Cikk oldal
2009. 09. 19

Hubertusz: Halászlé

Halászlé

Furán áll valahogy a csónak, szokatlan neki is a terhelés. Pedig csak ketten ülünk benne, meg a rengeteg cucc. Barátom gyorsan megszokja a dolgokat, neki is lételeme a víz. A sok cucc meg azért van, mert most egy amolyan össznépi táborozás lesz. Baráti társaság, szeretett emberekkel, akiknek amúgy nem sok sejtelme van erről az egészről, amit röviden Gemencnek mondanak. Kicsúszunk a város alól, már csak a Duna marad, meg itt-ott pecások, hétvége van. Hosszan motorozunk, mire elérjük célunkat, a két település közti félúton, a lehető legtávolabb mindentől lévő öblöt. Kicsusszan a partra a csónak orra, elhallgat végre a motor és egyből megérint az, amiért jöttünk. Hiába délelőtt, fenséges hangon vágyakozik egy bika mellettünk és kettő is válaszol rá a túlpartról. Barátom megilletődötten álldogál, hiába a mesélések, más ezt megélni. Én is csak téblábolok, mire észbekapok, hogy nyugi. Hogy itt vagyok, most végre megint nem rohanni kell, hanem csak élvezni, ami van. Lerogyok a csónak szélére, lábamat beletúrom a víz alatt a homokba és bámulom az apró balinokat. Motorzúgás riaszt fel, jönnek a többiek. Pakolás, táborverés, áldomások és hátbaverések, lassan kialakul minden. Sátrak, bogrács, tárcsa bevetésre készen, most napokig nem eszünk, csak halat, bámuljuk a sasokat, hallgatjuk a bikákat és lógatjuk a lábunkat.
Egyedüli pecásként már indulás előtt pedzegettem, hogy ennyire apadó vízállásnál tanácsos lesz másféle élelemmel is felkészülni, de azért többen sandán néztek az első esti vd pörkölt mellől. Minden rendben, de a halak hol is vannak?
Nem tudom mi volt, de a Duna csak hallgatott. Nemhogy a megszokott rablásokat, de még halugrást se lehetett hallani. Mindenféle igyekezetem dacára csak néhány karikát tudtam a szákba juttatni. Jöttek az élcek Münnhausen báró igazáról az én horgászfogásaimmal ellentétben. Ilyen nincs, gondoltam és megszállottan pecáztam. Nem sokat, 24 órából úgy 20-at. Teljes csőd.
Másnap slambuc volt a menü és én mélyen hallgattam. Viszont hosszas gasztronómiai fejtegetésekkel támasztottam alá azon nézetek igazát, hogy vannak népcsoportok, akik a halászléből csak a levet eszik, ergo felesleges bele nagyobb hal. Mindezen nézeteimtől teljesen függetlenül igen igyekeztem fogni valami darabosabbat. Nem ment. Minden összeesküdött. A fánál az esti süllő úgy megtépett, hogy köszönni se maradt időm, a harcsák nyilván megutálták időközben a piócát, mert nekem úgy tűnt, hogy reggel több volt a horgon, mint amit este feltettem. Pontyot a helyi halász bevallása szerint utoljára a Tescoban látott.
Harmadnap döntött a haditanács, amennyiben másnap reggelre se lesz szeletelhető méretű hal, úgy összesütünk minden megmaradt élelmiszert és a továbbiakban semmit el nem hiszünk (nekem).
Nos, minden tudásomat összegyúrtam, beetettem és megbékélve sorsommal néztem a spicceket. Közben rájöttem, hogy lukas a szákom, de ez már nem érdekes, mert a legnagyobb karika épp eltorlaszolja. Komolyan szurkoltam az egyetlen jásznak, hogy sikerüljön kiugrania és egészen megkönnyebbültem, amikor végre kívül csobbant.
Közben besötétedett, fent a tábornál kártyacsata kezdődött, én meg magam maradtam a Dunával. Legalább tíz felől jött a bőgés, alig láttam meg a spicc rándulását. Azért bevágok, hagy gyűljön az alaplé. Megáll a bot a kezembe, elsőre lehúz 6-8 métert. Nagyon óvatos vagyok, el ne menjen. Lassan, de jön kifelé. Megindul felfelé, biztos márna. Egészen közel húzom, megrémül, messzire kihúz. Pont ilyen kell a becsületemhez, megmenteni a renomémat. Lassan elfárad, nincs nálam merítő, kihúzom a sekélyig. Kiveszem kézzel. A dobozom itt van, megmérem. 3,73 kg. Fent a tábornál rebetlit hallok. Nézzük egymást. Vagy csak gondolom. Én nézem. Gyönyörű. A bajszai, az izmos, harcos teste, csodálatos. Felnézek a táborra és sokáig tartom a kezemben a sekély vízben, mire erőre kap. Nagyon elfáradt, csak tétova farkcsapással kúszik a mélybe. Szemből felbődül egy bika.
Tudom, holnap rántotta lesz.
Hozzászólás
korumsanyi2009.09.21.Élmény volt olvasni, elképzelni! Volt szerencsém már horgászat közben hallani bikabőgést, tényleg felejthetetlen hangulata van! Pontozni itt nem lehet, így csak köszönni tudom ezt hangulatos beszámolót!
 
A csuka szinte egész évben táplálkozik, kivétel ez alól az ívás illetve a fogváltás időszaka, mely a nyári hónapokban esedékes. Ez a fiziológiai folyamat egy hónapig tart és teljes böjtre kényszeríti ezt az egyébként falánk ragadozót. Ennek ellenére a csuka hazánk egyik leggyorsabban fejlődő hala, ideális esetben akár 200 nap alatt is elérheti a 45-50 cm-es hosszt.