Ökológiai célú szelektív halászat a Tisza-tavon 2020-ban

Egy évvel ezelőtt a halászat vonatkozásában a hagyományos menetrend szerint történtek az előkészítő munkafolyamatok a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.-nél. A halászokkal közösen értékelték a 2019-es szezont, átbeszélték a változtatnivalókat, szerződést kötöttek és a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. partnerei beszerezték a halászati engedélyeket a halgazdálkodási hatóságtól.


A járványhelyzet azonban a halászatra is rányomta a bélyegét, és ez meg is látszott a fogási eredményeken. A halászok csak nehezen tudták eladni a kifogott zsákmányt, így a halászat intenzitása is csökkent. Ez leginkább a törpeharcsát érintette, a busa iránt megmaradt a kereslet. A nyári hónapokban a halászat alább hagy, amit jellemzően az őszi fogási csúcs követ.

Annak ellenére, hogy novemberben a halászok szinte ugyanannyi törpeharcsát fogtak, mint 2019-ben (2020: 20.831 kg, 2019: 20.875 kg) és a decemberi fogás is megközelítette az egy évvel korábbit (2020: 8.738 kg, 2019: 9.329 kg), év végére nem sikerült bepótolni a tavaszi hátrányt. 2020-ban a Tisza-tavi halászok 46.822 kg törpeharcsát fogtak, mintegy 20.000 kg-mal kevesebbet, mint 2019-ben (66.281 kg). A busa kapcsán viszont egyértelmű növekedés tapasztalható. A februárt, márciust és szeptembert leszámítva, minden hónapban több busa került ki a Tisza-tóból, mint az azt megelőző évben. A csúcsot az októberi eredmény jelentette (5.324 kg). Ebben a hónapban több busa került ki a Tisza-tóból, mint 2019-ben összesen (3.635 kg). 2020-ban tehát 17.786 kg busát fogtak a halászok, ami a legmagasabb érték a szelekciós halászat elindítása óta eltelt 5 évben.

2021-re is bizakodással tekintenek. A halászokkal már megkötötték a megállapodásokat, az engedélyek beszerzése folyamatban van. Igyekeznek minden megtenni azért, hogy a Tisza-tó halállományát kevesebb élőhely- és táplálék konkurencia sújtsa, a többi a piaci és gazdasági környezeten múlik.

Forrás & fotók: Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.
(sporthorgasz.eu)

Megosztás
Kategória: Hírek