Legfrissebb beszámolók
2008. 04. 19
Az év első horgászata igazán jól sikerült. A barátommal ketten mentünk ki horgászni. Előtte már be volt etetve kukoricával és búzával. 2 óra kapástala
2008. 04. 14
Nem rég apukám vett egy nyaralót Soroksáron unatkoztam ezért mint mindig lementem pergetni 4 órakkor 8-kor kapásom volt és 1kg 10 Balin volt az okozój
2008. 04. 13
Olyan dolog történt velem míg még soha.
Pont most voltam a barétommal kinn egész napra a tavon ész épp a kárászok ívásaa közben dobtuk be a hor
2008. 02. 12
Egy nyári délután a munkából hazatérve úgy gondoltam, hogy süllő fogás reményében elmegyek éjszaka pergetni. Úgy 7 óra körül ki is mentem a Duna mohác
2008. 02. 08
2006 nyarán a barátommal-aki egyben a szomszédom is-sokat horgásztunk egy közeli tavon, több kevesebb sikerrel. Volt amikor fogtunk szép bodorkákat, v
2008. 01. 04
Az eggyik nyári napon elmentem a meletünk fojó vajasra pecálni.
2 órán keresztűl egy kapásom nem volt.Egyszercsak eltünt az úszóm.Berántottam é
2008. 01. 02
6 órakor már bedobtam egy úszóval és egy fenekezővel, apukám azt mondta, hogy kell fognom a dél körül elkészülő halászlébe legalább egy 3 kg-os pontyo
2007. 12. 20
A víz kristálytiszta tele hínárfoltokkal.Ott kb másfél méter mély.A nap már feljött,de nem süt,felhős az idő épp.A pergetőn a barátnőtől kapott fényes
2007. 12. 08
Mint montam eletem elso horgasz versenye volt de nem utolso,csak egy par szot szeretnek szolni a versenyrol.Ez pentektol vasarnapig tarot ahogy szep
2007. 11. 18
Mint apa nekem megható élmény volt,amikor 9 éves kislányom Luca megfogtas élete első csukáját. Ezidáig vagy spiccbottal aprította a kishalakat, vagy k
2007. 11. 16
Maconkai pergetés

Egy megvalósult álom


Már régóta terveztem barátommal, hogy el kellene látogatni a Maconkai ví
2007. 11. 12
Horváth Patrik vagyok, 11 éves, Komáromban élek. A horgászattal nem túl régen ismerkedtem meg, de azonnal beleszerettem. Aztán egyre több, és hosszabb
2007. 10. 27
Érdemes kilátogatni a Földeáki horgásztóra, ezen a vízen egész évben elérhetők rakós bottal a pontyok, amurok , kárászok. Sok hal, tiszta rendezett k
2007. 10. 16
Sziasztok,

2007.10,21-én vasárnap versenyt szervezünk a Hejőpapi mellett lévő intenzíven telepített horgásztavon.

Gyül
2007. 08. 28
Már kezdtem azt hinni, nincs rendes hal a Balatonban, de mégis!
Két héttel ezelőtt nyaraltunk Balatongyörökön Amikor is az egy hét alatt kétsze
2007. 08. 05
Képzeljétekel hogy a győrvári tóba van hal na ,ez egy rosz képzelgés. mert abba a tóba keszegen más sürün nem igen fordul elő. Esetlet 1 amur vagy 5 k
2007. 08. 02
Barátaimmal voltunk agusztus másodikán a Vasvári csónakázó tavon egy kis kiruccanásra.Az elején nagy dolognak indult a dolog kárászokat,pontyokat,amur
0000. 00. 00
0000. 00. 00
Ívás közben fogtam őket nagyon nagy élmény volt fárasztani!
0000. 00. 00
MEG AKAROM NYERNI A FOTÓ PÁLYÁZATOT:!!!
NYAGYON SZERETNÉK MÁR EGY PERGETŐ HORGÁSZBOTOT :DDD

LÉGYSZI SZAZZZATOK A KÉPEIMRE :) KÖS
Kiemelt termékek
Shimano Hyperloop CX TE 3/CX TE 3 GT horgászbot
Shimano Hyperloop CX TE 3/CX TE 3 GT horgászbot
Ez a botcsalád teljesen új teret nyújt a kezdőnek. Eddig rövid, nehéz botokat volt kénytelen kezelni behatárolt anyagi lehetőségeinek megfelelően. A Hyperloop egy jó bolognai bot, rendkívül jó áron. Jó lehetőség, hogy a kezdő horgász elsajátítsa az úszós horgászat...
Dynamite Baits Pineapple ananászos puha horogpellet
Dynamite Baits Pineapple ananászos puha horogpellet
A Dynamite Baits Pineapple - ananászos horogpelletje a 2008-as év egyik újdonsága. A korábban forgalomba került horogpelletek már bizonyították fogósságukat, itt volt hát az ideje, hogy új ízekben jelenjen meg ez a termék. Rendkívül étvágygerjesztő hatása mellett magas...
Shimano Baitrunner XT-RA orsó
Shimano Baitrunner XT-RA orsó
Eredeti ár: 39990 Ft
Akciós ár: 29990 Ft

A már megszokott méretekben kapható új Baitrunner XT-RA sorozat azért készült, hogy kielégítse a horgászok legújabb generációjának igényeit is, természetesen azon sporttársak népes tábora mellett, akik mar régóta elkötelezett hívei a Baitrunner orsóknak. Ez az orsócsalád váltja le...
A halak nem csak a kopoltyúkon keresztül beáramló vízből jutnak oxigénhez. A testüket fedő bőrön keresztül is jelentős mennyiségű oxigént választanak ki a vízből.