Megoldódott az aggasztó rejtély: nem szennyezés okozta a balatoni halpusztulást
Június végéig több ezer hal pusztult el a Balatonnál, de a szakemberek szerint nincs szó szennyezésről. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati igazgatója szerint egy évtizedek óta tartó, természetes folyamat eredménye a halelhullás.
Siófokon, Földváron és Fonyódon több haltetemmel lehetett találkozni, de a szakemberek szerint nincs szó szennyezésről, csak egy régóta tartó, teljesen természetes folyamatról van szó. Havranek Mihály, Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati igazgatója a Balatoni Futár júliusi számában mondta el, hogy jelenleg az átlagos mennyiséggel csökkent a tó halállománya, írta meg a HírBalaton.hu összefoglalója alapján az Infostart.
Havranek Mihály elmondta, hogy az év során több ciklusban is sérülékeny a kopoltyúsok populációja. Ebből az első hullám a jégtakaró elolvadásakor van, a második időszak pedig az ívási terminus. Ilyenkor legyengül a halak szervezete, különösen a kövek közt ívó keszegek között nagy a pusztulási arány, ilyenkor tehát betegségre, szennyezésre nem kell gyanakodni. Az igazgató azt is elmondta, hogy jelenleg nagy az érdeklődés a keszegállomány iránt, ugyanis a legyengült állományt egy élősködő rák támadta meg, ám a víz hőmérsékletének emelkedésével ismét „be fog állni a rendszer”.
A tó áramlása miatt Siófok környékén van elsődlegesen több haltetem, de Földváron és Fonyódon is többet lehet látni ilyenkor. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei a tetemeket összegyűjtik, elszállítják és megsemmisítik. Tavasztól őszig két munkatárs csak ezzel foglalkozik, élő kapcsolatban állva a strandüzemeltetőkkel, mondta Havranek Mihály.
Június 30-ig 821 busával és mintegy 35 ezer darab keszegfélével lett szegényebb a Balaton élővilága, de ez a mennyiség a szakember szerint teljesen elfogadható.
Forrás: agrarszektor.hu