Télen sem pihennek a pergető horgászok – Varsa a vízben!
A Keleti-főcsatorna minden szakasza kedvelt a csónakos pergető horgászok körében. Téli időszakban a pergetés szerelmesei több-kevesebb időt töltenek a vizek partjain.
Egyik alkalommal a pergető horgászat megkezdése után nem sokkal, a Keleti-főcsatorna III-as szakaszán két pergetőhorgász, röviddel a vízre szállás után akasztott valamit. Merítőre nem volt most szükségük, ugyanis egy varsa akadt a horogra. Azonnal értesítették a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének halőreit, és az engedélyköteles halászeszközt a megtalálási helyén hagyták, úgy, ahogy a halőrök kérik, minden esetben.
A kiérkező halőrnek megmutatták a varsát, ahonnan még egy másik is előkerült.
Ezt követően kiemelt figyelemmel visszatérően ellenőrzésre került az adott terület.
A varsák megtalálását követőn pár nappal, megjelent egy személy, aki megközelítette a halászeszközöket. A technika ördöge most nem volt a halőrökkel. Igazoltatásra került sor, de a bizonyítékok nem lettek volna elegendőek egy eljárás megindításához. Az intézkedés során az igazoltatás oka nem lett feltárva, a varsák továbbra is bent maradtak a vízben. Többet ezt a személyt nem látták a halőrök a Keleti-főcsatorna III-as szakaszának ezen partján és más személy sem ment az ominózus helyre. A két engedélyköteles 110×70 cm-es halászeszközt pár napos kivárás után a halőrök eltávolították a vízből. Szerencsére a varsáknak nem volt „zsákmánya”.
Forrás & fotók: Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége
(hajdu-horgasz.hu)