Cikk oldal
2011. 02. 27

kopaszkukac11: Márciusi Harcsák

Rég bevált szikásunk volt hogy a harcsa szezont a márc15-i hoszú hétvégén kezdtük meg,bár az ídőjárás még elég szeszélyes ,de a hosszú unalmas téli napok elmúlásával eljött végre a tettek ideje.
Célpont a Háromfai tó,horgásztársaknak ismét Benkovics Győző és Sostai Gábor barátom szegődött mellém.
Aki járt már a tavon az tudja hogy a faluban lévő Monsery-névre halgató horgász kultúrális központot nemhogy vétek hanem egyenesen istenkáromlás és balszerencse horgászat elött kihagyni.
Természetesen mi is betértűnk mint mindíg,az alap és a kötelező italokat megrendelvén,nekiláttunk elméletben megszervezni a hétvégí horgászatot,nagyon alaposnak kellett lennünk mivel csak 2-éjszaka ált a rendelkezésünkre.
Szóval a sörök és jégerek társaságában annyira alaposra sikeredett a dolog hogy szépen ránk is esteledett a kultúrális központban.
Ennek örömére és konstatálva hogy az első éjszakánk már elment rendeltünk még egy kört!
Este 8-körül értünk a nyaralóba,kipakoltunk ,nekiláttunk a felszerelések összeállításának,nagyon precíznek kellet lennünk mivel már csak 1 éjszaka ált rendelkezésünkre.
Minden elkészült ,lefeküdtünk de valahogy nem jött álom a szemünkre.
Gábor barátom tett egy javaslatot úgy éjjel 11-felé.
-Ha már itt vagyunk legalább nézzünk körül a tavon! Hát elsőre nem rajongtam az ötletért de belementem,Győzőt sem kellet nagyon bíztatni.
Gyorsan elkészítettem 4l-er védőitalt vbk formájában és már indultunk is a csónakkikötő felé.
Az út kb 2 per de a márciusi éjszaka bizony még így is éreztette vasfogát,a dolog pikantériája az volt hogy a tavon a csónakos közlekedés ugynevezett löködő fás szisztémán alapult,aki ismeri a csónak 3m-es fakaróval való mozgatását az bizony tudja hogy a 4-5c-os vízbe mártott fa bizony ha kell oda is tud fagyni az ember kezéhez.
Mondanom sem kell ezt a projektet én nyertem meg,én egyedül ők ketten-szóval erős testi fenyítés hatása alatt álva nekilódítottam a csónakot a maga közel 1km-es ítjának.
A kiszemelt horgászhely a tónak a felső szakaszán található ahol tuskók, zsombékok és úgy 80cm-es víz adott othont a halaknak.
A zsombékokat lassan végigjárva,egy akus lámpa segítségével vizsgáltuk a terepet ez már éjfél tájékán lehetett,az eggyik zsomp mellett elhaladva toló hullámokra lettünk figyelmsek ,a zsomp melletti tisztásból 3-irányba indultak el a pörsök,mentek úgy 30m-tert majd szépen visszakanyarodtak a kiindulási pont felé.
-Szóval itvannak,mondta Győző,és már szólt is hogy lassan kanyarodjam ki a zsombékok közül nehogy teljesen elriasszuk a halakat.
Engem még furdalt a kíváncsiság ezért az öböl felső sarka felé vettem az irányt ,ott volt agy kissebb zsombék-tuskó kombináció,igazán ígéretes kis helynek gondoltam.
Nem is tévedtem a zsombéktól úgí 5-6m-re megint felvertük a harit,olyan hullámokat csinált hogy majd kiestem a csónakból,szó szerint lekellett gugolnom hogy ki ne essek a csónakból.
-Bingó ő az enyém mondtam halkan és már fordítottam is ki a csónakot a nyilt víz irányába.
A terepszemle megvolt,mivel a védőital készlet még nem érte el a kritikusan alacsony szintet ezért a kiszemelt helyektől 50m-re eltávolodva kicsit megáltunk megpihenni,na meg ugye az ujjaim sem nagyon éreztem már.majd lefagytak hiába a március nem viccel.
Úgy 20perc elteltével jó durranos rablás halatszik a zsobbékok környékéről,aztán még egy kissé feljeb.
Ekkor Gábor barátom bölcsen megszólalt.
-Ezeket elkocsmáztuk vazé!
Hát igen nekem is hirtelen megfordult a fejemben ha kevesebbet tisztelegtünk volna a kultúrális központban talán már ma éjszaka is foghattunk volna halat!
Úgy éjszaka fél 2-lehetett mikor az italkészlet elérte a kritikus pontot,tehát irány haza nehogy bajunk essen,halkan azért megjegyeztem
-Azért akár pecabotokat is hozhattunk volna magunkal!
Aztán hamar letaszigáltam a ladikot a kikötőbe,kellemesen le is fagytak a végtagjaim,de legalább nem nagyon kellett altatni mire a nyaralóban az ágyamhoz értem.
MÁSNAP
Okulva az előző napból már korán reggel leadtuk tiszteletünket a kultúrának,aztán dél tájékára Győző elkészítette a fantasztikus Dám pörköltet amit jó pár pohár finom vörössel le is kísértünk megint szóba került a peca.
A dolgokat nem részletezném,elméleti síkon nagyon a szeren voltunk de ideje volt a tettek mezejére lépni.
Én jó vendéglátóhoz méltóan elkészítettem a 3-embernek való védő és kedv fokozó itókát,ez most 10l-er VBK formájában látott napvilágot.
Gábor barátom ismét jót szólt.
-Te az eléglessz reggelig?
Hát elgondolkodtam a dolgon és beláttam hogy most délután 3-van ,és messze a reggel tehát dugtam még 1l páleszt a kosárba biztos ami biztos meg má ne fagyjunk ha nem muszáj ugye.
VÉGRE PECA!
2 csónakkal indultunk el ,sajnos elég sok volt a cucc ,a kissebbik ladikot felvittük a zsombékoshoz átpakoltuk a felesleges cuccosokat aztán irány csalihalat fogni.
Meglepett a dolog,a zsombékok melletti tisztásokban számolatlanul fogtuk a jobnál jobb vörcsiket-bodrikat,szerények maradtunk mert kb 30db csalihalat raktunk el magunknak ez ugye 6 botra kellett és úgy gondoltuk ha minden második hallal fogunk harcsát az már elég jó lessz.
Lassan ránk esteledett,a csónak karózásánál Győző barátom részéről némi szándékos gonoszkodást véltem felfedezni,az általam meghorgászní kívánt öbölcsücske mintha kissé dobástávon kívülre esett volna!
Nem téma, gondoltam és kivettem egy jó 15cm-es vörcsit a vödörből,felböktem a stupek horgára,az ereszték gumit 60cm-re húztam az ólomtól erre még rájön 10cm-ter plussz a becsapódástól és a 80cm-es vízben a kishalam máris ott ficánkol ahol kell.
Dobás közben megpillantom Győző arcát,hát olyan kaján mosolyt azóta sem láttam,de a 50lbs Daiwa botommal már össze vagyok szokva ugyhogy a dobás a tőlem 50mre lévő zsombék melletti tisztásnak annyira a közepébe sikerült hogy talán még most is dobálozhatnék de nem jönne össze.
Vállam megveregetve konstatálom Győzőnek.
-Ez egy harcsa lessz!
Mire minden bot a kiszemelt helyére kerül már szépen ránk is sötétedik.
-Na nézzük a mai védelmet-szól Gáborom és hanyag eleganciával emeli szájához az 5l-es demizsont.
Talán a 2-dik cigimet szívtam el mikor a zsombékom irányából egy jó durranos rablást hallunk.Szerényen meg is szólalok
-Ez megvan,és poénból nyúlni is kezdek a botom felé,ámde legnagyobb meglepetésemre csattan a jelzőm és szemmel láthatóan oldal irányba hajlik a botom.
Na gyors hejzetfelismerésemnek köszönhetően azonnal reagálok,felmérem a helyzetet és hatalmasat bevágok,abban a pillanatban az orsóm dobjáról szép lassan ámde nagyon magabiztosan ,kezd leperegni a 62-es siglon (ez japán gyártmány volt).
A hal szépen lassan lehúzott vagy 30m-ter damilt,aztán abban az iramban ahogy tőlem távolodott ,hirtelen felém fordúlva elkezdett úszni a csónak irányába,tekertem szegény 60-as ET Silstárom,de a hal gyorsabb volt mint én.
Ekkor Gábor felkapcsolta a lámpát és láss csodát hatalmas hullámok közepette ,szabadszemmel is jól láthatóan úszott el harcsám a csónak mellett úgy 5m-rel,és én még mindíg csak loholva tekertem az orsómat hogy végre feszes kontaktusban legyek halammal.
-Ez b....nagy b..meg!
Mondja cseppet sem nyugodtan Gábor haverom.
-Tekerd azt a k..va orsót!
Bíztat Győző.
Én meg keresem az elveszett fonalat-na végre megtalálom.
-Már rég mögötted van
Hallom mondja valaki,de annyira leköt hogy a damilt feltekerjem az orsómra hogy észre sem veszem hogy valóban háttal álok halamnak.
Aztán végre egy hirtelen rántást érzek és majd hanyattesve megfordulok a csónakban,végre irányban vagyok!
Biztos ami biztos gyorsan még 2-szer bevágok,hátha a laza pányván a horog nem ül rendesen.
Halam ekkor én még nem láttam csak társaim elmondása alapján leszek egyre feszültebb és idegesebb és Gábor barátom szavai sem nyugtatnak meg sőt
-Ez van vagy 50-kiló
Mire Győző
-Nem csak 45.
Lassan lopkodom vissza a damilom,óvatosan lépésről lépésre ,megkérem Gábort kapcsoljon lámpát.
Ekkor a csónaktól 10-15m-re megpillantom én is a halamat,hát az biztos hogy akkor nem a hidegtől remegtem!
Lassan 10 perce küzdünk és mintha erejével elfogyott volna halam, szépen lassan köröket írva a csónak körül ,egyszer csak felémfordul és méltóság teljesen a csónak mellé siklik.
-Nem olyan nagy
Szólalok meg,és ekkor már társaim is becsmérlőek.
-Ja
Válaszolnak.
Szépen kézzel beemelik halamat a csónakba,és akkor bújik belém a kisördög először ami ma már tudom nem más mint a C&R.
Órámra tekintek este fél nyolc.
-Hal megvan jöhet egy kis kultúra?
Kérdi Győző.
Én halamat bámulva csak bólintok , Ő nem szól semmit nem zavar,hagyja had gyönyörködjem halamban.
A kikötőbe érve felpányvázzuk és lekötjük a csónak mellé,aztán irány kultúrálódni,ma pláne jól fog esni mert nem én fizetek!
Reggel szándékosan abban az időben megyünk a halér mikor a helyi öreg partizánok meglepik a tavat és csónakos támadást indítanak szegány halak ellen.
G.Pista bácsi éppen a csónakomban álva ,próbálja kicibálni a kötéllel harcsámat,ami halamnak nem nagyon tetszik és az öreg verebet majd berántja a vízbe.
Én illedelmesen odaszólok neki
-Hé öreg raktál oda valamit?
-Vigyázzon nehogy megegye magát!
Aztán odabaktatok kiveszem a még mindíg feszülő madzagot kezéből,kioldom a csomót és szépen partra segítem halamat.
Na a vének tanácsa hamar össze is jön a parton,mindenféle értelmes szakmai dolgokkal zaklatva,minthogy
-Mekkora kampóval fogtad?
-Ez is kukoricára jött?
Persze mindenki kérdéséra illedelmesen válaszolok,a szakmai oktatás végére megérkezik a mérleg is,halam nemtúl hosszú de a hasa az feltűnően nagy.
Mérlegen 42kg-ot mutat.
Ekkor megint előbújik a kisördög belőlem(C&R) de ez a dolog akkoriban még nem volt ismert nálunk ,de mint én vagyok a jó példa,már éreztette magát a horgászokban.
És persze erős testi fenyítés hatása alatt is áltam megint!
A dolgot nem cifrázom ez a hal sajnos nem került vissza a vízbe,viszont a feldolgozása során érdekes dolgokat találtunk a gyomrában,nem mást mint 4db méretes teljesen friss csukát.
Bár én még mindíg vallom ahogy a nagy harcsák zömében a kishalakat eszik ,ez a történet számomra is tanulságos volt!
Hozzászólás
kopaszkukac112011.03.03.Látod Zsigaba,vannak emberek akiknek semmi sem tetszik,pedig az ember próbál a kedvükben járni!
És hát az irigység és a tudás szomj ezt hozza ki belőlük.
Pedig ha szépen kérdezne,még okosabb is lehetne!
ZsigaBa2011.03.03.Szerintem mennyetek ki a hóra, s játszódjátok le :)
kopaszkukac112011.03.02.Na PÁ-PÁPÁ
Farkasgyilkos2011.03.02.ha ha ha....szegény gyerek, kevés vagy mint abban a bizonyosban a vitamin! úgy halkan megsúgom nem a bojlira gondoltam! na pá!
kopaszkukac112011.03.02.Ne légy rám folyamatosan féltékeny!
Farkasgyilkos2011.03.02.te kis rigócska!tanulj meg olvasni a sorok között mielőtt szerintem a Deseda -tóra lemész!-tudod csak úgy halkan megsúgom néked....
kopaszkukac112011.03.02.Ja és pici cscsi-ha tudsz olvasni idén van meghívásom a Desedára is.
kopaszkukac112011.03.02.Oks csak légy szavatartó ember-ne hozz magadra szégyent!
Farkasgyilkos2011.03.02.pfff....!az az ismerősöd nem te vagy.látom nem érzed a dolgok lényegét igy befejezem!
kopaszkukac112011.03.02.Gyilok,lehet többet horgásztam azon a tavon mint te,de az biztos hogy ott is volt ismerősöm aki fogta a nagy harikat-csak szegény már fent kergeti az égí vizekben a halakat.
Farkasgyilkos2011.03.02.már szakállas a----)))).lemaradtál mert a desedai témába ütötted az orrod
kopaszkukac112011.03.02.Gyilok má megint mit nem értessz?
Kérdezz bátran ,csak értelmeset ha lehet!
Farkasgyilkos2011.03.01.----)))).
kopaszkukac112011.03.01.Kösz Dunai!
Gyilok megint kötekszel!
Dunai2011.03.01.***** jó írás! A kulturális része külön hitelessé teszi az egészet, bár a guta ütögetett, hogy első nap miért nem vittetek magatokkal felszerelést...:D
Farkasgyilkos2011.02.28.mola. még azt sem.nem eszem az ugrasztásod.Tudom te vagy a sirály a folyóinkon,és őrizd meg e tekintélyt.
RAGARDA662011.02.28.Sziasztok!
kopaszkukac112011.02.28.Szevasztok.
Normális hangnemben nekem mindenki haver!
molamobil2011.02.28.Látod kukac, már majdnem bocsánatot kért, Farkasgyilkos nem öl kukacot csak farkast!
ZsigaBa2011.02.28.Jó a sztori, jól is van megírva. Pont a végétől lesz hiteles. 15 évvel ezelőtt még nem volt divat a c&r.
jager2011.02.28.Az írás kiváló és a horgászat nagy élmény lehetett gratulálok.
Farkasgyilkos2011.02.27.nincs kérdőjel! ezt hallottam ,hogy kihánnya.Őszintén nem megbantásra hajtottam .inkább rácsodálkozás volt az a : van ilyen biztos. mondatom. bocs ha félrevezetö volt eme mondat
kopaszkukac112011.02.27.Gyilok a hát a tied nem -van ilyen biztos?
Őszintén ezt nem kötekedésnek szántad?
Farkasgyilkos2011.02.27.A kötekedésről annyit,olvasd előröl.Az első hsz-ban hol van a kötekedés?Kérek engedélyt....)).
kopaszkukac112011.02.27.Gyilok bírlak téged pláne így este!
Lefárasztod az embert,jobban alszik.
Nincs itt észosztás,ha nem tünt volna fel mi akik eszmecserét fojtatunk egymással vagy személyesen vagy a hónapok alatt bizalmasan de ismeretséget kötöttünk egymással.
Közös pecákon veszünk részt vagy igyekszünk közös pecákat megszervezni.
abban igazad van hogy nem mindenki az aminek látszik,de erre való a személyes találkozó.
Ne kötekedj inkább próbálj meg csatlakozni-SOK EMBERBEN KELLEMESEN CSALÓDNÁL!
És ha olvasod a dolgokat láthatod hogy pl én is sok dologban kérdezek!-persze nem mindíg azért mert nemtudom a választ nade ugye ez egy horgász oldal itt horgászni kell!
A féligc&r ben is van igazad,de mint mondtam 25-horgászat és a multam nem tagadom meg a jövöm meg a vízparton alakul!
Farkasgyilkos2011.02.27.Mola az idén még nem de nem is rázom magam itt minden nap és osztom itt a félig c&r felfogást!kuki most leszek böszme:tanujj gyerek me megbux
kopaszkukac112011.02.27.Ja és még anyit javaslok gyilok-szépen sunyiba halkan csak olvazd miről írnak a nagyok TANULJ ÉS NE KÖTEKEDJ.
A böszmeségeid lejáratnak csak!
kopaszkukac112011.02.27.Gyilok többet pecázok mint te azt gondolnád,3 vízparti nyaraló szóval van miből csemegéznem.
Nemvagyok sztárman csak 25-éve intenzíven horgászom,általában nem is rossz vizeken,és hát vannak horgászok akiktől sokat is tanultam.
Tudod idén már túlvagyok pár süllőn is,igaz eddíg csak 1-szer mentem süllőzni.
SZERENCSE VAGY TUDÁS? ezt rádbízom döntsd el te!
molamobil2011.02.27.Gyilok te szoktál? Mert kukacnak van fent halas képe, neked viszont nincs!
Farkasgyilkos2011.02.27.Má bocs de nem gondoltam semmit!jó pap is holtig tanul!kukika lehet te vagy itt a sztárman a honlapon!A kérdés :szoktál horgászni is?A virtuálison kivűl.
kopaszkukac112011.02.27.Mol gyilok egy VÉRPROFI,nem lehet félre vezetni!
Lassan tanácsokat fogok tőle kérni!
molamobil2011.02.27.Én is fogtam kint olyan harit aminek a gyomrában volt 5 csefaló szerintem jó 3kg összsúlyban, mégsem hányta ki!
kopaszkukac112011.02.27.Gyilok örülök hogy pár dolgot hallottál vagy esetleg olvastál(ezt kétlem) a harcsával kapcsolatbam,amúgy az hogy te mit gondolsz nem nagyon hat meg.
Aki meg ért hozzá az tudja mi lehet és mi nem,de javaslom pár harcsás könyv megtekintését és olvasását az majd segít rajtad!
Farkasgyilkos2011.02.27.Nem piszkálódásból,de sztem ami valahol bemegy az ugyanott ki is tud jönni! Azt meg a pontyon látszik a harapás nyom! Ettől a történet jo !Csak a sztem a mérlegelésnél vége kellett volna lennie
kopaszkukac112011.02.27.Gyilok 40cm csukákat érdekesen hányna ki!
Azten meg ugye akkor a sok hozzád hasonló nagytudású honnét szedné hogy 5kg-os pontyokat esznek?
RAGARDA662011.02.27.kukac!
Neked kisebbségi érzésed van?
Farkasgyilkos2011.02.27.Szép sztori! Bár Én még nem fogtam nagy harit,de úgy hallottam mindig kihánnyák gyomortartalmukat. Hát a tied nem!)))) Van ilyen biztos.)))).
kopaszkukac112011.02.27.Rag már megint fikázol?
Valamelyik 37-es
RAGARDA662011.02.27.-vagy-
RAGARDA662011.02.27.Mondjuk ha a gumicsizma nem 76-os, akkor kinéz vgy 20 kg-nak....
RAGARDA662011.02.27.Húzd ki magad, kocsog! :)
kopaszkukac112011.02.27.Rag a te + - iv kritikádra végképpen büszke vagyok!
kopaszkukac112011.02.27.Mol kb 15-éve,vagy régebben.
Amúgy köszönöm a dícsérő szavakat úgy érzem meg is szolgáltam értük.
molamobil2011.02.27.Jó lett kukac! Grat! Hány éve történt ez?
RAGARDA662011.02.27.Jó kis történet, jól megírva!
Gratulálok, kukac!
 
Mivel a halak szájában nyelv helyett csak egy nyelvcsonk található, csak nagyon kevés ízlelőbimbó helyezkedik el. Ezzel szemben bizonyos halfajoknál az ízek észlelésére a bajuszszálakon található számos receptor felel. Ilyen például a ponty is, melynek bajuszszálai mellett a hasán is találhatók ízlelőbimbók. A legtöbb hal így a ponty is, különbséget tud tenni a sós, édes, savanyú és keserű ízek között.