Szeptemberi ivadékhelyzet a Tisza-tavon

A Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársai szeptember végén ivadékvizsgálatot végeztek, melynek tapasztalatairól az alábbiakban számolnak be:


„A szeptember végi szürke, borús időjárás és az erősen lehült víz nem kecsegtetett bőséges fogással, de a soron következő ivadékhálós mintavétel menetrend szerint megtörtént a Tiszafüredi-Holt-Tiszán.

Az utóbbi hetekben az erős szelek által okozott hullámzás felszakította a rothadófélben lévő hínárnövényzetet, ami addig búvóhelyet biztosított a halivadékok számára. Ez különböző hatással volt az egyes halfajokra. A balin például elhagyta a parti régiót, ezúttal egyet sem sikerült fognunk. Hasonlóan reagált a dévérkeszeg ivadéka is. Habár néhány egyed így is előkerült, az előző havi egyedszámot meg sem közelítette a kifogott mennyiség. Átlaghosszuk 36 mm, ami majdnem 5 mm-es növekedést jelent egy hónap alatt. Más a helyzet a küsszel: ebben az évben nem fogtunk még annyi egyedet, mint ez alkalommal, tehát az ivadéka még kitart a partközeli területen, akárcsak a mindössze 3 centis törpegébek.

A bodorka is itt tanyázik, egyedeik hossza 40 mm, 5 mm-rel több, mint augusztusban. Mellette rendszerint előfordult a vörösszárnyú keszeg ivadéka, ám a mérési eredmény magyarázatra szorul. A megfogott csoport átlagos hossza ugyanis 31 mm, augusztusban azonban 34 mm-t mértünk. Természetesen nincs arról szó, hogy az egyedek összementek volna, a jelenség oka a faj elhúzódó szaporodásában rejlik: a most fogott egyedek egy későbbi ívásból származó csoport tagjai voltak. Előkerült a karikakeszeg ivadéka is, átlagos hosszuk 33 mm. Sikerült fognunk egy 35 mm-es compóivadékot is, ami ezért örömteli, mert az előző alkalommal is megjelent a mintában, tehát úgy tűnik, hogy a víztérben stabil állománya él. A ragadozók utódai közül egyedül csukát találtunk, az egyetlen egyed hossza 210 mm volt.

Ezzel az alkalommal véget ért a 2020-as mintavételek sora. Bízunk benne, hogy olvasóink olyan információkhoz jutottak rendszeresen közreadott híreinkből, melyek hozzásegítették őket a Tisza-tó halainak mélyrehatóbb megismeréséhez.”

Forrás & fotók: Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.
(sporthorgasz.eu)

Megosztás
Kategória: Hírek