17 tonna ponty érkezik az ünnep előtt a vasi vizekbe

Ahogy a természet ébredezik, és a vizek lassan felmelegednek, a horgászok számára is izgalmas időszak veszi kezdetét. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége idén tavasszal is gondoskodik róla, hogy a vízpartok megteljenek élettel, hiszen nagyszabású pontytelepítés indul. Első ütemben hétfőn és kedden összesen 82 mázsa fogható méretű ponty kerül kihelyezésre, majd pénteken további 88 mázsa érkezik. Mindez a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének anyagi forrásainak, a hazai haltermelők sikeres munkájának és a várható MOHOSZ-támogatásnak köszönhetően valósulhat meg.


Ez a telepítés nem csupán a halállomány gazdagítását szolgálja, hanem egyben köszönet is a horgászok felé, akik területi jegy váltásával bizalmat szavaztak. A cél egyértelmű: a tavaszi napsütés és a friss levegő mellé felejthetetlen horgászélményeket is kínálni mindazoknak, akik a vízpart mellett töltik szabadidejüket. 

Tervezett ütemezés:
2025. 03. 10. (hétfő) – Telepítés a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit ZRT. Buzsáki telephelyéről:
• Döröskei víztározó: 1 400 kg
• Magyarszecsődi kavicsbánya-tó: 700 kg
• Hársas-tó: 1 400 kg
• Rába folyó Ikervár: 450 kg
• Rába ikervári erőműcsatorna: 450 kg
• Rába folyó Nick: 450 kg
• Rába folyó Körmend: 300 kg
• Rába folyó Alsószölnök: 300 kg
• Marcal bobai szakasza: 150 kg
• Pinkamindszenti tó: 250 kg
• Újperinti I. sz. bányató: 600 kg

2025. 03. 11. (kedd) – Telepítés a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit ZRT. Buzsáki telephelyéről:
• Döröskei víztározó: 700 kg
• Abért I. tó: 600 kg
• Abért II. tó: 600 kg

A Döröskére is érkező, önálló tájfajtaként ismert Balatoni sudár ponty egy hosszúkás testalkatú, pikkelyes pontyfajta. Ezek a halak kiválóan alkalmazkodnak a duzzasztott víztestekhez, így a Rábai és a tóparti pecások is egyaránt örülhetnek az új kihelyezésnek.

2025. 03. 14. (péntek) – Telepítés a Tógazda ZRT. Zalaszentgróti telephelyéről:
• Magyarszecsődi kavicsbánya-tó: 800 kg
• Püspökmolnári tó: 600 kg
• Újperinti bányató: 800 kg
• Szombathelyi Csónakázó-tó: 800 kg
• Szombathelyi Horgásztó: 500 kg
• Kerkaszentkirály Kerka-tó: 300 kg
• Kerkafalva Kéthatár-tó: 400 kg
• Vadása-tó: 400 kg
• Vasvári tavak: 800 kg
• Gencsapáti horgásztó: 400 kg
• Csepregi Téglagyári-tó: 300 kg
• Rábasömjéni tó: 400 kg
• Csánigi bányató: 500 kg
• Répcelaki tó: 200 kg
• Merseváti tó: 500 kg
• Nagypiriti tó: 400 kg
• Celldömölki Téglagyári és Park tó: 700 kg

Fontos tudnivalók! A tervezett telepítések a halászatok, illetve műszaki-, szervezési problémák függvényében változhatnak. A tervezett telepítéseket követően nem kerül elrendelésre tilalom, így a horgászok a telepítést követő ünnepi hétvégén is hódolhatnak szenvedélyüknek.
A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége felhívja a Tisztelt Horgásztársak figyelmét a jogszabályban és a horgászrendben foglalt alsó (min. 30 cm) és felső (max. 60 cm) méretkorlátozás, valamint a heti (6 db nemes hal) és napi (2 db ponty) darabkorlátozás betartására, mely előírások különböznek az Országos Horgászrendtől! Fontos, hogy a Döröskei tavon kizárólag a ponty és az ezüstkárász, valamint törpeharcsa tartható meg. Egyéb halfajok az idei évben még nem vihetőek el.
Továbbá kérnek minden horgásztársat a kifogott pontyok azonnali és pontos bejegyzésére a fogási naplóba, mivel halőri ellenőrzésekor 0,5 kg-os eltérés előfordulása esetén a területi jegy visszatartásra kerülhet!

Forrás & fotók: Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége

Megosztás
Kategória: Hírek