Tájékoztatás a balatoni kikötőmólók horgászatával kapcsolatban

Publikálta

Több horgász panasz is érkezett a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. részére, valamint halőreik is tapasztalták, hogy a badacsonyi és a szigligeti kikötőmólókon horgászatot tiltó táblákat helyezett ki az üzemeltető.


A Balaton körül minden BAHART által üzemeltetett hajókikötő helyi kikötőrendjében szerepel, hogy a kikötő területén tilos horgászni.

A zárt kikötőmedencével rendelkező létesítmények esetében egyértelmű a helyzet, a „kikötő területén” a belső, mólók által határolt területét kell érteni, ott tilos horgászni, míg a külső, nyílt víz felőli oldal irányában szabad azokon a mólókon, amelyek a közforgalom számára is bejárhatóak. Ilyen kikötő például a siófoki, illetve a többi déli parti BAHART kikötő. 

Az északi parton léteznek egymólós kikötők, mint például a révfülöpi, ahol a „mólófej” minden oldala fogadhat kikötő hajókat, ilyen esetben természetesen a teljes, kikötésre használatos partfal mentén értelmezendő a horgászat tiltása. A szóban forgó szigligeti és badacsonyi mólók a két típus ötvözetei, ugyanis a korábbi egymólós kikötőket bővítették ki nyugati irányból egy-egy ívelt mólószárral, így hozva létre kikötőmedencét. Azonban az egykori mólófejen a külső oldalon is megmaradt a kikötésre használt partfal, így a helyi kikötőrend értelmében ott sem engedélyezett a horgászat.

A Balatoni Horgászrend 58. pontja pedig kimondja: „58. A helyi kikötőrendek és az egyes partszakaszokon kitáblázott helyi horgászrendek, területhasználati szabályzatok betartása kötelező! Azok megszegése esetén a területi jegy bevonható!”

A fentiek alapján tehát nem jelent újdonságot az a tény, hogy az üzemeltető új táblákat helyezett ki a nevezett két kikötőben, azzal csupán egy korábban is meglévő szabályra hívta fel a figyelmet! Egyébként a helyi kikötőrend minden kikötőben megtalálható kifüggesztve, jellemzően egy üveges vitrinben a kikötőmesteri iroda közelében.  

Az elégedetlenség abból fakad, hogy a korábbi gyakorlat szerint a tiltás ellenére elnézték a horgászatot ezeken a helyeken. Ha egy horgász alkalmazkodó szemlélettel állt a helyzethez, és a hajóforgalomtól mentes időszakban pl. hajnalban, vagy hajózási szezonon kívül horgászott ezeken a helyeken, illetve amint hajó érkezését tapasztalta, szó nélkül odébbállt, akkor ezért senki nem szólt rá! A Balatoni Horgászturisztikai Adatbázisban is úgy jelölték ezeket a helyeket (a korábbi gyakorlatot tapasztalva), hogy a kikötők külső oldalán, a hajóforgalom zavarása nélkül szabad horgászni! Azonban a közelmúltban több sajnálatos eset is történt, amikor egyes horgászok akadályozták hajók kikötését a nevezett helyeken, egy esetben rendőri intézkedésre is sor került. Így érthető módon az üzemeltető nem tekinthet el a már eddig is meglévő szabályok betartatásától.

A fentiek alapján a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tisztelettel kéri Minden Kedves Horgásztársát, hogy a többség horgászati lehetőségeinek érdekében kerüljék el a konfliktusokat a hajósokkal, a kikötői személyzettel, ne szemeteljenek, ne bontsák meg a kövezéseket, illetve fogadják el, hogy a mólók nem a horgászoknak, hanem a hajósoknak épültek, így értelemszerűen a horgászoknak kell alkalmazkodniuk.

Forrás & fotó: BHNp Zrt.
(balatonihal.hu)

Megosztás
Kategória: Hírek