A BLKI munkatársai összeszedték a Balatonon kihelyezett bójákat

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai tavasszal műanyag palackból készült bójákat helyeztek ki nádasokhoz, kikötőkbe, kőszórásokhoz, és ezekhez mesterséges aljzatokat (fa lapokat) rögzítettek, hogy a rajtuk kialakuló algabevonatot tanulmányozzák. Azt szeretnék megnézni, hogy az emberi jelenlét hogyan befolyásolja az algabevonat mennyiségét és faji összetételét. A Balaton körül 48 helyszínen helyeztek ki összesen 144 mesterséges aljzatot. A kikötőkön és a nádasokon belülről a legtöbb aljzatot be tudták gyűjteni, de a nádasok és a kikötők előtti területeken többször egyetlen aljzatot sem találtak meg. Ennek oka lehetett a viharos időjárás is, de az a tény is szerepet játszhatott, hogy a fent említett helyszíneken erős emberi jelenlétet (elsősorban horgászatot) tapasztaltak. Az aljzatok begyűjtése után a laboratóriumban lekaparták a kialakult élőbevonatot, megmérték az algák biomasszájának jellemzésére alkalmazott a-klorofill tartalmat és elkezdték a mikroszkópos vizsgálatokat. Ezzel párhuzamosan a vizet is vizsgálták (fizikai és kémiai paraméterek, tápanyagformák, stb.). Az már most látható, hogy a kikötők és a nádasok élőbevonata alapvetően különbözött egymástól, de a mérések többsége még folyamatban van. A vizeinkben, különböző felületeken növő bevonatot képző algák rendkívül fontos szerepet játszanak a vizek anyag- és energiaforgalmában. Ezen algaközösségek diverzitása jó bioindikátorai a környezeti változásoknak. Egészen más algaközösséget találunk egy erősen szennyezett, és egy jó állapotú vízben.

02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16

Forrás & fotók: Balatoni Limnológiai Kutatóintézet

Megosztás
Kategória: Hírek