Fokozottan védett természetvédelmi területen érték tetten a tiltott módszerrel próbálkozó négy orvhorgászt

A megalapozott gyanú szerint a négy férfi fokozottan védett természetvédelmi területen, tiltott módon horgászott. A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság orvhalászat vétség elkövetése miatt folytat eljárást négy tiszabői lakos ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfiak Pély külterületén, a Tisza folyó mellett, a Bővebben……

Szerző: | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Újabb 25 tonna ponty kerül az RSD-be

A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség munkatársai extra harmadik ütemmel egészítik ki az év legnagyobb pontytelepítését: ezúttal a dömsödi halgazdaság lehalászásából mintegy 25.000 kg két-háromnyaras, fogható méretű pikkelyes pontyot szállítanak ki november 15-től a Duna-ág öt telepítési helyszínére. A tervezett mennyiség Bővebben……

Szerző: | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Balatoni haltelepítési beszámoló

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai november 11-én délután a balatonfűzfői horgászegyesületi kikötőben 1019 kg egynyaras süllőt telepítettek a Balatonba. Így a maival együtt idén már összesen 5887 kg került be ebből a fajból a tóba. A pótkocsis szállítmánnyal érkezett Bővebben……

Szerző: | Közzétéve: , telt el a közzététel óta