Cikk oldal
2008. 11. 28

carpg: Az akadók mélyén

Hogy mi a csónakos, akadó melletti úszózás varázsa? Ha a fogási esély felől közelítem a kérdést már azzal lépéselőnyben vagyok, hogy a halaknak ideális tartózkodási helyet jelentő vízalatti dzsungelhez legközelebb kínálhatom fel a csalit. Ami pedig az élmény oldalát illeti... Már azelőtt, hogy az úszó a konkrét kapást jelezné, az apró rángásaiból, oldalazásából, remegéséből lelki szemeimmel láthatom hogyan úszik a csali közelébe a rendszeresen gondozott tartásom egyik méretes lakója. Hogyan szedi össze az etetésre szánt magvakat, pelletet, bojlit és végül hogyan hörpöli be a horoghoz kötött ellenállhatatlan illatorgiával felvértezett csalimat. Majd mikor az úszóm komótosan elindul felfelé és szinte teljes egészében láthatóvá válik, elérkezett a bevágás pillanata, mely után sikeres esetben azonnal elszabadul a pokol. A száját átütő horog okozta fájdalomtól irgalmatlan kezdősebességgel és a hathuszas pesti gyors erejét meghazudtolva elinduló bajuszos kolléga ilyenkor mindent elsöprő határozottsággal megcélozza a biztos menedéket jelentő ágerdő mélyét. A kedvenc, öreg Shimano Biomasterem majdnem teljesen beszorított fékének nem sok szerep jut, mert ha beér a zsinór az ágakat vastagon borító vándorkagylók közé azonnal véget ér a mulatság és ez az esetek egy jó részében sajnos be is következik. Ha sikerül megállítani az első rohamot, egy kisebb, 3-4 kilós példány általában nem tud ellenállni a dióverőként is használható bot által kifejtett kényszerítő erőnek és sikerül őkelmét kifordítani az akadóból. Ám a nagyobb, igazi vadvízi körülmények között, kagylón nevelkedett, mohás hátú egyed ilyen könnyen nem adja meg magát és többször visszatörve keresi a menekülési lehetőséget. Itt ne a beidomított, évente 10-szer megfogott és 200 méter zsinóron fárasztott pontyok erejével kalkuláljunk, hanem olyan példányokéval akik valószínűleg sosem éreztek még horgot a szájukban és a mindennapi természetes táplálékot kitartó keressésel begyűjtve zsírréteg helyett színtiszta izomkötegeket növesztenek. Ez a párviadal talán legjobban az ősi nádi pontyozáshoz hasonlítható, de itt szerintem még kevesebb a hibázási lehetőség.
A kollégám már régóta piszkált, hogy ne csak képen mutogassam neki az aranyhasúakat, hanem éles bevetésen bizonyítsam mit is tudok. Május mindig az év legjobb hónapja, így majdnem biztosra mentem mikor fixáltuk az időpontot. Mivel a horgászhelyemen az akadók korlátozzák a horgászati lehetőségeket, maradtunk az egy-egy bot használata mellett. Mint jó vendéglátóhoz illik a nyerő helyet átengedtem és elkövettem a bedobásokat, mivel a víz alatti akadók pontos helyzetét szerencsére csak én tudom. Egyetlen szabályként közöltem a vendégemmel, hogy a botot bevágás után markolja erősen és akkor se engedje el ha esetleg a hal már berántotta a vízbe és a fél holtágon keresztül húzta a víz alatt. Ezek után egy jó darabig nem sejtettük, hogy ez a nap happy enddel is végződhet. 2-3 szakítás után még a szél is úgy feltámadt, hogy a szélárnyékos oldalon kellett tovább próbálkoznunk. Itt a kollégám maradandó élményt szerzett ,mert egy szép kapás után majdnem térdre kényszerítette egy pikkelyes. Hetekkel később is csillogó szemekkel mesélte, hogy olyan elemi erő húzta túloldalról valami a zsinórt, hogy a botot vízszintesből szinte meg se tudta emelni és két napig érezte a zsibogást a karjában. Sajnos a kaland vége itt is szakítás lett. A kapások közben megálltak, de a szélárnyékos oldalról úgy tűnt, hogy újra érdemes az etetett helyen próbálkozni. Átevezve kiderült a szél semmit nem mérséklődött és leagalább 20 percet vett igénybe a kikötés és az úszók bejuttatása, de nem adtuk fel. Pár perccel a bedobás után az úszóm eltűnt a hullámok közt, de éreztem, hogy a tettes nem a szél lesz. Bevágás után már közölni akartam a leakadás tényét, de az akadó komótosan és ellenállhatatlan erővel elindult és természetesen nem a nyílt víz felé. Hiába próbáltam visszatartani. A bot karikába hajlott, a zsinóron citerázott a szél és a leszúró karók sem tudták visszatartani a csónakot. Ekkor már éreztem, hogy a zsinór súrlódik az ágakon, így becsukott szemmel vártam a zsinórszakadást követő, jól megszokott csalódott érzést. Ám a hal kifordult az akadóból és ekkor először gondoltam, hogy lehet esélyem, de egy tiszteletkör után sem sikerült kinn tartanom őkelmét és a zsinór már újra reszelt az ágakon. Majd még kétszer kijött és újra visszament a vándorkagylós ágak közé, de a zsinórt a csodával határos módon még mindig nem vágták el a kagylók. Szinte végig biztos voltam a kudarcban, de a harci ösztön munkált bennem és egy utolsó erőfeszítéssel kifordítottam az ellenfelet a fából és sikerült elérnem, hogy kijöjjön a nyílt víz felé. Ezután jött az egyszerűbb, de nem kevesebb izgalommal járó része a fárasztásnak. Majd 20 percig óvatosan vezetgettem a csónak körül őkelmét, végig arra gondolva, hogy a megtépázott zsinór vajon bírja-e a szákolásig. Szerencsére bírta és hatalmas örömmel emeltem a csónakba a gyönyörű, vadon nevelkedett 11,2kg-os tükörpontyot. Gyors mérlegelés és sajnos csak a telefon kamerájával elkövetett fényképezés után útjára engedtem újdonsült barátomat, de természetesen előbb megbeszéltem vele egy újabb- min. 5 kilóval későbbi- randevút.

Hozzászólás
Még nincsenek hozzászólások.
A márna ikrája és az angolna vére mérgező, elfogyasztva hasfájást, hányást és erős fejfájást is okozhat.