Közérdekű munkára ítélnék a fiatal orvhalászt

A Szekszárdi Járási Ügyészség orvhalászat vétsége miatt emelt vádat egy huszonnyolc éves férfi ellen. Dr. Kiss Yvette-től, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivőjétől megtudtuk, hogy a vádirat szerint a vádlott a Sió csatorna nulla és ötvennyolc folyókilométere közé eső halgazdálkodási vízterületre vonatkozóan érvényes állami horgászati területi jeggyel rendelkezett, annak egyedi szabályai betartása mellett halfogásra irányuló tevékenységet végezhetett.

Az illetékes megyei kormányhivatal a Sió csatorna „Herceg fok” megnevezésű, Bogyiszló külterületén található vízterületét viszont úgynevezett kíméleti területnek minősítette.

Ezzel egyidejűleg a vízterületen halfogási, fürdési, valamint gépi meghajtású vízi járművekkel történő közlekedési tilalmat rendelt el. Ennek ellenére a vádlott idén április 30-án reggel az említett, horgászati és halászati tilalom alatt álló vízterületen a folyópartról két horgászbot segítségével horgászott. A szolgálatot teljesítő hivatásos halőr őt tetten érte, ellenőrzés alá vonta, majd a halőr értesítése alapján a kiérkező rend­őrjárőr intézkedett a vádlottal szemben.

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény értelmében, halgazdálkodási vízterületen állami horgászjegy és fogási napló, nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen turista állami horgászjegy, halászati engedély vagy állami halászjegy, valamint fogási napló vezetése nélkül történő halfogás, az arra irányuló vagy arra alkalmas tevékenység jogosulatlan horgászatnak vagy jogosulatlan halászatnak minősül.

A vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte. Az ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben közérdekű munka büntetés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.

A kiemelt kép illusztráció
Forrás: teol.hu

Megosztás
Kategória: Hírek