Cikk oldal
2008. 11. 10

kohicmikop: Horgásznak lenni

Biztos sokunkkal előfordult, hogy egy adott helyen járva, eszünkbe jutnak különböző emlékek, az ott eltöltött felejthetetlen napokról, órákról, percekről. Akárhova nézünk, minden kedves számunkra és ismerősként köszön vissza a környezet. A sok emlékkép mind-mind megannyi kellemes vagy kellemetlen történést őriz. Bár így visszagondolva a rosszabb élmények is megszépülnek és jókedvűen gondolunk vissza rájuk.
Nekem ezek az emlékek egy kis városhoz kötnek, melyet a Tisza ölel szelíden körbe. Az itt eltöltött idők természetszerető, szenvedélyes horgásszá kovácsoltak és meghatározták gyermekkorom.
E vidék számtalannyi lehetőséget kínált a különböző vizek (folyók, tavak, csatornák) megismeréséhez, életterük megfigyeléséhez és más-más horgászmódszerek elsajátításához. Szerencsésnek mondhatom magam, mert nagy segítséget kaptam bratyómtól és külön öröm volt mindezeket vele átélni.
A horgászat egyébiránt is közelebb hozza egymáshoz az embereket. A vízpartokon 2 teljesen idegen ember között (kortól, lakhelytől, mesterségtől és mindentől függetlenül) is kialakulhatnak országos barátságok. A sok érdekes horgász story elmesélése mellett, egymásnak önzetlenül segítünk és más sikerének is ugyanannyira örülünk mintha a miénk lett volna. Én így vagyok testvéremmel.
4-5 éves lehettem, mikor először pecázni vitt apukám és a 4 évvel idősebb bátyám. Eleinte minden lekötött a vízparton, csak az nem hogy nyugodtan nézzem azt a fránya úszót. Megkergettem a szitakötőket, ledózeroltam a nádat, köveket hajigáltam a vízbe, összegyűjtöttem egy vödörnyi kisbékát egyszóval fiatal voltam és bohó.
Aztán felbuzdulva bátyám kárászfogó sikerein, én is elkezdtem a nagyok útját járni. Ezidőben a környékbeli holt-ágakra jártunk, ahol a fő hal a kárász volt, de annak minden méret- és fajváltozata. Nem voltak ritkák a kilós példányok sem. Emellett persze, szinte minden halfaj megtalálható volt itt, a Vén Tisza egykor levágott kanyarulatában.
Nagyon örülök neki hogy itt cseperedhetett horgásztudásom.
Párszor megfigyeltem, hogy mesterséges, fürdőkád tavakon az apuka, 5-6 éves kisfiával próbál nagypontyot fogatni és így megkedveltetni vele a horgászatot. Ne tegyük! Félreértés ne essék, nem a nagyhal okozta élményektől szeretném megfosztani az ifjú növendéket, csak így kicsit olyan ez, mintha 18. születésnapjára vennénk neki egy nagyon drága, vadonatúj autót. Elvesszük tőle az élményt, hogy saját maga megismerkedjen a természettel, megtapasztalja a vízi élet szépségeit, szokásait, hogy önmaga rájöjjön milyen jó is horgásznak lenni. Kezdetben saját fizikai erejéhez mért halakkal kell megküzdjön és ha eközben "beüt" véletlenül egy-egy szebb hal, akkor az örök élmény marad.
Jómagam sose felejtem el első pontyomat melyet egy csatornán horgászva fogtam önfeledt kárászozás közben. 1.5 kg-os volt, de azt hiszem megért minden addigi hajnali kelést, hosszú biciklizést, küzdelmeket a szúnyogokkal, a nyári hőséggel és az átkeléseket a combig érő mocsáron, hogy kedvenc stégünkön érjen minket bátyámmal a napfelkelte. Ekkor 10 éves lehettem és azt hiszem már minden porcikámmal szerettem a horgászatot, s mindent mi vele járt.
Ez a stég máskülönben a 3-as számú Holt-Tisza jobb oldalán található. Ezen a részen azidőben senki nem horgászott, mert a stéghez vezető 8-10 méteres út a nádason át vezetett. Régen létrákkal és fapallókkal volt kiépítve, de ezeket az idő megette. Száraz lábbal lehetetlen volt bejutni, de mi örültünk ennek, hisz emiatt csak a miénk volt az itteni tó rész 1 négyzetkilóméteren. A stégre érkezve, mindig olyan látványban volt részünk, ami elfelejtette velünk az ide vezető "út" kényelmetlenségeit. Jobbra tekintve fa tákolmányunk, kissé rézsútosan, de közvetlenül egy járatokkal, vízi csapákkal szegélyezett nádfalra néz. A másik oldalt hasonló kép fogja körbe a tükörsima víztetőt.
Ezek a nádba vájt ösvények, járatok, mind-mind az itteni élet "sétálóutcái" és a stég elött elterülő rész olyan mint a Szent Márk tér csak galambok helyett kacsákkal. Ezidőtájt még etetni is felesleges volt, hisz a nádtól 5-10 cm-re dobáltunk érzékeny úszóinkkal és rendszerint olyan halbőségben volt részünk, amit még Tutajos is megirigyelt volna, ha Tüskevár helyett, a mi "nádasvárunkba" próbált volna szerencsét.
Gyönyörű, vad mocsári kárászok otthona volt ez és mi tiszteletben tartottuk élőhelyüket. Persze néhányszor hazavittünk 2-3 kilót a kissebbekből. Tudtuk, ezek húsa, sűrűn beirdalva, sózva, paprikás lisztbe mártva majd bő zsírban sütve olyan ízkompozíciót teremtenek, amelyet, ha néhány 5*-os vendég megkóstolna, ezentúl libamájas, félig átsült bélszín helyett ropogós Hungarian kárászt rendelnének. Az iszap íz elkerülése érdekében a hazavitt kárászok, még úgy fél napig a kádunkban úszkáltak, nagymamánk nagy "örömére".
Persze nem csak holt-ágakon és nem csak kárászra horgásztunk. Az adott évszaknak, időjárásnak megfelelően az élő Tisza is szép horgászatokkal kecsegtetett. A vízállástól függően választottunk meghorgászandó területet, így rengeteg lehetőség kínálkozott megtanulni és gyakorolni a különféle módszereket, technikákat a célba vett halfaj horgászatához.
Példának okáért, mindig jó helynek számítottak a különböző kifolyók, patakok, csatornák betorkollása. Ahol ezeket magához öleli a folyó, általában a víz építő-romboló hatása érvényesül és még a torkolat felett, úgy 15-20 méterre , Grand Canyon szerű szakadékok, árkok keletkeznek. Magas vízállásnál ezek megtelnek vízzel és szinte minden halfaj örömmel keres itt táplálékot. Persze ezek a részek más horgászvizeken is és nem csak áradáskor kitűnő horgászhelyek. Az év bármely szakában, ha erre járunk, olyan képsorban gyönyörködhetünk, mintha eme kifolyás lehetővé tenné a kis pataknak, a szabadságba vezető, igaz út kibontakozását.
Más ilyen nagyon kedves helyek számomra, még a Tisza árterületein keletkezett kubik gödrök, elöntött erdők, mezők után visszamaradt vadvizek.
Úgy gondolom a felfedezés izgalma mindenkit magával ragad. Mi sem voltunk másképp. Napokat, heteket szántunk rá bátyámmal, hogy a Tisza gátján többkilóméteres felfedező körutakat tegyünk és minél több olyan helyet találjunk ahol még ember nem járt, de hal annál inkább.
Manapság sajnos egyre több rossz hírt lehet kapni természetes vízeink halállományáról. Gyarló az ember. Szennyezzük (cián), kereskedelmi célra (akár illegálisan is : orvhalászat) használjuk, ritkítjuk vizeink lakóit. De ha legalább MI horgászok jobban odafigyelünk életterük óvására, környezetük rendben tartására talán még sokáig lehet a horgászat, a hobbin túl egy biztos pont az életünkbe. Ha bármilyen bosszúság, idegesség van bennünk egy rossz történés hatására, a horgászat akkor is és bármikor kitárja karját, segít nekünk.
Lemegyünk szeretett vízpartunkra és a hétköznapok idegességei helyett feltöltődünk, rezzenéstelen nyugalom lesz úrrá rajtunk.
Jómagam még sokáig szeretnék ennek részese lenni és határtalan örömmel töltene el, ha majd a kisunokáim által fogott halak miatt, egy este nem tudnék a kádban zuhanyozni. Azt hiszem, ők is tovább tudnák adni, hogy milyen is horgásznak lenni.


Varga Zsolt
Hozzászólás
rapfen2011.01.25.Gratulálok az íráshoz!Kicsit magamra ismertem e sorokat olvasva.
waenmar2011.01.13.*****a cikk lett!!!De komolyan!Elférne némely horgász újságban is.
 
A jól bevált harcsázó technika a kuttyogatás ősi magyar horgászmódszer!