Cikk oldal
2011. 11. 18

Szabozee: Az első harcsa...

Az első harcsa…

A legtöbb horgász titkos vágya egy gigászi hal kifogása. Van akinek sikerül, van akinek nem. Nekem szerencsém volt, hogy a sors összehozott régen egy öreg bajszival. Egy tavon, pontyozás közben akasztottam, véletlenül. Mióta kizárólag csak pergetek, sokszor eszembe jut, hogy milyen lett volna wobblerrel elejteni. Sajnos azon a kis folyón ahol a legtöbbet horgászom, nem jellemző a jelenlétük. Viszont az elmúlt évek nagy áradásai talán jótékonyan változtatnak majd a halfaunán.
Augusztus elején történt, egyik délután horgászni indultam. Társammal elkezdtünk dobálni, egymástól úgy száz méter távolságot tartva, hogy ne zavarjuk egymást. Már erősen alkonyodott mikor furcsa dologra lettem figyelmes. Egy buffanós harcsarablást hallottam a távolból. Ez nem lehet, itt nincsenek harcsák, elmélkedtem magamban. Már javában sötét volt, amikor ismét durrantott, most már jóval közelebb. Sietősre vettem a lépteimet, hogy közelebb kerüljek hozzá. Ismét rabolt, már szinte dobótávon, megálltam és füleltem, nyilván való volt a jelenléte, de látni nem láttam a korom sötét miatt. Úgy döntöttem, hogy bevárom a társam. Ahogy megérkezett rögtön mondta, hogy ő is hallotta a rablásokat, ez bizony harcsa! Miközben boncolgattuk a témát, tőlünk lefelé, a folyó túloldalán ismét lecsapott a bajszi. A hold tükrében épp láttuk a pontos helyét, nem volt nehéz észrevenni. Társam rögtön közelebb ment, hogy rá tudjon dobni, én mozdulatlanul figyeltem. Pontosan csobbant a duci csörgős wobbler a még fodrozódó vízen, szépen vontatta át a sodráson, majd mikor kiemelte volna a harcsa ismét támadott! Sajnos mellé vágott, de legalább megmutatta magát! Pontosan nem láttam, de társam elmondása szerint nem a pecsenye kategóriába tartozott! Meglepődtünk rendesen, dobáltunk aztán minden csalit, de a harcsa már nem jelentkezett. Jó pár álmatlan éjszakám volt a kalandunk után, és elhatároztam, hogy én bizony megfogom azt a halat!
Sokat gondolkodtam, hogy milyen wobblerrel lennék a legeredményesebb. Mivel szürkületben vagy éjszaka fogok pergetni ezért a szín egyértelmű volt: gyöngyház has és oldal, fluo zöld hát. Ez a kombináció más halakra is igen fogós volt. Ami a testet illeti, zömöknek kell lennie, hogy csobbanjon és ellenálljon egy nagyobb harcsa fárasztása során fellépő erőnek. 1mm-es rozsdamentes acéldrót végtelenítve, Predatek kulcskarikák, erős VMC horgok, mindez hét centi hosszba sűrítve. Végezetül hogy az erőgépem képes legyen a mozgásra (wobblereknél ez nem hátrány) kétrészesre álmodtam. A gondolatot tett követte, a következő napokban elkészítettem a harcsás wobblert!
Már csak a megfelelő alkalomra vártam, hogy bevethessem az új csalit. Épp délutános voltam mikor nyolc óra körül csörgött a telefonom. Öcsém volt, - haza megyek, elvigyelek? (egy munkahelyen dolgozunk) Rögtön a közeledő viharra gondoltam, a sötét éjszakára, a harcsákra, és a kérdésre kérdéssel válaszoltam, - elviszel a folyóhoz? Megőrültél, hangzott a válasz, - meg, és már robogtunk is a harcsák felé. Ahogy kiszálltam a kocsiból a gáton tudtam, hogy a vihar hamarosan ideér, nincs sok idő a horgászatra. Fejlámpát nem akartam kapcsolni, ezért emlékezetből közelítettem meg a vizet. A nyomasztó hőségben, gombóccal a torkomban, mérges szúnyogokkal a hátam mögött lopakodtam, és közben a fülem radart megszégyenítve pásztázta az étert. Aztán megtörtént amiért jöttem, egy harcsa rablás törte meg a csendet. Hát itt vagytok megint, suttogtam magamban és lecsatoltam a wobblert a bot akasztójáról. Kivártam még egy picit, közben úgy szorítottam a nyelet, mint az ovisok az első nap, az anyukájuk kezét. Dobtam. Csobbant, ahogy elképzeltem, megindítottam, szinte láttam ahogy kígyózik, majd rögtön rávágott egy harcsagyerek.
Akkor, abban a pillanatban olyan érzés kerített a hatalmába, ami még soha! Visszaengedtem a kis harcsát, nem dobtam többet, leültem, a botot magam mellé fektettem, és néztem a sötétségbe. A pár éve elejtett nagy harcsa jutott az eszembe. Arra gondoltam, hogy talán nem is a halak mérete a lényeg, és hogy hány darabot fogtunk, és hogy a haverok mit fognak szólni. Sokkal fontosabb az elejtés körülménye, az élmény hogy túljártunk a hal eszén, hogy az elképzeléseink helyesek voltak, tudatosan fogtuk nem pedig véletlenül. Melankóliámból az eső billentett ki, és elégedetten indultam
Hozzászólás
25ego2011.12.21.Még több hasonló kalandba legyen részed.Megérdemled!
IstyFishmaster2011.12.01.Remek írás és nagy igazság van benne. ;)
molamobil2011.11.21.Lájkolom!
brotherzsolt2011.11.19.Szép-szép, de a wobi fotója megint lemaradt!! :D Grat. az íráshoz, klassz lett!
 
A süllő (Sander lucioperca) világrekordját Friedrich Kraus tartja 1990-ben fogott 116 cm hosszú, 18,70 kilogrammos zsákmányával. A fogás a Duna ausztriai szakaszán történt.