Halállomány felmérés és halmentés az Endrédi-patakon

Több bejelentés is érkezett a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt-hez, valamint az illetékes hatósághoz, melyek szerint a Siófok-Balatonszéplak területén a Balatonba torkolló Endrédi-patakban reggelente „pipáló” pontyokat láttak az ott lakók.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai többszöri helyszíni szemle után arra jutottak, hogy valószínűleg a tavaszi ívási időszakban a Balatonból felúszó pontyok rekedhettek meg a néhány száz méter hosszú élőhelyen, ahol a nyári hőségek idején hajnali oxigénhiány alakulhatott ki. Közülük néhány megszédült példányt a helyi lakók fogtak ki és menekítettek vissza a Balatonba. Bár a patakban a szemmel látható halmennyiség nem mutatkozott jelentősnek, felkérték Dr. Ferincz Árpád és Dr. Staszny Ádám halászati szakértőket az élőhely halállományának felmérésére, valamint az esetlegesen szükséges halmentésre. A munkára 2021.07.14-én került sor, melyen a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőrei is jelen voltak.

A kifogott őshonos halak azonosítás után visszakerültek az Endrédi-patakba, kivéve a nagytestű pontyokat, akiket a Balatonba engedtek szabadon. A megfogott idegenhonos, inváziós fajok eltávolításra kerültek a víztestből, melyek későbbi sorsáról a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. gondoskodott.

A szakértők által készített részletes jelentés az alábbiakban olvasható:

Forrás & fotók: BHNp Zrt.
(balatonihal.hu)

Megosztás
Kategória: Hírek