Olcsó poén lett volna „Tengeri csatá”-nak titulálni a kukoricatesztet, ami amúgy sem volt csata, csak egy kis ismertető. Bátorság azt mondani ugyanis, hogy ez a kukorica jó, az meg nem jó. Mármint horgászni. Vannak puhább, édesebb, sárgább és illatosabb kukoricák, de hogy éppen mi kell a halaknak, azt nem tudhatjuk. Mint ahogy nehéz, sőt lehetetlen rámondani egy kukoricára, hogy ez a legjobb. Képtelenség.

A tesco és a kisebb élelmiszerláncok sajátmárkás kukoricái után itt vannak azok a dobozok, melyek nem sorolhatók az előző két kategóriába. Részben a gyártók által a már ismert brand alatt futtatott konzervekkel találkozhatunk, de akadnak egyedi, ill. ismeretlenebb példányok is.
Essünk neki, mert kétszer hat doboz vár ránk, elsőként tehát a régiek!

A sajátmárkás kukoricák akadnak először kezünkbe, ha a boltok polcain tengeri után kutatunk. No nem a szép dizájn miatt, inkább az ár az, mely igen erős motivációs tényező. Nyilván érdemes elgondolkodni, hogy vesz-e az ember egy zsákbamacskát ötven-száz-százötven forinttal olcsóbban, vagy ad a már bevált gyártók termékeiért kicsit többet. Az ember mérlegel, de a horgász? A halaknak elvégre nem mindegy? Lehet, hogy nem. Akár így akár úgy, akár garatfogak, akár zápfogak közé kerül a mag, talán segítenek a választásban az alábbi ismertetők.

Néha azon gondolkodom, mi lett volna, ha az a genovai hajós – nevezett Galamb Kristóf, az egyáltalán nem galamblelkű egyéni-, és mindenre vállalkozó kereskedő – nem fedezi fel az új kontinenst. Charles Bronsont soha nem hallottuk volna szájharmonikázni, virulna az inka civilizáció, az aztékok is áldozhatnák tovább az embereket. És keresni kéne egy olcsó csalit, amit szeretnek a pontyok, mert kukoricánk sem lenne…