9 balint fogtak a Balatonon, mindet szákba tették!

A múlt pénteken egy északi parti kikötőben hosszas megfigyelést követően ellenőriztek a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai egy háromfős társaságot, akik 9 balint tartottak meg, melyből csak 1 db volt szabályosan elkönyvelve a fogási naplójukban.


A halakat három különböző helyen tárolták, de végül összeállt a kép: egy fő 6 db-ot fogott, amelyből egyet sem írt be, egyik társa 2 db halából csak egyet jegyzett be, a harmadik horgász egyetlen halát pedig szintén nem írta be fogási naplójába, mondván a halat elajándékozta.

A Balatoni Horgászrend értelmében a Balatonon naponta csak 1 db balin tartható meg, a fogott halakat a horgász csak a saját haltartójában tárolhatja, és tilos a halak elajándékozása is – ezen szabályokat azonban a társaság figyelmen kívül hagyta. A legsúlyosabb eset természetesen a 6 halas „horgásztársé”. Ő a hatóság részéről halvédelmi bírságra és kb. 6-10 hónapra szóló állami jegytől való eltiltásra számíthat. De mindezeken felül, mivel kirívó szabályszegést követett el, a balatoni területi jegy váltásától a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. várhatóan 5 évre fogja saját hatáskörében eltiltani.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai kiemelten ellenőrzik a balatoni mólókat, amelyek környékén az őszi időszakban nagy mennyiségben behúzódó halak miatt időnként kiemelkedő fogási esély kínálkozik és sajnos egyesek ilyenkor nem képesek önmérsékletet gyakorolni… 

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tisztelettel kér minden Kedves Horgásztársat, hogy amennyiben szabálytalanságot tapasztalnak, használják a balatoni területi jegyeken olvasható halőri bejelentő sms számot!

Forrás & fotó: BHNp Zrt.
(balatonihal.hu)

Megosztás
Kategória: Hírek