Felveszik a kesztyűt a szúnyog ellen a Balatonnál is

A legtöbb Balaton-parti településen intenzív szúnyoggyérítési munkát végez ezen a héten a katasztrófavédelem, mert a környéken élők és nyaralók bejelentései szerint is egyre több a vérszívó – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádiónak. Több budapesti kerületben is irtják a vérszívókat.

Az elmúlt héten Sopron és a Fertő-tó térségében, a Tisza-tónál és a Szigetközben, Komárom környékén, a Dunakanyarban, valamint Békés megye néhány településén történtek szúnyoggyérítési munkálatok, illetve Dunaújváros térségében az időjárási viszontagságok miatt elmaradt kezeléseket pótolták a katasztrófavédelem munkatársai – ismertette Dóka Imre.

A mostani héten összesen 13 megyében várható a szúnyogok elleni fellépés, több mint 62 ezer hektáron. Az érintett térségek között megtalálható

Budapest több kerülete, így a harmadik, a negyedik, a tizenharmadik, a tizennegyedik, a tizenhetedik, a huszonegyedik, huszonkettedik és a huszonharmadik kerületben lesznek földi kémiai védekezések

– tette hozzá a BM OKF munkatársa.

A helyettes szóvivő a balatoni szúnyoginváziókról szóló hírekkel kapcsolatba kifejtette, az elmúlt hetek csapadékos időjárása következtében megszaporodtak a szúnyoglárva-tenyésztőhelyek, ami már jelentős mértékben érezhető a „bőrünkön”. Ennek okán a héten

intenzív védekezés kezdődik meg,

és az elkövetkezendő napokban a Tisza Csongrád-Csanád szakaszán, Békés megyében a Körösök mentén, továbbá a Balaton és a Velencei-tó nádasaiban várható légi biológiai szúnyoglárva-gyérítés.

Dóka Imre az InfoRádió kérdésére hozzátette, a földi kémiai gyérítés technológiát tekintve

az érintett balatoni települések között szerepel – a teljesség igénye nélkül –, Zamárdi, Zánka, Zebegény, Zalakaros, ahogyan Akaratatya, Almádi, Balatonboglár, Balatonederics, Fenyves, Földvár, Fűzfő, Kenese vagy Lelle,

tehát jellemzően azok a turisztikai helyszínek, ahol a szakemberek is csípésszám-növekedést tapasztaltak.

A Tisza felső szakaszán a napokban levonuló árhullám után a szakemberek ismét feltérképezik a potenciális helyszíneket, a beavatkozást pedig ennek mentén fogják megtervezni. A Duna mentén jelenleg kisebb méretű tenyészhelyek találhatóak, amelyeket földi technológiával kezelik majd – ismertette a szakember.

Forrás & fotó: infostart.hu

Megosztás
Kategória: Hírek