Engedély nélkül halászott a három férfi a Sebes-Körösön – a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleménye

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség orvhalászat vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat három férfival szemben, mivel kerítő halászhálóval fogtak ki 15, közel 9 kg súlyú, különböző fajtájú halat a Sebes-Körös egyik szakaszán. A vád szerint a három, Komádiban élő férfi 2020. augusztus 22-én, 15 óra körüli időben Újiráz község közelében, Bővebben……

Szerző: | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Balatoni haltelepítési beszámoló

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai november 11-én a balatonszemesi kikötőben 144 kg egynyaras süllőt telepítettek. November 11-én délután a balatonszemesi kikötőben telepítettek egynyaras süllőket. Összesen 144 kg-ot szákoltak le, majd vizes bucsérok segítségével kíméletesen a Balatonba engedték a halakat. Forrás & fotók: BHNp Zrt.(balatonihal.hu)

Szerző: | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Ködben bajba jutott horgászt mentettek a balatoni vízirendőrök

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2020. november 8-án két esetben összesen három személyt mentettek ki a tóból. Vasárnap kora délután a Balatonszemes előtti vízterületen egy vitorlás futott homokpadra két fővel a fedélzetén, este hét óra körül pedig Balatonakarattyánál egy csónakkal horgászni indult férfi került bajba a hirtelen leereszkedő, sűrű ködben. Bővebben……

Szerző: | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Tájékoztató a SARS-CoV-2 koronavírus okozta világjárvány magyarországi őszi, második hulláma okán elrendelt veszélyhelyzet okán (II.)

TÁJÉKOZTATÓ a SARS-CoV-2 koronavírus okozta világjárvány magyarországi őszi, második hulláma okán elrendelt veszélyhelyzet okán a horgászattal, a horgász- és horgászsport rendezvényekkel, valamint horgászati ügyintézéssel, okmánybiztosítással kapcsolatban  elrendelt, illetve javasolt eljárásrendről (II.)  Hatályos: 2020.11.11-től  I. Általános helyzetkép, fogalommeghatározások 1. A Kormány a 478/2020. (XI.3.) Korm. rendelettel 2020. november 4-től a SARS-CoV-2 koronavírus okozta világjárvány (továbbiakban: világjárvány) Bővebben……

Szerző: | Közzétéve: , telt el a közzététel óta