Véget ért a kárókatonák téli gyérítése a Tisza-tavon

A Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársai az elmúlt héten még próbálkoztak a kárókatona gyérítésével, ám a munka hatékonysága nagymértékben csökkent a korábbi időszakhoz képest. Ez azért alakult így, mert az itt telelő, északról vonuló csapatok visszaindultak eredeti élőhelyükre, így a Tisza-tavon táplálkozó egyedek száma nagymértékben lecsökkent.


Nehézséget okozott a kárókatonák fokozott óvatossága is. A rendkívül intelligens madarak megtanulták, hogy mely csónakoktól kell tartaniuk sőt, már az állományszabályozás elején bizonyossá vált, hogy emlékeznek a tavalyi eseményekre is. Kitűnő látásuknak köszönhetően már 4-500 méteres távolságból felismerték a vadászokat, és azonnal menekülőre fogták. Így kijelenthető, hogy az idei gyérítés fokozott riasztó hatással volt a kárókatonákra. Ezzel együtt 19 egyed elejtésére került sor az elmúlt héten.

2
3
4
5
6
7
8
2 3 4 5 6 7 8

Az állományszabályozás teljes időtartama alatt – januárban és februárban – összesen 305 kárókatonával csökkentették az állományt. A gyérítés legeredményesebb hetei egyértelműen azok időszakok voltak, amikor a tározótér jégborítása arra kényszerítette a halrabló madarakat, hogy kisebb területen, a Tiszán koncentrálódjanak.

Összegezve, a tevékenység sikeresnek tekinthető, melyben nagy szerepe volt a térségben gazdálkodó vadásztársaságoknak.

Forrás & fotók: Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. (sporthorgasz.eu)

Megosztás
Kategória: Hírek