Több mint öt tonna szeméttől tisztították meg a Tisza-tavat
Több mint 5 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a résztvevők a II. Tisza-tavi PET Kupán. A tizenegy csapat összesen 1222 zsák szeméttől tisztította meg a tavat és az ártéri erdőket.
Az idei év eleji áradásokkal, főként Ukrajnából és Romániából érkező hulladék sok helyen már a vízen evezve láthatóvá vált, majd a partra kikötve és
AZ ÁRTÉRI ERDŐBEN KUTATVA EGYES HELYEKEN ÓRIÁSI SZENNYEZÉS FOGADTA A VERSENYZŐKET.
A tó Tiszafüred és Kisköre közötti szakaszán védett vízi és szárazföldi élővilágú területek tisztultak meg, de a szennyezés mértéke miatt a szervezők további akciókat terveznek a helyszínre még idén.
A PET Kupán idén is cél volt, hogy az összegyűjtött hulladék felhasználható részét, nagyjából 60 százalékát újrahasznosítsák, ezért a szelektálási munkából a csapatok is kivették a részüket, a hulladék nagyobb részét már a parton, vagy saját pethajójuk fedélzetén válogatták át.
A TÖBB MINT 5 TONNA ÖSSZEGYŰJTÖTT HULLADÉK NAGYJÁBÓL FELE MŰANYAG PALACK VOLT, DE TALÁLTAK HŰTŐKET, TÉVÉKET, SZIGETELŐANYAGOKAT ÉS VESZÉLYES HULLADÉKOT (FESTÉKET, OLAJOS HORDÓKAT) IS A VERSENYZŐK.
A pethajók versenye a Közép-Tiszai-Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) győzelmével zárult, ők összesen 253 zsák hulladékot gyűjtöttek össze. A második helyezett ÖkosaBB a Tisza-tó Hőse díjat is hazavihette. Harmadik helyen a Decathlon csapata állt a dobogóra. Idén a fair play díjat a DHL Clean Up Hungary legénysége kapta.
Idén még két szemétszedő PET Kupa lesz: augusztusban a Felső-Tiszán, szeptemberben pedig a Bodrogon.
Forrás: Humusz Szövetség & origo.hu