Cikk oldal
2010. 03. 24

herrwolf: Megússzák a ritkítást a kormoránok...

Forrás: 2010.01.25 08:41:00 - MTI

Megússzák a ritkítást a kormoránok

Szakhatósági engedélyek birtokában sem folytatódhat idén a Közép-Tisza vidéken tavaly elindított kormorángyérítési program, az érintett vadásztársaságok fellebbezése miatt.
Csoma Gábor az akció kezdeményezője, a közel négyezer hektárnyi vízterületen gazdálkodó, éves nettó százmillió forint árbevétellel rendelkező szajoli székhelyű Halász Kft. ügyvezető igazgatója szerint szükség lenne a folyó kormorán állományának ritkítására. A védett madárnak számító kárókatonák az elmúlt években-évtizedekben annyira elszaporodtak a Tisza középső szakaszán, hogy fő táplálékuk, a halak elfogyasztásával komoly konkurrensei lettek a halászoknak.

Az ország öt legnagyobb halászati hasznosítójának egyikeként számon tartott vállalkozás kezelésébe tartozó, Kisköre és Csongrád közötti száznegyvenhat folyamkilométeren például a becslések alapján öt-nyolcezer kárókatona él, kolóniákban. Egy-egy példány naponta ötven-hetven dekagramm halat eszik, ami összesen háromszáz mázsát is kitesz. A halak piaci árával számolva a veszteség emiatt átlagosan több millió forintra rúg naponta. (Lapunk utánaszámolt: a halászok által közölt, fenti adatok alapján a madarak naponta huszonöt és ötvenhat mázsa közti halat esznek; ami a fentebb közölt adatok ötöde-tizede.) A téli időszakban a madarak a vermelő helyeket felkutatva komoly károkat okoznak az egy-egy szűkebb területen csoportosuló halpopulációkban.

A kárókatonák kedvenc csemegéje - kecsege

Főleg a karcsú fajokat kedvelik, mert azokat probléma nélkül képesek lenyelni. Akár tízméteres mélységbe is lemerülve, kampós csőrükkel ejtik el, vagy sebzik meg áldozataikat, melyek között ilyenkor leggyakoribb a tiszai halak egyik legértékesebbje: a kecsege. E tokféléből a múlt évi megfigyelések és az elejtett kormoránok gyomortartalmának vizsgálata szerint nem ritkán horogérett, 35 centiméteres példányokat is elpusztítanak - tette hozzá a szakember.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága által adott, huszonkét alkalomra szóló engedély birtokában és a területileg illetékes szakigazgatások jóváhagyásával tavaly januárban elkezdődött a szárnyasok ritkítása Kisköre és Szolnok között a Tiszán, illetve riasztásuk a megyeszékhely belvárosi Zagyva-szakaszán.

A társaság által finanszírozott, körülbelül egymillió forintból gazdálkodó akció sikerét követően a cég az idén is folytatni szerette volna a megkezdett munkát. A szükséges papírok beszerzésével nem is akadt gondjuk, ám azok kiadása ellen néhány Jász-Nagykun-Szolnok megyei vadásztársaság fellebbezést nyújtott be, részben azért, mert szerintük a gyérítés orvvadászatra is lehetőséget ad. A tiltakozás nyomán a szakhatóságok visszavonták az engedélyt - magyarázta Csoma Gábor.

Az ügyvezető igazgató szerint a kudarcért cégük is felelős, mert nem kezelték tényleges partnerként a vadászokat. Emiatt idén egyeztetnének Szolnok, Békés, Bács és Csongrád megye halászati és vadászati hasznosítóival, ahol a felmerült véleménykülönbségek tisztázása mellett regionális összefogást szorgalmaznának majd a kormorángyérítés folytatása érdekében.

Forrás: 2010.01.25 08:41:00 - MTI
Hozzászólás
Még nincsenek hozzászólások.
Kiemelt termékek
Shimano Hyperloop CX TE 5 horgászbot
Shimano Hyperloop CX TE 5 horgászbot
A Hyperloop CX TE 5 a 3-as erősebb testvére. Ebben a szériában még jobban értékelhetjük a jól megválasztott tömeget, átmérőt, kiegyensúlyozottságot, ami csökkenti a horgász gerincének terhelését. Ez a botcsalád teljesen új teret nyújt a kezdőnek. Eddig rövid, nehéz...

RTM Camouflage monofil zsinór
RTM Camouflage monofil zsinór
Ez egy olajzöld-fekete színkombinációjú bojlis monofil zsinór, mely a ponty látóterébe kerülve teljesen rejtve marad. Kettős színének köszönhetően, legyen a vízfenék világos vagy sötét, egy- vagy éppen több színű, ezt a zsinórt még a legóvatosabb ponty sem szúrja ki. Közepes...
Storm PRGR Pro Grub lágy műcsali
Storm PRGR Pro Grub lágy műcsali
A Pro Grub műcsalikba a Storm különböző színanyagok speciális befecskendezésével éri el a még jobb térhatást. A bordázott testnek köszönhetően akció közben még erőteljesebben vibrál és a süllyedése is jobban kontrollálható. Hogy még fogósabbá tegyék a ragadozó...
A compó pikkelyeinek zselatintartalma olyan magas, hogy akár pucolás nélkül is bedobható a halászlébe, a hő hatására azok feloldódnak és még karakteresebbé, kihűlés után pedig kocsonyássá teszik a levest (lsd. Halkocsonya).