Letartóztatták a horgászfelszerelés tolvajt

Publikálta

Hat rendbeli bűncselekmény elkövetése miatt vettek őrizetbe a dorogi nyomozók egy 24 éves férfit.


Egy tokodi társasház több tárolójából lopott a gyanú szerint H. Imre 2021. május elején. Volt, ahonnan láncfűrészt, horgászbotot és egyéb horgászati cikkeket, de olyan is, ahonnan csónakmotort vagy kulcs készletet lopott el. A fentieken túl még egy tárolóba próbált meg bemenni, de nem járt sikerrel. 

A dorogi rendőrök, amint tudomást szereztek a lopásokról, adatgyűjtésbe kezdtek. Még a bejelentés napján azonosították a feltételezett elkövetőt, akit 2021. május 8-án elfogtak. A férfival szemben előállítását követően kábítószertesztet alkalmaztak, ami pozitív lett. Ezért ellene négy rendbeli lopás bűntett és egy rendbeli lopás kísérlet mellett kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt is eljárást indítottak. Az eljárás során az eltulajdonított értékek nagy része előkerült.

A férfit gyanúsítotti kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatásának indítványozását.

02
03
04
05
02 03 04 05

Forrás & fotók: Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság
(www.police.hu)

Megosztás
Kategória: Hírek