Újabb vitorlásos süllőhorgász bukott meg a hétvégén a Balatonon

A törvénysértő horgász 07.18-án 6 db süllőt fogott, amellyel egyrészt megsértette a darabszám-korlátozást, másrészt mivel a halakat a fogási naplójába nem vezette be, jogosulatlanul kísérelte meg hazavinni őket.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőrei rendszeres megfigyelés után kezdeményeztek ellenőrzést múlt szombaton éjjel egy vitorlás hajó kikötését követően a balatonszemesi mólón. Két fő a hajóról leszállva a csomagokat cipelte, amikor a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőrei odaléptek hozzájuk és megkezdték a hivatalos intézkedést. A csomagokból 6 db süllő került elő, miközben hátra szóltak a harmadik társukhoz, a fogási naplók után kérdezve. Minden jel arra utalt, hogy a hajón maradt horgász utólag igyekszik bevésni a halakat, de a halőrök gyors reagálása megakadályozta ezt. A három férfi állítása szerint csak kettejük horgászott, közülük H. F. mind a hat süllő fogását (és így be nem írását) magára vállalta.

Tettéért a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. feljelenti a lakóhely szerint illetékes kormányhivatalnál, mint halgazdálkodási hatóságnál. A hatóság várhatóan halvédelmi bírságra ítéli majd és kb. 6-12 hónapra bevonja az állami horgászjegyét. Ezen felül mivel az alábbi, kirívó szabályszegéseket követte el, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. a Balatoni Horgászrend 3. pontja értelmében várhatóan 5 évre eltiltja a balatoni területi jegy váltástól.

CselekményTerületi jegy váltástól való eltiltás
Darabszám-korlátozás megsértése:1-5 év
 A fogási napló vezetési szabályainak megsértése (beírt adatok meghamisítása, változtatása, egy, vagy több hal beírásának elmulasztása)1-3 év

Forrás & fotók: BHNp Zrt.
(balatonihal.hu)

Megosztás
Kategória: Hírek