Éjszakai mentés a Tisza-tavon – Három horgászt mentettek ki a vízből Sarudnál

A rendőrség és a MOHOSZ Tisza-tavi Kirendeltsége gyors, összehangolt fellépésének köszönhetően három bajba jutott horgászt sikerült épségben kimenteni a Tisza-tó Sarudi-medencéjéből.
A riasztás már július 3-án, röviddel szerda éjfél után – a szervezetek közötti együttműködési megállapodás keretében – a rendőrségtől érkezett a MOHOSZ Tisza-tavi Kirendeltségének halőréhez, mivel a 112-es általános segélyhívóra indított hívás információi alapján a horgászok hajója a Sarudi-medencében elsüllyedt. Ezt követően a telefonos kapcsolat megszakadt, vélhetően a telefon is a vízbe került, így a horgászok később már nem voltak elérhetők.
Halász László halőr kiváló helyismeretének és tájékozódásának köszönhetően azonban sikerült őket rövid időn belül megtalálni, és a szárazföldi rendőri egységgel közösen, a veszélyeket is felvállalva kimenteni. Az elsüllyedt csónak egy mintegy két méteres vízmélységben elterülő sulyommezőben akadt fel, az idős horgászok (három fő) nyakig érő vízben, a csónakon állva rekedtek, szerencsére a három főből kettő mentőmellényt is tudott használni. A gyors és hatékony segítség ebben az esetben életmentő volt, tekintettel az időmúlásra és a csónak további, lassú merülésére is.

A vízkezelő felhívja minden horgász és vízen tartózkodó figyelmét: éjszaka fokozott óvatosság, megfelelő felszerelés, világítóeszközök és a biztonsági szabályok betartása elengedhetetlen! Mindig tájékozódjanak az aktuális időjárási viszonyokról, és baj esetén azonnal hívják a 112-es segélyhívót!
Forrás & fotók: MOHOSZ Tisza-tavi Kirendeltség