Cikk oldal
2012. 08. 24

birkman: Majálisi potykák

Majálisi potykák

Hihetetlenül meleg lett a majálisi hosszú hétvégére. Izzik a flaszter, a villamos sínek fölött vibrál a levegő, az emberek a szerelvényeken fintorogva húzzák el orrukat egymás szagától, a város pedig portól és üzemanyaggőztől fuldoklik. Epedve várom, hogy végre a vízparton lehessek, leseperve magamról az urbánus szennyet. Őszintén megvallva célállomásom nem esik túlságosan messze a város mocskától, de azért mégis hamarabb mondható zöldövezetnek, mint a fővárosi Feneketlen-tó.
Hűséges hátizsákomat ezúttal is degeszre tömtem, nyöszörögve vetem rá a vállamra. Remélem, nem hiányzik belőle semmi, a súlya legalábbis erről árulkodik.
Terveim egyértelműek: pontyot szeretnék fogni még mielőtt a fajlagos tilalom miatt tiltott gyümölccsé nem válnak! Ennek megvalósulása érdekében úgy döntöttem, hogy a Soroksári-Duna Molnár-sziget mögötti Kis-Duna ág lesz a horgászat helyszíne. A tömegközlekedés megpróbáltatásai és minden vicces és kevésbé vicces szituációi után alaposan megizzadva csomagolom ki a batyu tartalmát.
A horgászhelyet jobb kezem felől alacsony sásos, míg balról magasabb nádas szegélyezi, tipikus egy személyes állás. Valószínűleg ezért nem foglalták el eddig, mert a parton mindenfelé pecások lógatnak, a szomszédomban pedig egy jó hangulatú kamasz társaság hajigálja a nehéz önetetős szerkóit. A levegő forró, tökéletes strand idő van, gyorsan le is hajingálom magamról a felesleges ruha darabokat, miközben neki állok az etetőanyag előkészítésének. Az alapot a makói nagymenő adaléka adja, ehhez mixelem az áttört száraz kenyeret és jócskán borítok bele csemegekukoricát és egy kis bónusz folyékony aromát.
Úszós szerelésekkel készültem, megszoktam már, hogy az egyik boton waggler van, a másikon pedig hagyományos balsafa testű úszó. A mélységméréssel gyorsan végzek, mert rá jövök, hogy itt egy szabályos teknővel van dolgom, ami hozzávetőlegesen másfél méter mély a parttól 15-20 méterre egyaránt. Gombócolás, csalizás, bedobás, kezdődjék a muri. A két úszót egymástól kb 10 méter távolságban helyeztem el és most szépen dobálja őket az egyre erősödő szél miatt a hullámzás. Nem szeretek szélben horgászni, de újra meg kell próbálni alkalmazkodni hozzá.
Közben szemközt két idősebb horgász kezd el csónakjába pakolászni, gyors beevezés és előkészület után szinte azonnal elkezdik fogni a darabos kárászokat és dévéreket. Etetett lehet a helyük…
Elhatározom, hogy nem hagyom magam, ezért folyamatos ritmusban, úgy 10 percenként lövök az úszók köré egy kis csemegét. Nem is kell soká várnom én is elcsípek egy szép dévért. Ezután újra csend, a kamaszok a szomszédban valamin harsányan röhögnek, a szél pedig tovább dobálja úszóimat. A két öreg alaposan lealáz, mert amikor jó három óra után kijönnek büszkén mondják, hogy fejenként legalább húsz halat engedtek vissza. Én ez idő alatt továbbra is egy szem dévéremmel szomorkodok, elég kényelmetlenül érzem magam e miatt. Felhagyok a folyamatos ráetetéssel, kezdek apátiába süllyedni sikertelenségem okán. Semmi gond, biztatom magam előttem az este, az éjszaka és a holnap délelőttje. Csak ez a ricsaj ne lenne a szomszédban! Szerencsére a kamaszok kezdik megunni a dolgot, mert, ahogy átpislogok hozzájuk már kezdik összetologatni a teleszkópokat. De ne nagyon pislogjak én más fele, mert látom, hogy a baloldali úszóm igen gyorsan oldalaz! Finoman beemelek a halnak, ami ezután komoly fordulatra kapcsol és vadul kezdi tépni a zsinórt az orsóról. Kénytelen vagyok adagolni a zsinórt mert a matchbot orsóján lévő 20-as damil ugyan nem mondható nagyon vékonynak de azért vastagnak sem és a hal mozgásából és húzásának erejéből ítélve a horogra csalt áldozatom nem retúr lesz. A ponty, mert sejtem, hogy az lesz, immár jó két perce megvan és továbbra is erősen védekezik, sőt taktikát változtat, a nyílt víz helyett a sekély nádas részt szemeli ki magának, ennek nem örülök, mert eléggé eltávolodott tőlem. Kénytelen vagyok utána menni és zsinórt lopni tőle. A nádas fölött megpróbálom üggyel-bajjal átemelni a damilt, a botot, szorítok a féken és elkezdek durvábban bánni a hallal, ami mindezek ellenére beugrik a nádba. Közben a szomszédban a srácok felfigyelnek a csörtetésemre és most itt állnak ketten is mögöttem szájtátva. Pontyom fantasztikus élni akarásról tesz tanúbizonyságot de velem rossz lóra tett mert utána gázolok a nádba és kizavarom onnan, szerencsémre nem tudta komolyabb torzsára feltekerni magát. Ekkor sikerül megpillantanom is, első felindulásra nagy izgalmamban ötösre saccolom. A nádban folytatott csata kissé megviselhette mert most már jóval szelídebben húz, itt köröz a közelemben, a matchbot nagyokat hajbókol, igazi élvezet a fárasztás. Közben az egyik srác már a szákomat szorongatja a kezében, hogy majd akkor ő! Nem-nem szó sem lehet róla, még a végén a suta kamasz leverné a szép potykát a horogról. Nem is kell sok idő és szépen bele csúsztatom a merítőbe a pihegő potykát. Szép egészséges pikkelyes ponty, maradjunk annyiban, hogy 4 kilós lehet. Remek, ezek szerint beérett az etetés és sikerült egy kis produkciót is csinálnom a pattanásos képűeknek, akik ezek után folyamatos kérdésekkel bombáznak. Hogy akkor mire jött? Hányas a zsinór? Mivel etetek? Ők még itt sosem fogtak ekkorát! Elképedésük pedig akkor teljesedik ki amikor kijelentem nekik, hogy ez a hal bizony hamarosan újra itt fog úszkálni. A ponty szépen vissza is ment, kecsesen elúszott, a srácok pedig nyálcsorgatva odébb álltak.
Ahogy elkezdett a nap lefelé bukni, a halak az etetésen egészen megvadultak. Csak pontyok jöttek, legalább 30-40 darabot fogtam ki belőlük, kárászt, keszeget nem fogtam. Sajnos csak minden tizedik példány volt méretes, az első hal lehetett a bandavezér. Közben egy tepsis kettest azért a haltartóba csúsztattam és igen jól szórakoztam. Az egyik botot ki is kellett venni, mert kettőre képtelenség lett volna figyelni. Ahogy besötétedett a kapások is megszűntek, vagyis inkább a pontyok kapásai, mert helyükbe a fránya törpeharcsák tolakodtak be, nem volt kedvem velük kínlódni, így aztán úgy döntöttem, hogy belebújok a hálózsákba.
Hajnalban már a derengő fényben talpon vagyok, alaposan beetetek és máris a helyükön ringatóznak az úszók. A szomszédos helyre eközben látom, egy öreg úr pakol. Az ezerkettes zsigából előkerül a kis kempingasztal, és a kis sámli mellett a nagy horderejű, a 80-as években még modernnek számító üvegszálas botok. Diszkrét pakolászás után rövidesen a víz közepén landolnak az öklömnyi etetőkosarak. Az öreg úr felcsípteti a pezsgős dugókat a botok végéhez és miután alaposan becsapkodta a Lada minden ajtaját, leül a kis sámlira a botok mellé és elkezd szalonnát majszolni tv-paprikával. A halak azonban nem hagyják az öreget falatozni, irtózatos csattanással vágódik a bothoz a jól belógatott dugó, az öreg már-már hanyatt esve ver oda a halnak, valamit morog magában szinte sértve érzi magát, hogy megzavarták nyugalmában és elkezdi parírozni a kamikaze pontyot. Akciódúsnak egyáltalán nem mondható fárasztás után jó hármas körüli tükröst terel a szákba. Közben nálam is újra beindul a bolt. Több most a nagy hal, két hármasat én is kiveszek és vissza engedek 8 óráig. Azt követően már ritkul a kapás és az én lelkesedésem is alábbhagy, az öreg is könnyedén megfogja a kvótát és ő is pakolászik már. Lám-lám, ha eszik a hal bármivel meglehet fogni…
Hazafelé a HÉV-en zötykölődve fáradtan ugyan, de boldog megelégedettséggel nyugtázom majálisi horgászatom igen jó eredményét. Soha rosszabbat, bár tudom ez sajnos képtelen óhaj!

Hozzászólás
Még nincsenek hozzászólások.
A harcsázáshoz otthon tartott piócákat amennyiben rendszeresen csirkemáj darabokkal etetjük rövid időn belül jelentős testtömeg növekedést érhetünk el.