Drámai a helyzet a Balatonnál: kotorni kell az algák miatt

Már kotorják a Balaton nyugati medencéjét, ahol olyan mértékű az algásodás, hogy az a strandolókat is zavarja, ha olyan a széljárás. Több mint tizenöt éve végeztek ilyen munkát a térségben, és két éve ismét tervezték. Tavaly nyár végén már látszott, hogy az algák elszaporodtak, idén pedig a folyamat nem állt le. Szakemberek szerint a meder iszapjában levő foszfornak tudható be, hogy az alga terjed.

A múlt hét közepén rendelték el a vízügyi szakemberek a harmadfokú vízvédelmi készültséget, ami után nagyon gyorsan megszületett a mederkotrásról a döntés.

„A következő napokban megindul a kotrás” – mondta Biró Róbert, a balatongyöröki polgármester az ATV Híradójában, és hozzátette, hogy folyamatosan monitorozzák az iszapot és az algákat, illetve addig végzik ezeket a munkákat, amíg csak szükséges.

A nyugati medence partján nyaralók és fürdőzők abban bíznak, hogy a szakemberek munkájának eredménye is lesz, és sikerül megállítani az algák szaporodását.

Forrás: atv.hu

Megosztás
Kategória: Hírek