgászmúltam addigi legnagyobb hala feküdt előttem.
Diadalmenetben battyogtunk vissza így négyesben a cuccokhoz. Újabb bilincset, némi kötélzettel kunyeráltam ismét. Aztán mérlegelés, nomeg az áldomás. Apósom lányos zavarában, illetve inkább örömében az egyik üdítős palackot meghúzta, majd leöblítette a másikból. Vesztére, mindkettő házi gyümilé volt. A jobbikból. Nagy slukk lehetett. Kicsit megköhögte a dolgot, de legyűrte.
Nem húzom az idegeket 5,5 kiló, 78 centi. Csábos mosoly, szép fogak, gyönyörű színek. Igen, EZ CSUKA! Nem ám mint a Nemecsek. Csupa nagybetűvel!

Hát igen, alig három éve történt. Szép nap, horgászat, s szép halak.
Ma ugyanúgy melegség önt el az emlékek hatása alatt. Néhány másodpercnyi mozgókép őrzi ezt a csuka párost. Meg én. Nem tudom mikor, hol akadok-e még össze ilyen csodával. Azóta belesüllyedtem rendesen a pergetés bűvöletébe. Van már szájbilincsem, izgalmasabb műcsali arzenálom, 4 centis Rapalától, a nagyobbacskákig, Sbirolino,Storm gumik Tasmanian Devil, persze módjával.. Akadt néhány csuka, süllő, balin, miegymás. Felfejlesztettem cuccaimat, ma már Shimano BeastMaster STC 270/300-asbottal, Super GT-FA2500 orsóval űzöm –ha tehetem- a halakat, s az idén már alig volt kezemben match vagy feeder bot.

Pergetni jó !!!
4-5 éves koromban talált meg a horgászat, de én csak mondhatni évtizedek után találtam meg benne azt, amit kerestem.

NT (2008)
Hozzászólás
Még nincsenek hozzászólások.
A jól bevált harcsázó technika a kuttyogatás ősi magyar horgászmódszer!