Falat bontottak, majd horgászfelszerelést loptak
A hódmezővásárhelyi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a három fiatallal szemben, akik horgászeszközöket tulajdonítottak el Mindszenten. Lopás miatt kell felelniük.
A megalapozott gyanú szerint a hódmezővásárhelyi és mindszenti elkövetők 2020. augusztus 1-jén hajnalban bontották meg a családi ház melléképületét. Egyikük bemászott a raktárként használt épületrészbe és átkutatta azt, eközben a többiek figyeltek. A 16, 17, illetve 20 éves férfiak horgászorsókat, horgászbotokat, bottartókat, szerelékes dobozt és horgásztáskát vittek el, csaknem kétszázezer forint értékben. Miután végeztek, visszarendezték a megbontott falat, és távoztak.
A sértett csak órákkal később észlelte a lopást, ezt követően a 112-es központi segélyhívó számon bejelentést tett a rendőrségre. A terület körzeti megbízottjának információi alapján a nyomozók néhány órán belül megállapították a feltételezett elkövetők személyazonosságát, akiket gyanúsítottként kihallgattak. Ellenük lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A megtartott kutatások során a nyomozók lefoglalták az eltulajdonított tárgyak egy részét és visszaadták azokat a tulajdonosnak.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.
Forrás & fotók: Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság
(www.police.hu)