Legfrissebb beszámolók
2013. 12. 01
"Első hivatalos téli nap"
Mivel ma van December elseje és ragyogó napsütés gondoltam kimegyek az első téli napot elkezdeni,
kedvenc ho
2013. 11. 24
2013. 10. 16-án sikerült kifogni ezt a 16, 20 kg-os tőpontyot Gyula Szabolcs egyesületi tagunknak.
A hal az éjszaka folyamán érkezett és ren
2013. 11. 24
2013. 10. 27-én szintén bojlis módszerrel sikerült Demeter Attilának kifognia ezt a gyönyörű 13, 70 kg-os tükörpontyot, emellett még több 7-9 kg közöt
2013. 11. 21

Sziasztok, a szeptember végi pár napos horgászatom élményét szeretném veletek megosztani, előre bocsájtom, ne várjatok napi több száz kilogram
2013. 09. 06
totum.blog.hu

Halkan reccsen az ágy, ahogyan egyet fordulok. Az órával egy ütemre kattog agyam, hogyan csalizzak? Merre kezdjem majd? F
2013. 08. 30
Augusztus 5-9. között horgásztáborban voltam a közeli tavon. Én és a két barátom, mint nagyok, éjszaka is horgászhattunk, de a kisebbeknek haza kellet
2013. 07. 12
Sokat gondolkoztam azon, megírjam-e ezt a "horgászélménynek" semmiképpen sem nevezhető szösszenetet, visszaemlékezést.
Valahogy a múlt homályai
2013. 06. 26
totum.blog.hu




április 14. Egy hét nonstop harcsázás indul! Másfél éve készülök erre
a túrára, vagy legal
2013. 06. 04
Én vagyok a képen a kis 5kg-s halacskámmal.
Kis zsiványka volt mert megakart viccelni azzal hogy nem fog kijönni a vizecskéből.
Szerencs
2013. 06. 01
Ma csak ilyen jött pár db 20-30 cm.Sok esőtől zavaros lett a viz.
2013. 05. 06

Balatoni kalandozásaim!

Az idén nyáron is a Balatont választottuk a családdal nyaralás szempontjából. Nem rég kezdtünk el nyara
2013. 01. 31
Totum.blog.hu

- Peti, menjünk ki Csurgóra, meg kéne fogni azt a halat, amelyik a legutolsó alkalommal szakított! - Inkább Agárdon kéne,
2012. 12. 10
November végén meghívást kaptam egy négynapos pecára Harsányba és mivel még ilyen hideg időben nem próbáltam a csalikat soha ezért kíváncsian vártam a
2012. 10. 06
Azzal kezdeném, hogy nem azért írom le elsődleges szándékkal a negatív tapasztalataimat, hogy ártsak a Chilia Fénye Panzió vezetőinek, hanem hogy a ho
2012. 08. 24
Majálisi potykák

Hihetetlenül meleg lett a majálisi hosszú hétvégére. Izzik a flaszter, a villamos sínek fölött vibrál a levegő, az emb
2012. 08. 18
Tisztelt Tó tulajdonos !
2012.08.16-án horgászni szerettem volna a Naplás tavon ami sajnos nem igazán sikerült,de nem csak nekem hanem szerinte
2012. 08. 02
2012.július 29-én vasárnap reggel napkelte előtt fél órával elmentem horgászni napi jeggyel Bodára.5-órakor meg jelent két helyi területi horgász és n
2012. 06. 08
sziasztok.a hétvégére megyek le beregdarocra,onnan már egy ugrás a tisza naménynál,a segítségeteket szeretnék kérni abban hogy a hétvége alkalmával ho
2012. 05. 07

Berobogtunk a tavaszba, szinte egyik pillanatról a másikra már 30 fok meleg lett, én meg görcsölök a gép előtt az irodában, hogy legyen, már v
2012. 04. 07
Kedvenc horgászhelyem a Kőrös egyik holtága a Harangzúg. Mintegy 6 km harang alakú 40-70 m széles igazi vadvíz. Gyönyörü környezetben. Minden adva l
« vissza1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 tovább »
A süllő ívása márciusban, áprilisban történik. Ikráit a fák vízbe nyúló gyökérzetére rakja le, és a hím kikelésig őrzi őket. Gyakran előfordul, hogy ívása a kedvezőtlen víz- és hőmérsékleti viszonyok miatt elhúzódik. Ez jelentős kárt okozhat a leendő állományban, hiszen az akkor már leívott keszegek ivadékai „kinőnek” a süllő szájából, vagyis nincs mivel táplálkoznia.