Több mint 800 önkéntes tisztította meg a Duna partját Komáromtól Esztergomig

Rekordszámú résztvevő, nyolcszáznál több ember csatlakozott a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetségének a Víz Világnapja alkalmából szervezett akciójához és Komáromtól-Esztergomig közel harminc köbméter szeméttől tisztították meg a Duna partját – mondta el a szövetség elnöke.
Zoltai Dániel hozzátette, a Duna-parti horgászegyesületek tagjai mellett a szemétszedésben rész vettek az érintett nyolc önkormányzat dolgozói, a térség általános iskolái, valamint a kormányhivatal és a járási hivatal munkatársai is.
Az önkormányzatok ezen felül gyűjtőkonténereket biztosítottak térítésmentesen, valamint a települések köztisztasági cégei gondoskodtak az összegyűlt szemét elszállításáról. Az elnök kiemelte, hogy a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetségének Víz Világnapi szemétgyűjtése a vármegye egyik legnagyobb környezetvédelmi akciója, melyben a szövetség halőrei és irodai munkatársai is sokat dolgoztak azért, hogy a 800 önkéntes tevékenységét és a munkához szükséges eszközöket és a szállítást megszervezzék.

Forrás & fotó: Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége

Megosztás
Kategória: Hírek