Telepítés nélkül is terjednek a halak, de hogyan? Az aszexuális szaporodás is besegít

Ismert jelenség, hogy belvizekbe, egyéb vízfelülettől elszigetelt mesterséges tavakba emberi beavatkozás nélkül halak jelennek meg. Magyar kutatók megfejtették, hogy ennek mi lehet az oka.

Valószínűsíthető formája a vízi állatfajok általi terjesztés, melyek rövid időn belül nagy távolságok megtételére képesek.

Már korábban is a vízimadarak voltak az első számú gyanúsítottjai a halak víztestek közti terjesztésének, ám az eddigi kutatások a madarak lábára tapadt ragacsos ikrák átszállítását tekintették a transzport legvalószínűbb módjának.

Ez a feltételezés akkor hiúsult meg, amikor a kutatások kimutatták, hogy vizsgált anyagon elvétve, alig egy-két halikrát lehetett felfedezni.

Később kiderült, hogy a vízi madarak miután elfogyasztották a halak „szaporodó képleteit” (ikrák), azok nagy valószínűséggel és sokszor nagy számban életképesen kerülnek kiürítésre hosszú idő elteltével is.

A magyar kutatócsoport egy folyóiratban ismertette, hogy a vízimadarak által elfogyasztott halikrák egy része képes lehet túlélni a tápcsatornán vezető utat, és egy eredetétől távoli vízben kikelni.

A kutatók ehhez megtermékenyített ponty és ezüstkárász ikrákat etettek fogságban nevelt tőkés récékkel.

A kutatók nyolc récével ettek meg 500 ezüstkárászt és ötszáz ponty ikrát.

Hat madár ürülékében volt kimutatható épségben átjutott ikra, viszont összességében az elfogyasztott ikrák csupán 0,2 százaléka jutott át épségben a madarak emésztőrendszerén. Az átjutott 18 ikra közül 12 tartalmazott életképes embriót, végül egy ponty és két ezüstkárász kelt ki.

A halak inváziós képessége miatt akár egyetlen ezüstkárász képes egy új populáció megalkotására, a spontán ginogenezisnek nevezett aszexuális szaporodási képességüknek köszönhetően.

Végeredményben a tanulmány fényt derített arra, hogy a madarak tápcsatornáin belüli terjesztés fontos szerepet játszik a halak nagyobb távolságokban történő terjesztésében.

Szerző: Varga Tibor
Forrás & fotók: magyarmezogazdasag.hu

Megosztás
Kategória: Hírek