Cikk oldal
2013. 01. 31

szimix: 27,2 kg 266 cm csuka

Totum.blog.hu

- Peti, menjünk ki Csurgóra, meg kéne fogni azt a halat, amelyik a legutolsó alkalommal szakított! - Inkább Agárdon kéne, ott sokkal kényelmesebb. - De nekem dolgom van Fehérváron, onnan már csak egy ugrás. Bemegyek érted, és együtt kiautózunk! - Háát... majd reggel hívj, meglátjuk, hogyan alakul! Mindig ez megy. Ontom a jobbnál jobb ötleteket, de ugye, milyen nehéz a kényelmet, megszokást az ismeretlenre cserélni? Pedig ez egy jó tó, ám csak kevesen tudják. Egy gyönyörű völgyben a Gaja-patak duzzasztja, és bár hosszában majdnem át lehet dobni, méretét messze meghazudtoló élményeket ad. Nyáron kezdtünk odajárni István sógorommal (ő ismerte a helyet), állította, hogy tavaly sorban fogták ott a pontyokat, és rengeteg kárász is akadt. Aláírom, az első alkalommal vagy 5 kiló karcsit szedtem ki match-bottal, de jó ideig pontyot nem láttam, csak a sztorikban. Aztán beütött a nyári kánikula, és már a mesék is elpárologtak a forróságban. Időről időre megjelent egy pali, valami ezeréves üvegbottal, beszórt a part menti, vízre lógó bokor elé egy marék konzervkukoricát, és ott fenéken úszózott. Egyszer láttam fogni valamit, de a büfések állítják, onnan szokott szép potykákat kirángatni. Mi rendületlenül a tó közepére dobálva folytattuk a nagy semmit. Ismerős? Egyik nap már reggel óta aszalódtunk a napon, valami csekély eredménnyel, amikor megérkezett egy fiatalember, kicsit beetetett a tó közepére, és rádobott match-bottal. 3-kor érkezett, fél óra múlva megakasztotta az első, majd újabb óra alatt még két szép pontyát, élvezettel kifárasztotta őket (viszaengedte mindet), majd hazament. Mi pedig csak néztünk egymásra, mint két igazi balfék. A sárga irigység evett. De legalább felébresztett, immár biztosan tudtam, változtatnom kell! Ekkor már egy ideje bojlielőkére fűzötten csaliztam, ezt egy picit módosítva, szivaccsal lebegtetve bedobtam a bokor elé, ami így alig 5 méterre a parttól van, maximum 15 méterre magam mellett. Innentől a rászórt marék kukoricára időről-időre megjelent egy-egy ponty, néha megfogtam, de sokszor visszaszaladtak a bokor alá, ami nemcsak árnyékot adott nekik, hanem a belógó ágakban rendre szakítottak is. Ok, gondoltam, most két dolog következik: megpróbálok bemenni a tóba, megtisztítani a terepet, és fonott főzsinórra váltok. Az eredmény az lett, hogy immár ki tudtam tépni őket a bokor alól, és a nyílt vízen már ki tudtam fárasztani a 2-3 kilós nyurgákat (pl. 3 kg / 45 cm, igazi torpedók voltak). Aztán megjött a lehűlés, máshová bújtak a nagyobb békés halak. Eközben folyt a kiképzésem a Velencei-tavon, lestem, ahogy kezdenek átállni a többiek süllőre, csukára. Utánaolvastam a neten, szereltem hetekig, jöttek a próbák. Az eddig bokorszaggató pontyozásra használt rövid karbon teleszkópost, amelyiken vagy 40 méter 20-as fonott zsinór volt, átszereltem kishalasra, és irány Csurgó. Történetünk itt tér vissza az eredetileg szánt mederbe, a csukákhoz. Egyszer már akasztottam egy bitang darabot itt, csakhogy az pontyozás közben történt, kukoricára kapott. Szerencsémre fonott előkezsinórral szereltem, így nem harapta el... nem azonnal. Mivel csak egy ici-pici merítőszákom volt, csak a feje fért bele, a merítéskor kifordulva visszagurult a lejtős partról a tóba, és ott aztán már lerágta magát. Mondogattam mindenkinek, hogy egy méteres lehetett, de szerintem senki sem hitte el, ami érthető is a horgászmesékben szereplő, vízből soha ki nem emelt, és ettől rögtön szörfdeszka hátú halaknak a mese születése óta eltelt idővel egyenes arányú növekvését figyelembe véve. Most azonban készültem. Vagyis azt gondoltam. A felszerelésből legalábbis ez következik: egyszerű shimano hyperloop 4000RB orsó, 3,1 m-es, 40-80 grammos teleszkópos karbon DAM bot, vagy 20 éve vettem, 9 kilós harcsát már látott (amikor kölcsönadtam fél órára), 25-ös főzsinór végén 40 méter 20-as fonott, rajta búvárúszó, drótelőke, élő csali. Mivel csak álmaimban szerepelt egy akár 40 centis jószág is, mellette spiccbottal fogdoztam az ezüstkárászokat, remekül telt az idő. Aztán csak azt hallom, koppan a karika jelző a boton (csalizó nyéltartóba állítva várta sorát, vagy 2 métert lógott róla a jelző, ez 4 méter zsinór). A bevágás után olyan érzésem volt, mintha egy betontuskót akasztottam volna. Aki már fárasztott betont, az tudja miről beszélek. Én ugyanis rendszeresen műsort adok a közönségnek a karikába hajlott bottal fárasztott csónakkikötővel, ilyenkor az a cél, hogy legalább a többiek jól szórakozzanak. Na, de vissza az akcióhoz. Ez a "lény" elindult a pontyozásból megismert bokor felé, pedig direkt jó messze kínáltam fel a vörösszárnyút. Betekertem a féket, megállítottam a futást. Aztán már csak azt hallottam, ahogyan a fonott, 15kg-os szakítószilárdságú zsinórom óriási csattanással elszakad. Döbbent, néma csönd. Így utólag az látszik valószínűnek, hogy a kapásjelző feltekeredett a botra, és ott a zsinór önmagára szorulva megadta magát, fonott, vagy sem. Azért ez zavart. Idegesítő dolog, ha az ember elbénázza élete halát. Ráadásul egyedül voltam, még másra sem tudtam kenni, hogy miért történt így, ami pedig nagy könnyebbség ilyen esetekben. - Peti, most indulok, elrendeztem a dolgaimat Fehérváron, jössz? - Agárd? - Nem, Csurgóra, bemegyek érted, menjünk együtt? - Nem, nem, megyek utánad külön autóval. (Na persze, ha uncsi, legyen mivel menekülőre fogni.) A tóhoz autóval bemenni nem lehet. Kábé 147 kilómétert kell gyalogolni a parkolóból egy földúton (annyinak fogod érezni te is teljes menetfelszereléssel), de a látvány sok mindenért kárpótol, egyszer csak előttünk a rét, körben az ősztől ezerszínű erdővel,a még éppen párától füstölgő tóval. - Peti, te nem szerelsz? - Nem, csináld csak, kifújom magam, hadd csodáljam a tájat! (Aha, még mindig nem hiszed, hogy a tutiban vagyunk, nem akarsz potyára pakolni.) Az egyik bot bement vizigolyóval lebegtetett halfarokkal (Péter tanítása nyomán), a másik szerelékre búvárúszón egynyaras élő kárász került. - Peti, nem szerelsz? - Még egy kicsit nézelődöm. - Jó, akkor menjünk fel a büfébe, igyunk egy kávét! Épp kiültünk a padra (kb. 50 méterre a parttól), még a poharat a számhoz sem tudtam emelni, amikor a halfarokkal szerelt botra nézve úgy láttam, mintha megemelte volna valami a jelzőt. Pohár le, rohanás. (Még azt nem kérdeztem meg, mennyire nevettek azon, ahogy szaladgálok). Itt a főzsinór 24-es, a dobóelőke 35-ös (hiszen a nyárról maradt pontyozóra szereltem a cájgot), de annyi eszem azért volt, hogy drótelőkén kínáljam a csalit. Élvezetes, izgalmas fárasztás után Péter megmerítette a halat. - Peti, húzd jól fel az egyenes terepre, nehogy visszaguruljon! - Ez szép, van bilincsed? - Nincs, de hát úgyis megy vissza. - Szájfeszítő? - Az mi, az? Olyanom még sosem volt. - Mivel veszed ki a horgot? - Van egy jó hosszú, görbe ércsipeszem ... basszus, otthon hagytam, a feleségem elkérte, hogy a macskának be tudja adni valami keserű orvosságot. - Várj, elkérem a büféstől a simsonját, van nekem kint a kocsiban. SMS a haveroknak: 7,2 kg / 83 cm (9h40-10h02). Válaszok: Gratulálok!!!! / Király, fotó? / Az gyönyörű, nagyobb, mint a rekordom. pusztulj :) vidd haza, nagyon finom ám! / Na eszt nnemm hiszemel!!!! Péter balra el. Én meg csak nézegettem a halat, alig mertem a fejéhez közeledni, nehogy letépje a lábamat, naná, hogy a szája felé nyúlni sem nagyon akaródzott! Aztán csak megpróbáltam, így mire Péter visszaért, már fogóval kivettem a szájpadlásba akadt egyes horgot, csak a mérés, fényképezés volt hátra, aztán már csak azt csodáltuk, ahogy a visszarakás után buborékgyöngyök jelzik az útját. Vidám az élet! - Mire jött? - A halfarokra. - Nna, csukázni is megtanítottalak. - Oké, innentől csak úgy szólítalak, Obi Van. - Mester. - Igen, Obi Van Mester! Péter lázasan szerel, és én is visszahajítom egy újabb halfarokkal a varázseszközt. 10 perc alig telik el, nézem ám, mintha élet költözne az élő kishalasba is, kicsit közelebb lépek, és már viszi is! Ezen a boton van a 35-ös monofil, az tizenöt kilót bír, toldás nincs rajta, gyorsan levetettem a jelzőt is, indulhat az újabb menet! Azt képzelem, ha egy mosdótálat (közkeletűbb nevén: lavórt) kiöntenek betonnal, és azt kell partra húzni, elképzelhető, hogy ilyen érzést adhat, amikor pedig elindul... sistereg az orsó, és a jó öreg botom karikába görbül. Kicsit hiányoltam a szakirodalomban fellelhető nagy ugrásokat, de lehet, azért nem így csinálta, mert senki nem fényképezett... Szépen kifárasztottuk egymást, úgy 10 percig tarthatott, kemény rohanásokkal 10-20 métereket húzott le egyszerre, de sikerült partra édesgetni. A horog a szája szegletében akadt, épp, mint a nagykönyvben, a farkára lépve, a fejét ronggyal leszorítva könnyedén sikerült a horgot kiakasztanom. A szabadon engedéskor percekig fekszik a sás mellett, fél szemmel ránk sandít... nem akarom tudni, mit gondol közben rólunk! SMS a haveroknak: 10,5 kg / 94 cm (10h20-10h44). Válaszok: Az annyaa... / basszus, nagy királyság!!! - Peti, nem szereled a pontyozót is csukára? - (érthetetlen dörmögés) És ekkor végre megreggelizhettem, soha ilyen jól még nem esett, az amúgy saját jogán is kiváló óriás sóskifli. - Peti, mit csináljak a maradék halfejekkel, az baj, ha bedobom oda, ahol vagyok? - Ááá, ne azt egye! Erre persze hogy bedobtam. Eltelik fél óra, mintha mozdulna a tó felőli vége a damilnak, gyorsan levettem a karikát, és az ujjaim közé véve adagoltam a zsinórt. Mikor már lement a jelzőnek hagyottból 2 méter, megállítottam, és mivel éreztem rajta a súlyt, gyorsan kézbevettem a botot, és már indulhatott is a harmadik menet! Nevetve fárasztottam, és ez a hal is kitett magáért, a partközelbe érve pedig óriási csapkodással jelezte nemtetszését... ilyet kívánok mindenkinek, lábremegtető érzés! Szakszerűen a szája sarkában akadt (mert hogyan akadt volna, én csináltam), könnyedén kiszabadíthatóan, a mérlegelés, fotózkodás után visszacsúsztattam őt is a vízbe. SMS a haveroknak: 9,5 kg / 89 cm (11h15-11h33). Válaszok: (ezt inkább mégsem írom ide, nem bírná a nyomdafestéket) / Jövő héten ott találkozunk / bmeg hanyat fogsz ma???? mindjart ulok az autoba.... :) - Iszunk még egy kávét? - Én nem kérek, de felmehetünk. - Tessék, a kávé. Gyönyörűket fogtatok, de van még egy nagy, amit mostanában nem látok. Ott szokott a zsilipnél rabolni. Meg láttam ott valami furcsa madarat, olyan volt, mint egy fácán, csak kopasz a nyaka, és a víz alól jött ki. Mi lehetett? - Én már hallottam ilyesmiről, valami indiai fajta, asszem indiai kopasznyakú vizifácán. Látom, Péter elfordul, rázkódik a válla az elfojtott nevetéstől. Ilyen egy szép kerek nap.
Hozzászólás
szimix2013.08.03.Korcsmáros Uram, jöhet lassan hozzám a Velencei-tóra csónakos túrára, pergetni!
dk742013.02.04.Úgy kell neked....
face.... pffff
Magnum972013.02.04.Facen követem már egy ideje a Totumot.Szerintem jó..!..:)
dk742013.02.04.A "snecikhez" meg GRAT!!!!
dk742013.02.04.Jót derültem! Ez szép volt!
herrwolf2013.02.04.Persze a történet írója is fogott,kettőt is, arról megfeledkeztem, de ő már helyinek számít:)
herrwolf2013.02.04....és ha tudnátok az a kis tó milyen csodás helyen van. Volt szerencsém itt pecázni, de nem volt szerencsém csukát fogni. Ellenben az egyik horgásztársnak igen. Egyet, de legalább nem voltunk kapás nélkül. A hely lélegzetelállító!
tisza4442013.02.03.Nagyon jó! Végig nevettem :)
Gratulálok, cikkhez, halakhoz!
qruka2013.02.01.húha,ez nagyon komoly...gratula,gyönyörű a hal....csaó N
 
A süllő háromnyaras korában éri el a kifogható méretet, mely 30 cm.