A brit horgászkultúráról olvasmányokból és filmekből szerzett benyomásaimat nyári látogatásom és a témában folytatott hosszú beszélgetéseim Anglia egyik méltán legismertebb és legeredményesebb horgászával jócskán átformálták és kibővítették...

A hosszú repülés után vízbe csobbanó pálcikaólom tisztán érezhetően koppant a meder kagylós alján, a felszínen futó zsinórt kémlelve lassan felcsévéltem a felesleget, hogy meglegyen a közvetlen kontaktus a kezem és az ólom felett súlytalanul libegő pici küsz-utánzat között. Az új technika egy dologra gyorsan megtanított, felettébb érdemes kiaknázni fő erősségét, amennyire lehet...

Az északi területeken a tengeri horgászattal kapcsolatban sokan azonnal irgalmatlan vastag botokra, kilós multiorsókra gondolnak. Lelki szemeik előtt felvillannak a 100-200 grammos, sőt akár kétszer ekkora pilkerek, a hatalmas laposhalak és tőkehalak. Mindez stimmel is bizonyos mértékig. A tökéletes szórakozáshoz azonban egyrészt nem feltétlenül kell túlzottan messzire utazni észak felé, másrészt maximálisan elegendő lehet csukapergető felszerelésünk is...

Megkérdezték már nem horgászó ismerőseiket arról, mit gondolnak a horgászatról? Szembesültek azzal, milyen sztereotip kép él a köztudatban hobbinkról, esetleg életformánkról? Én szoktam kíváncsiskodni, az eredmény gyakran lehangoló. Erről persze főleg mi, horgászok tehetünk...

Eddig valahogy nem igazán jutottam dűlőre a dunai süllőkkel, pedig Sztahovits Peti barátom igazi jó házigazda módjára többször is megpróbált összehozni velük. Tavaly télen hiába kergettem csónakjából a tüskéshátúakat, az idei tavasz és a nyár pedig más vizekre csábított. Az ideális vízállás is csak az ősz közepe...