Cikk oldal
2011. 10. 10

Tornijjo: Pisztrángozás az El Cardeneren

Pisztrángozás az El Cardeneren

Július 24.-én délután hirtelen döntöttem el,hogy komoly kihívással nézek szembe.Igazi vad környékre vágytam távol mindentől,ahol csak egyedül lehetek egy olyan vidéken,mint az El Cardener kisfolyó.A fotózás és a természetben való gyönyörködés mellett még horogra csalhatok egy-két sebes pisztrángot, terveztem gondolatban.Az El Cardener Katalóniában található, San Lorenc kisfaluhoz és Solsona városához közel folyik,de a San Lorenchez közel eső szakaszon szerettem volna próbálkozni.3 évvel ezelőtt egy katalán barátom mutatta meg nekem ezt a zabolátlan, hideg vízű folyót.Bevezetett a rejtelmekbe,elárult néhány praktikát is,hiszen 20 éve jár ezeken a vízeken,jó ismerője a környéknek.Két korábbi látogatásunk alkalmával mindig egy ponton megálltunk és a fentebb elhelyezkedő szakaszt már nem horgásztuk meg.Én ide vágytam!Ide mindig csak egyedül mentem. Ez a látogatásom sem történt másként.A pisztrángozást ezen a helyen mindig a folyó és a terep alakulatok szabják meg. Felszerelésem egy teleszkópos 165cm hosszú, 2-15 gramm dobósúlyú botból és egy kis orsóból állt, amire lehellet vékony fluorokarbon zsinórt csévéltem.Csaliként 1-es és 2-es Mepps körforgókat választottam,amik itt mindig sikert aratnak,ezüst és arany színben.A két színt mindig annak függvényében cseréltem,amilyen helyen pergettem, a fényviszonyokat figyelembe véve.Árnyékos helyeken az ezüst színűt,naposabb részeken pedig az aranyat kötöttem fel.Fontos momentum,hogy a körforgókon lévő hármas horgokat egyes horgokra cseréltem.A horgok szakállát fogóval nyomtam le,hogy minél kevesebb sérülést okozzak ezeken a nemes ragadozókon.Spanyolország sok pisztrángos vízén,ahol a pergetés engedélyezett a csalikon csak egy horog használható szakáll nélkül.Ez nagyon humánus megoldás és a halnak van esélye a menekülésre minimális sérüléssel,nagyon jó dolognak tartom.(megjegyzem ezen a helyen a legyező horgászat szinte lehetetlen,nagyon limitált számú helytől eltekintve,ami néhány állást jelent)Aki nem így tesz, az komoly büntetésre számíthat,bár ahova én tartottam,nem kellett aggódnom amiatt,hogy valaki a közelembe tud férkőzni,legyen az ellenőr vagy szimpla halandó ember:)
Tudtam mire számíthatok így a lehető legkönnyebb ruhát vettem magamra,kis rövidnadrág,atléta(ezt mindig megbánom a szederindák miatt),sziklamászásra alkalmas strapabíró cipő,egy kis mellény a csaliknak, a fényképező és persze a pergetőbotom.A célállomásra érve enyhe szél fogadott.Egy kilométer gyaloglás után elértem az első állomást ahol beélesíthettem a horgászszerszámot:)A torkom elszorult, mint mindig az első dobás után és feszült figyelemmel vezettem a körömnyi villantómat a 17 fokos gyors folyású vízben.
Ez igazából számomra nem csupán csak a hal megfogásáról szól, különböző fondorlatos módszerekkel,hanem arról is milyen szépen használja az ecsetét a természet és mennyire jó érzés teljesen beleolvadni,ennek aktív részese lenni.Többször megálltam és elcsodálkoztam azon,milyen szépek a sziklák és kövek amelyek útját állják a folyónak.
Változatos formájú és alakú kövek tanúskodnak arról,hogy az évezredek folyamán milyen alakító munkát végzett rajtuk a folyó, a sebesen rohanó zöld víz.Mivel folyással egyirányba a körforgót dobni lehetetlen,mert mindig kiviszi a vízből a csalit,ezért felfelé dobáltam,átdobtam gyors részeken majd a lassúbb langókba vezettem a meppset.Az igéző jéghideg vízben a legtöbb esetben kísérte pisztráng a csalimat, néha kettő is.Méretük a 19-28 cm-ig terjedt, amit ezen a szakaszon fogtam.A szabály diktálja,hogy 19cm alatti halatt elvinni nem lehet.Erről a helyről sohasem vittem haza halat.Valami varázsa van az El Cardenernek, a maga meghódíthatatlan részeivel.Minden kifogott pisztrángra mintegy csodára tekintettem, a természet egy kimunkált ékszerére,amit mindig visszaadtam Neki!
Minden helyért ahol csalimat szerettem volna bevetésre küldeni keményen meg kellett küzdeni.
A sziklákat szeder nőtte be,olykor látni sem lehetett az alatta biztos pontnak számító sziklákat,de tudtam csak biztosra léphetek.Itt ha valami történik nincs segítség,minden telefon elnémul ezek között a sziklák között.Az ember igazán egyedül érzi itt magát.A sziklákon sokszor nem lépni kell, hanem ugrálni és a megfelelő pillanatban megállni.Gondolkodni kevés idő van, előre kell kifigyelni a helyes útvonalat.
Ha nem sziklák, akkor áthatolhatatlan szedresek állták utamat.Bozótvágó kést vagy effélt sohasem használok,a peca végén ennek nyomát viselem lábamon és kezeimen.De akkor, abban a pillanatban szinte nem érzek semmit a kihívás okozta "adrenalintúltengés" miatt,sokszor csak a túra végén konstatálom a sérüléseimet.
Lábaim mind messzebb és messzebb vittek,minden meghorgászható hely egy új kihívást rejtett magában. Sokszor tévedtem olyan helyre, ahová horgász egyáltalán nem vagy csak nagyon kevésszer tette be a lábát.Hajtott az ismeretlen érzése és akárhányszor megcsodáltam és hadba indítottam pergetőszerelésemet,újra és újra át akartam élni ezt a semmihez nem hasonlítható érzést.
Minél feljebb haladtam a folyásiránnyal, annál szebb pisztrángtanyák tárúltak a szemem elé.Körforgómat a sziklák mellé juttatam pontos dobásokkal. Minden alkalommal a kapás pillanatára gondoltam és nem egyszer sikerült is megfognom a halak legnemesebbikét.
A fogás mindig megörvendeztetett, lévén, hogy a kapások alkalmával az áttetsző vízben láttam, milyen vehemensen vetették rá magukat az általam felkínált csalira.Továbbra is úgy gondoltam bírom energiával és egyre távolabb kerültem a kiinduló ponttól,de a kitartás és az ismeretlenbe való vágyakozás új arcát lebbentete fel a hamisítatlan természet.
Az est közeledtével sikerült még becsapnom néhányat a hideg vízek ragadozóiból. Elkápráztatott gyönyörű színük és izmos testalkatuk....és a fogakról nem is szólva.A nap a horizont felé közelített és vissza kellett fordulnom,mielőtt búcsút int a Földnek.
Jól meg kellett jegyeznem milyen útvonalat terveztem ide felé jövet és ezt az utat követve fél órámba nem telt és újra a kiinduló pontom voltam ,de visszafelé megálltam néhány fotó erejéig.
A meredek járható:) úton bandukoltam felfelé.Leizzadtam és kellemesen simogatott a völgy felől érkező lágy szél.Elfáradtam és úgy éreztem,hogy az a vágy ami hajtott,most elégtételt nyert. Lábaimban a jól eső fáradság lett úrrá,lepergett minden előttem ami az elmúlt 2 órában történt.Boldog voltam és végtelenűl elégedett.Mindent megkaptam amiért eljöttem ide. Cinkosom volt a bennem élő szenvedély és a természet szeretete, tisztelete.Visszanéztem az úton és megfogadtam: visszatérek!


Ui:A fotókat megnézhetitek a:http://morytta.blogspot.com,bal oldalt!
Hozzászólás
Pisztrangasz2011.12.30.Jó Hely lehet de nekem inkább a kis hegyi patakok és a zegzugos helyeken való pisztrángozás jön be , de nem mondom hogy nem próbálnám ki nagy vadvízi folyókon.
 
A NOT-A-KNOT (csomó nélküli kapocs) kapoccsal nagymértékben nő a zsinór valós, szakítószilárdsága, mivel azt nem terheli csomó.