Cikk oldal
2008. 11. 04

cron: Indul a pergető szezon!

Egész héten nagy volt a hajtás a munkahelyen, ezért szombaton még a tervezett horgászat ellenére sem akartam korán kelni, így aztán nem állítottam be durva ébresztő eszközt. A tervem nem jött be, mert 7-kor mindenféle segítség nélkül kinyílt a szemem. Így járok mindig, ha horgászni készülök...

Pontosan 9 órakor szálltam ki az autóból a tó partján. Az autó temperált levegője után a reggeli hűvösség rögtön belecsípett a fülembe, de a szürkés felhőpamacsok közül kimosolygó nap biztosított, hogy nem kell a szeptemberi időjárástól tartanom. Zeusz kutyám is rugó módra kipattant az autóból, ahogy az ajtót kinyitottam előtte. Egész héten felé sem néztem, csak a vacsorát kapta meg esténként, a szükséges figyelmet nem, ezért elvittem magammal, hogy együtt pergessünk. Elvileg jól nevelt kis kutyus, de ha nem figyelek rá, akkor hajlamos a saját feje után menni.

A szerelés gyorsan megtörtént, ezért is szeretem a pergetést. Nincs sok lom az autóban és érkezés után 10 perccel már a vízben lehet a csali. Természetesen a finom Technium Diaflesh botomat és az új Shimano Nasci orsót vettem elő az autóból. A bot egy kicsit ugyan puha a wobblerezéshez, de mindenképpen ki akartam próbálni a két eszközt együtt, hiszen egymásnak szántam őket.

Egyesületi tavunk egy több mint 100 hektárnál is nagyobb tiszta vizű kavicsbányató. A víz mélysége közvetlenül a part mellett akár 3-4 méteres is lehet, és a jobb halak ezeknek a határozott töréseknek az oldalában lesnek prédára. Eltartott néhány hónapig, míg kiismertem a több kilométeres part jellegzetes formáit, de most már nagyjából tudom, hogy a változtatos mederfenék melyik szakaszon hogyan néz ki.

Kutyám érdeklődése mellett gyorsan összeállítottam a szereléket és kerestem egy alkalmas stéget a közelben. Ahogy az első dobás után beletekertem a hajtókarba, a wobbler terelőlapja azonnal beleszántott a higanyos vízfelszínben és rögtöm megéreztem, ahogy a boton végigfut a műanyag hal rángatózó mozgása. Az ilyenkor szokásos izgalommal szedtem vissza a zsinórt. Kellemes várakozás ez, mert egyik dobás jön a másik után és sosem tudhatom, hogy mikor nehezül el a szerelék vagy ami még jobb, mikor fut végig a vékony fonott zsinór közvetítésével az a hirtelen ütés, mely minden pergető horgász mozgató rugója.

Sajnos ez az esemény egyre csak késett, és sem a második, harmadik, de még a negyedik hely sem adott halat. A szeles, borongós idő ellenére sokan voltak a parton, amit persze értek, hiszen nálunk a szeptember hagyományosan az egyik legjobb pontyfogó hónap. Ilyenkor a mély vizek aranyhasú lakói a hűvös őszi éjszakák által megérzik a közeledő hideget és nekilátnak a téli felkészülésnek. Ilyentájt nem ritka a 20 kg feletti fogás, de az apraja is jól eszik, ezért aztán szeptember-októberben pontyhorgászok népes tömegei lepik meg a tó partját. Engem azonban mostanában nem vonzanak a nagy pontyok, utoljára augusztus végén kergettem őket egy teljes hétig, azóta nem kerestem a társaságukat.

Szerencsére elég nagy tóról van szó, ezért bőven akadt hely számomra. A taktikám az volt, először a nádasok tövét dobáltam meg egy kisebb körforgóval, majd a parttól néhány méterre, a 3-5 méteres vízben próbáltam meg mélyjáratú wobblerekkel átverni a csukákat. Egy-egy helyen 20-30-at dobtam és különféle wobblerekkel, különféle mélységekben kerestem a halakat. Kutyám közben igen jól viselkedett, velem jött a stégekre, lefeküdt és nézelődött miközben én dobáltam és amikor már nagyon unta magát, akkor halkan nyöszörgött, hogy menjünk már, mert sürgős szagolnivalója lenne a part menti fűben, melyből csak a billegő farka vége látszott ki, miközben orrával a vizes füvet túrta.

Egy nagy kör és több száz eredménytelen dobás után átmentem arra az oldalra, mely az egyik legjobb csukás rész az egész tavon. Igaz, hogy a kolbász csukák száma nagyon magas, de volt olyan időszak télen, hogy egy nap 4-5 csuka is rávert a wobblereimre. A nap közben letörölte a szomorú és szürke felhőpamacsokat az égről és jól melegítette a partszéli vizeket. Apró küszök és keszegek százai úszkáltak a hínárfoltok között. Ez a tény és a 15 fokos vízhőmérséklet arra utalt, hogy az őszi szezon még nem kezdődött meg igazán és talán nem a mélyben kellene keresnem a csukákat.

Ezen a tórészleten is átpergettem egy kb. 100 méteres területet, de nem akadt kérőm. Ekkor elértem egy olyan részre, melyet a nyári időszakban inkább hanyagolni szoktam. Itt a part szélében sokkal sekélyebb a víz, mint máshol és rendszerint csak nagy csomó zöldséget fogtam nyáron, mikor még burjánzott a vízinövényzet. Most is így jártam, wobblereim rendre lehasaltak és nagy csomókban tépték fel a rothadó növényeket.

Ezért átváltottam alig süllyedő típusokra, de ezek is karcolták az alig 1-2 méteres mélységet. Már majdnem továbbmentem, amikor gondoltam egyet és egy 4-es Vibrax-szal megdobáltam közvetlenül a nád tövét és lám a második dobásra heves ütést éreztem a kezemben és máris előttem forgolódott egy szokásos 40-45 centis csukácska. A hármashorog a szája szélét fogta, ezért óvatosan beforgattam a helyes irányba, és a tarkójánál fogva kiemeltem magam mellé. Zeusz csak nézte a halat és nem értette, hogyan került az a partra, de láthatóan nem állt szándékában jobban megismerkedni vele. Ezt nem is bántam, mert már élénken emlékeztem a Tüskrevárra, ahol Csikasz puli oda dugja az orrát ahova nem kéne és ezt a kellemetlen élményt nem kívántam kutyámnak. A gyors horogszabadítás után visszaengedtem a csukát és a következő helyeken már a körforgót is bevettem a repertoárba.

Ez eredetileg nem állt szándékomban, mivel eddig azt tapasztaltam, hogy a part szélében csak az apróbb csukák állnak és a nagyobbak a mélyben lesik a halakat, de akkor már órák óta dobáltam eredménytelenül és bizony jól esett az akció. Az év során már többször abba a csapdába estem azzal, hogy a hosszú eredménytelen dobálás után a sikertelen wobblereket teljesen leváltottam egy finom körforgóra, és így a nap végén lett néhány csukám, de egyik sem volt nagyobb 1 kilónál.

Ezért a folytatásban ismét a wobblereket erőltettem és próbáltam a nagyobb tigriseket megkeresni. Hát mondanom sem kell, hogy nem jártam sikerrel... Néhány hellyel arrébb már ismét elcsábultam és a kis ezüst körforgóval dobáltam. Egy elég akadós helyen próbáltam boldogulni, ahol a vízben a lelketlen stégtulajok mindenféle építési törmeléket öntöttek házilag tákolt partvédő kövezésnek, mikor egy szomszédos pecás jött oda mellém. Gondolom unta a jelzők figyelését és egy kis csevelyre vágyott. Váltottunk pár szót a pontyügyi helyzetről, és megállapodtunk, hogy a pontyozók ma valószínűleg jobban jártak mint én, mert szépen fogdosták a horgásztársak a 3-4-5 kilós aranyhasúakat.

Ezen a helyen is már éppen a távozásra készültem, amikor még egy utolsó dobást megejtettem a 20-30 méterre lévő stég mellé. A villantó szinte a stégre esett, és a második tekerésemre rárontott egy csuka a körforgóra.

A húzásból éreztem, hogy jobb halról van szó, mert a fékem is nyekergett egyet-kettőt. A finom botommal hamar sikerült a halat kartávolságba vontatni és a szomszéd pecás már arra alkudott, hogy ha esetleg nem kell nekem a hal, akkor ő szívesen elteszi, amikor a 1,5 kiló körüli hal kirázta a fejéből a horgot. Nem voltam mérges, ez sűrűn megesik ha az ember pergetésre adja a fejét, főleg ha a maximális élmény kedvéért 10-30 gr-os bottal indulok horgászni. Így legalább nem kellett összevesznem a pecással, aki valószínűleg megsértődött volna azon, hogy én bizony visszaraktam volna ez a csukát is a kérésre ellenére.

Mivel ezen a szakaszon több pecás is horgászott, így elmentem a kedvenc részemre, mely a tó egy félreeső része, ahol kevés ember jár és ahol kora tavasszal több süllőt is fogtam egy kavicsos, relatív sekély részen. Ez a rész szerencsére most is néptelen volt, de a kevenc helyeimet nem éreztem igazán, mert a víz legalább 40 centit csökkent tavasz óta. Nehezen találtam meg a megfelelő wobblert, mely terelőlapjával végiszántja a sóderos aljzatot. Hol nem is érintettem az aljzatot, hol olyan mélyen beleszántottak a wobblereim a sóderbe, hogy alig tudtam tekerni a hajtókart.

Így inkább egy mély részt néztem ki és ott húzgáltam X-RAP-omat, melyre egyelőre nem volt jelentkező. Már éppen pakoltam volna a következő helyre, mikor a lábam előtt, a fenék felett táncoló wobblerre ránehezedett valami. Nem volt igazi rablás, csak annyit éreztem, hogy valami van a horgok végén. Meglepetésemben bevágni is elfelejtettem, így a szokásos ugrálós résznél igencsak aggódtam, hogy sikerül-e a csukának megszabadulnia a horogtól. Hát szerencsére nem sikerült és én boldog voltam az 1 kilós jószággal is, mert a mély vízi taktikám aznap mégis bejött, még ha csak félig-meddig is bizonyult sikeresnek.

A csukát követően nem volt több rávágásom, pedig töviről hegyire átnéztem az általam jól ismert szakaszt. Ezért inkább összepakoltam és átsétáltam a kisebbik tavunkra, mely alig néhány száz méterre van a nagyobbik tótól. Ez a tó is jó ragadozós pálya, bár én főleg csak kisebb csukákat szoktam fogni a part tövéből. Most is erre készültem és a kedvenc részem szerencsére üres volt aznap délután. Ezt a partszakaszt a rossz földút miatt nem szeretik a pontyozók, aminek én nagyon örülök, és a helyet gyorsan birtokba véve először körforgóval vallattam a nádasok tövét, majd az 5-6 méteres részeket szűrtem át a csukafogó X-RAP-al.

A csukák nem nagyon aktivizálták magukat sem a partszélen, sem a mederben, ezért megpróbáltam mélyebbre jutni és DTT-vel dobáltam, de hamar meguntam ezt a csalit, mivel mérsékelt súlya miatt nem igazán jól dobható. Visszaálltam X-RAP-ra és legyező alakban dobáltam újra a helyeket és főleg arra a 20-25 méterre koncentráltam amikor a terelőlap már karcolja a meder part felé sekélyedő részét. Arra számítottam, hogy a part szélében talán megállt 1-2 süllő, melyek a közben beborult égnek és a kevés fénynek köszönhetően talán hajlandóak megmozdulni a csábító műanyag hal után.

Nem kellett sokat dobnom, mikor elementális erejű rávágással jelentkezett valaki. A wobbler alig 15 méterre járthatott tőlem, mikor a rablóhal szinte kiszedte a kezemből a botot és a húzásból éreztem, hogy bizony ilyen halra vágytam. Fárasztás közben nem éreztem a csukás hirtelen fejrázásokat és irányváltásokat, mert ez a hal csak körözött és néha kihúzta a féket. A harmadik negyedik fordulónál megláttam a márványos testet és akkor ugrott be, hogy bizony a kisebbik tavunkban bőven van harcsa. A tóban egy időben nem lehetett horgászni a rákoktól és az egyesület előrelátó vezetése harcsákat telepített a vízbe, melyek szépen megtisztították a medret. Azóta jó pár év eltelt, az első telepítések harcsái már 10 kiló felettiek, de a süllőzés közben kishallal fogott harcsák átlagsúly valahol az 5-7 kg környékén van.

A fárasztás nem tartott sokáig, mert a hal azért nem volt olyan nagy, de mikor megláttam, hogy akadt a wobbler, akkor imádkoztam egy kicsit, hogy a hátsó horog egyetlen szára ki ne akadjon a bajszos pofájának a széléből. Végül csak kicsúsztattam a hal fejét a partra és kézzel benyúltam a szájába a horoggal átellenes oldalon.

Még sosem fogtam harcsát pergetve, sőt nagyon máshogy sem, ha nem számítjuk gyermekkoromban a Fekete Körösön süllőzés közben fennakadt 20-30 centis példányokat. Ez a harcsa pont megfelelő ellenfele volt finom pálcámnak kb. 70 centis hosszával és 4-5 kiló közötti súlyával. Örömöm nagy volt és gyorsan felhívtam testvéremet és egy barátomat, akikről tudtam, hogy értékelni fogják a szerencsémet. Mivel nálunk 70 centi a méretkorlátozás és nem volt nálam mérő, így a halat inkább visszaengedtem. Meg kell valljam, hogy így könnyebb volt a szívem, mert halat leütni nem szeretek, de egy ilyen haresz már komoly kísértést jelentett számomra is.

A fogáson felbuzdulva kiterjesztettem a hatóköröm és a tó egy részét körbedobáltam hasonló technikával. Úgy tűnik a harcsák a gyorsan melegedő szélvízben lehettek, mert néhány hellyel arrébb egy ránehezedés után hasonló kirohanást éreztem, de itt már nem volt szerencsém és a finom bottal nem tudtam a horgot a hal szájába ütnöm. A rövid rugalózás hamar abbamaradt és csak a nyálkás zsinór árulkodott róla, hogy megint harcsával akadtam össze.

A megfogott hal és a rontott kapás nagy motivációt jelentett, ezért végkimerülésig dobáltam és közben szépen rámesteledett. A sötéttel megérkezett az éjszakai hideg is és amikor könnyű ruházatom alatt már sokadjára borzongtam meg a párás, nedves levegőtől, akkor berekesztettem a horgásaztot és a reggel óta tartó horgászat miatt sajgó hátammal visszaballagtam az autóhoz. A napi horgászat nagyon jól sikerült, és lelkem akkumulátorait feltöltöttem néhány napra az őszi napsütéssel. Hazafele már azon gondolkodtam, hogy mikor juthatok legközelebb ki a partra... Így utólag már tudom, hogy nem kellett olyan sokat várnom, mert néhány nap múlva ismét a parton álltam, de szaladjunk ennyire előre :]

2008.09.27
Hozzászólás
iNDa2008.11.04.Grat Cron, tetszett a beszámoló! Várom a következőt.

Ave,
dani
 
A süllő ívása márciusban, áprilisban történik. Ikráit a fák vízbe nyúló gyökérzetére rakja le, és a hím kikelésig őrzi őket. Gyakran előfordul, hogy ívása a kedvezőtlen víz- és hőmérsékleti viszonyok miatt elhúzódik. Ez jelentős kárt okozhat a leendő állományban, hiszen az akkor már leívott keszegek ivadékai „kinőnek” a süllő szájából, vagyis nincs mivel táplálkoznia.